Augusztus sem maradhatott ki a negyedéves jelentések havából

Ebben a hónapban is rengeteg negyedéves vállalati jelentés volt, mind Európában, mind Amerikában és mind hazánkban. Ezek a vállalati jelentések és makroadatok természetesen vagy jól vagy rosszul de befolyásolják a tőzsde mindenkori helyzetét. Egy- egy adott vállalat jól vagy akár rosszul is teljesíthet az adott évben,félévben és negyedévben. De ettől függetlenül a stabilitása és a jó hírneve még fennmaradhat. Vannak olyan vállalatok és multicégek akiknek alig várjuk  már a negyedéves jelentését.negyedéves jelentés Én is így vagyok ezzel,akár egy irodában egy kávé mellett akár egy pub-ban egy finom Mojito koktél mellett elolvasom akár az OTP de akár az Apple vagy a Strabag nagyvállalat jelentését. Amióta létezik az okos telefon ez már egy könnyen megoldható feladat. Pedig a nagyvállalatok nem ma kezdték a negyedéves jelentéseiket, ha felmegyünk az OTP oldalára akkor ott még a 2000.-es év első negyedéves jelentését is látjuk, de ezt megelőzőleg is voltak jelentések mind a hazai mind a külföldi vállalatoknál. Ugyanis ez egy fontos tényező akár a mérleg elkészítésének. Azért,hogy ezt a kedves olvasó is értse mutatok erre pár példát:

 Az OTP Bankcsoport az elemzői várakozásokat meghaladó, 71,935 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben, 110 százalékkal többet az előző negyedévinél, és 88 százalékkal többet az egy évvel ezelőtti 38,228 milliárd forinthoz képest – közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján augusztus 12-én. .Ezt követően az OTP részvOTPények árfolyama 7149 ftról 7170 re nőtt péntekről hétfőre. (igaz azóta esett és lefele is oldalazott a részvény).

Ebben a hónapban jött ki a Tesla  negyedéves jelentése. A a nagy kedvenc, az elektromos autót elterjeszteni szándékozó Tesla még midig elég rossz számadatokat közölt. Évek óta mindenki azt gondolja  itt a következő Apple, vagy Facebook ,viszont ehhez képest a cég még mindig nem tud profitot termelni.

Viszont, “aki szereti a Zwack Unicumot az rossz ember nem lehet” (apukám mondását idézem ). A Zwack részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír hétfőn 17 065 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 18 100 forint, a legalacsonyabb 16 500 forint volt. A Zwack társaság bruttó árbevétele 5.303 millió forint volt,mely 22 %-kal (magasabb az előző évinél. A nettó értékesítés (jövedéki , népegészségügyi termékadó nélküli árbevétel ) 3.160 millió forint volt,amely 23,9 %-kal 611 millió forinttal  haladja meg a bázis időszaki árbevételt. A Zwack Unicum Nyrt. 532 millió forint adózott eredményt ért el a 2016-2017-es üzleti év első negyedévében, 49,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál – derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján augusztus 8-án  közölt gyorsjelentéséből.Zwack-Unicum-Szilva-5liter

Koreában viszont  42 százalékkal nőtt a  magyarországi gyárral is rendelkező koreai központú Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat üzemi nyeresége a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest – közölte a cég magyar képviselete hétfőn az MTI-vel.  Az üzemi nyereség így 236,2 millió eurót tett ki az egy évvel korábbi 183,1 millió euró után.

Augusztus egyik legnagyobb a legnagyobb nyertes a Walt Disney. Az értékpapírjai érezhetően drágultak a vártnál jobb gyorsjelentés hatására. Jelenleg 84,67 eurót kell fizetni részvényenként a Walt Disneynál. 2009 óta több mint 400%-al nőtt a részvényeinek ára, és stabilan fizet osztalékot amit évről évre emel . A több mint 90 év megmutatta azt, hogy túlélt minden válságot. Még a 2007-2009-est is.

Egy újabb Magyar céget a Richtert nem kell bemutatni. A Richtert végigkövethetjük a megalakulása óta,hatalmas fejlődésen van túl ez a gyógyszeripari cég. Idén a  Richter 2 és 4-5 millió dollárral lett gazdagabb a harmadik és negyedik negyedévben.2017-re az elemzők szerint ez a szám elérheti a 10 millió dollárt is negyedévente. Főleg ha a rosszabb  teljesítményű Latuda felfutásával számolunk. Jelenleg a Richter részvényekért  5740 forintot kell adni, míg az március és áprilisban az 5400-és 5500 forint  között mozgott az árfolyam.mickey

Nemrég vezették a tőzsdére a Twiliot . A Twilio második negyedéves bevétele 70%-kal 64,5 millió dollárra emelkedett a felhasználói létszám növekedése miatt. Nagy ügyfelei lettek, mint  pl a WhatsApp és az Uber. A video- és hangalapú eszközökkel kommunikáló cloud cég tisztított eredménye részvényenként 11 cent lett a várt 14 centes mínusz helyett. A menedzsment 253-257 millió dolláros éves árbevételt és 28-30 centes veszteséget jelez előre az évre. A piac ezzel szemben 242 millió dollárral és 36 centes mínusszal számolt.

 

 

Érdekelnek ilyen rövid gazdasági hírek?

Akkor csak kattints ide!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés


forrás:www.mti.hu,
        http:www.eco.hu
       https://zwackunicum.hu
      ersteinvestments.hu