A Toshiba is kész van arra , hogy a chip eladási határidőt kitolja a hónap végéig.

Toshiba cég fontolgatja  a második fordulóban az eladási határidő meghosszabbítását, illetve a licitálási lehetőséget a veszteséges chip üzletágára, míg a partner Western Digital továbbra is ellenzi az eladást! – ezeket a forrásokat több japán elemző és szakértő erősítette meg most csütörtökön.

toshiba--621x414

Toshiba eredetileg  azt tervezte, hogy lezárja a licitálást a május 19-én a veszteséges cége miatt (a cég tavaly áprilisban kezdődött üzleti éve első 9 hónapjában a cég 4,7 milliárd dollár veszteséget szenvedett el, és azzal számolnak, hogy a teljes üzleti évben 9,2 milliárd dollár lesz a veszteség) , de most megfontolás tárgyává tette a menetrendet.

Így az is lehet, hogy az eladás még ez a hónap végéig megtörténik, de az is lehet ,hogy később.

A potenciális késés  azért történhetett meg, mert a  az eladási folyamat a chip működését is tönkreteheti. Az értékesítés döntő eleme jelenleg az, hogy emelni kell a készpénzáramlást a cégben. A Toshiba azt érzékeli, hogy   óriási veszteségeket okozott anno beszállni az amerikai nukleáris üzletbe. Tudni kell a történethez azt, hogy a Toshiba eddig 6,3 milliárd dollárt bukott azon, hogy egyik leánycége, az amerikai atomenergetikai Westinghouse Electric tavaly megvásárolta a szintén amerikai, nukleáris létesítmények építésével és üzemeltetésével foglalkozó CB&I Stone & Webstert.

Western Digital, a Toshiba Yokkaichi (város)  telephelyének közös üzemeltetője arról nyilatkozott, hogy a Japán  flash memória üzemi  jogát akár blokkolhatja ezért leválasztották a Toshiba Memória egységet az eladásra szánt cég mögül. A Western Digital követelte, hogy lehetővé kell tenni azt, hogy a működtető chip egységet teljesen külön függetlenül kezelje.

Toshiba hivatalnokok és a Western Digital vezérigazgató Steve Milligan általi  megbeszélésen  a közelmúltban elhangzott az eladás  és a megegyezés esélye, de  végül mégsem  sikerült megállapodásra jutni. A Toshiba részvényei a Westinghouse Electric vétele, fúziója előtt egy igen magas 3,73 eurós árfolyamon álltak, míg a  2016 februári “csőd” (veszteség) bejelentésekor 1,26 euró / db árfolyamon mozogtak. Tisztán látszott az, hogy a befektetők kimenekültek a tulajdonhányadukból és eladásra szánták a félvezető és chipgyártó régi informatikai Japán céget.

western-digital-big-1

Az ostromlott japán konglomerátum ugyan már majdnem kiheverte a  hatalmas veszteségeket amit a Westinghouse Electric okozott, de idén márciusban  bejelentette a  csőd védelmet a  csődvédelmi törvény  11. fejezetére hivatkozva.

Toshiba kijelentette, hogy a bejelentés követően  küldeni  fog egy vizsgáló csoportot a (az idén ) pénzügyi évben március 31-ig   ¥ 1010000000000 ($ 8,9 milliárd) nettó veszteség  miatt. A csoport független könnyvizsgáló cége megállapította, hogy Japán egyik  legnagyobb cégének  drasztikusan esett a bevétele és  a negatív nettó értéke 620 milliárd forint.

Toshiba arra törekszik, hogy  legalább 16-17 milliárd dollárú  többségi részesedéssel rendelkező a Toshiba Memória ágazat megmaradjon. A cég még mindig elmondhatja magáról, hogy a világ második legnagyobb termelője a NAND flash memória chipek terén és őt csak a dél-koreai Samsung Electronics előzi meg. Toschiba chipeket használnak  már több olyan eszközökben, mint például okos telefonok.letöltés

A potenciális vásárlók közé tartozna jelenleg a tajvani Hon Hai Precision Industry, amely már megvásárolta a japán Sharp céget is.  A Japán állam és az állami tulajdonú Japán  fejlesztési bank is arra készül, hogy csatlakozzon a licitáláshoz. Források szerint Toshiba ezért is tolja ki a határidőt, mivel ezzel is lehetőséget ad arra, hogy  a Japán-USA konzorcium emelni fogja a készpénzes fizetés összegét.

Forrás: http://www.japantimes.co.jp         http://hvg.hu/gazdasag/201706__toshiba__atombukta__eladasi_kenyszer__eluszott_milliardok

Érdekelnek a gazdasági történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés