Amerikában a befektetők és az amerikai bankok örülnek a kamatemelésnek

Este 21:25 -kor több portál  már közölte, hogy az Egyesült Amerikai  Államokban a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal az 1-1,25 százalékos sávba emelte az alapkamatot a Fed Nyíltpiaci Bizottsága.

letöltés (1)

Federal Reserve tisztviselői bejelentettek  egy kamatláb-emelkedést , viszont az eddig végrehajtott monetáris politika szigorítása miatt  is növekvő aggodalmakat látnak a gazdaságban, így a lazítási ciklust folytatják. Elemezték  a  gyenge inflációt  és annak hatásáról tanulmányt készítettek . Mit is jelent ez? Amerikában a jegybankban azt látják, hogy szigorodó kamatpolitika mellett szükséges a lazítás, mert nőtt az utolsó évben a foglalkoztatottság, csökkent a Michigani egyetem szerint a munkanélküliség és nőtt a fogyasztói szektornak az árbevétele. Ami azt jelenti, hogy a pénzromlást mesterségesen kell generálni, hogy a külső államadósságot is fenn tudják tartani és a pénz ne csak a fogyasztói szektorba , hanem a banki és pénzügyi szektorba jusson.

A Fed a jövőben megfontolja majd 2%-os inflációs céljának emelését. Ezért a  döntéshozók megállapodtak abban, hogy növelik  a referencia kamatlábat , immár hat hónap alatt harmadjára. Szeretnék  fenntartani a  kedvező kilátások 2017-re is, ahol még akár két kamatemelés is várható. Meghatározták azt is , hogy hogyan kívánják csökkenteni a 4500 milliárd dollárosra duzzasztott mérlegüket. Janet Yellen szerint a lazítási tervet azért lehetet most elkészíteni, mert a piac felkészült rá és a gazdaság “viszonylag hamar” és gyorsan fejlődik és a Központi Bank erre az évre jó fogyasztási adatokra számít. Az inflációs várakozásokat 1,6%-ra vágták 1,9%-ról a 2017-es évre.

A tervek szerint az első hónapban 6 milliárdnyi lejáró állampapír helyett nem vesznek újat, és 4 milliárdnyi egyéb papírt hagynak kifutni. Az összeget negyedévenként emelik újabb 6 illetve 4 milliárddal, amíg el nem éri a havi 30, illetve 20 milliárdot. Így, amikor felpörög a program, havi 50 milliárd dollárt engednek vissza a piacra.

dollar

A sajtótájékoztatót követően a hamar bejelentették a FED döntését. A rövid és hosszabb  távú kockázatok az amerikai gazdaságban  és a gazdasági kilátások  nagyjából kiegyensúlyozottak, de a bizottság figyelemmel kíséri az inflációs fejleményeket is. A Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság a kétnapos tanácskozást követő szerdán arról nyilatkozott  Washingtonban, hogy  „A bizottság jelenleg arra számít, hogy végrehajtásának megkezdése  mielöbb végbemenjen, hiszen a mérlegnek a normalizációs program  keretében lazításra van szükség még ebben az évben. Feltételként szabta a bizottság azt, hogy az amerikai  gazdaság tovább fejlődik, mint azt az elemzők nagyjából várják.”

A piac szinte egyöntetűen kamatemelést árazott ismét a márciusi hasonló lépés után, ezúttal sem kellett csalódniuk az amerikai jegybankban.

A kamatemelés továbbra is inkább a részvénypiacra hat kedvezően, míg a kötvényekre egyértelműen negatív hatással van. A 10 éves amerikai állampapírhozam jelenleg közel jár éves mélypontjához (2,2 százalék körül ingadozik), ezekről a szintekről inkább a hozamok emelkedésére, tehát a kötvényárfolyamok esésére van kilátás.

chart_all_300Strabag1320aufFestzins

 A képen a Strabag 2020-ban lejáró kötvénye van példaként összehasonlítva a Dow Jones Indexével.

 

Az amerikai bankoknak és Európának azért kedvez a döntés , mert a kamatmarzsok erősödhetnek, és a részvények erősödése és a jó vállalati eredmények hozzájárulhatnak az Amerikai és Európai bankok erősödéséhez. Egyre több pénz folyik be szabályozott mértékben a bankokba ami elősegíti a hitelezési folyamatot és beindítja a gazdaság motorját.

Érdekelnek a gazdasági történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Jelentkezz most regisztrációra!