Az Astra ügyfelei már csak július 27-ig adhatják be kárigényüket

Budapest, 2016. június 10., péntek (MTI) – Már csak július 27-ig nyújthatják be a román Astra biztosító magyar károsultjai a casco-, lakás- és utasbiztosítási kárigényüket a román garancialaphoz (FGA), illetve eddig igényelhetik vissza az ügyfelek minden biztosítás befizetett, de meg nem szolgált díját.
A Magyar Nemzeti Bank pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a román garanciaalap megkezdte a károk kifizetését azoknak az Astra-ügyfeleknek, akik már benyújtották kárkifizetési kérelmüket.

A román fellebbviteli bíróság 2016. április 28-án jogerősen elrendelte a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) felszámolását. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban felhívta a figyelmet, hogy a román törvények szerint a nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) – hanem például casco vagy lakásbiztosítási – magyarországi károsultak eddig nyittathatták meg káraktájukat a román pénzügyi felügyelet mellett működő FGA-nál.

Szabó József, az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának igazgatója korábban MTI-nek elmondta: a román pénzügyi felügyelet (ASF) úgy döntött, hogy a károsultak a felszámolás jogerőre emelkedéséig kezdeményezhetik a román felügyelet mellett működő garanciaalapnál káraktájuk megnyitását, azaz a kárigényük benyújtását. A magyar nyelvű nyomtatványokat kizárólag írásban nyújthatták be az ASF mellett működő román biztosítási garanciaalaphoz (FGA) úgy, hogy azoknak 2016. április 28-ig be is kellett érkezniük az FGA-hoz.

Szabó József azt is hangsúlyozta, az Astra Biztosítóval kapcsolatos magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károk kifizetését nem az FGA, hanem a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) végzi itthon. Az FGA-hoz tehát csak az Astra Biztosítóval szembeni nem kgfb jellegű – például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló – kárigényekkel kell fordulni. Azt is javasolta, hogy az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének esetleg korábban már beadott igények kapcsán is érdemes megnyittatni a káraktát az FGA-nál.

Az MNB pénteki közleménye kitér arra: aki már írásban benyújtotta a kárigény rendezésére vonatkozó kérelmét, de – a román törvények szerint emellett szükséges – kárkifizetési kérelmét és az iratok valódiságát igazoló felelősségi nyilatkozatot esetleg még nem adta be az FGA-nak, annak erre 2016. július 27-éig van lehetősége. Ugyancsak július 27-éig igényelhetők vissza az FGA-tól az ügyfelek által befizetett, de a biztosító által meg nem szolgált időszakra vonatkozó díjak, függetlenül attól, hogy azok kgfb vagy egyéb biztosítási szerződéshez kötődtek-e.

Azok részére, akik már minden dokumentumot beküldtek – román sajtóértesülések szerint -, az FGA megkezdte a kifizetést. A magyarországi kgfb-károsultak kárkifizetéseit – a törvény előírása, illetve a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az FGA megállapodása alapján – a MABISZ folyamatosan fizeti. A felszámolás jogerőre emelkedését követően ez immár nem a Kártalanítási Számla, hanem a Kártalanítási Alap terhére történik, amelyet ezután a MABISZ el fog számolni az FGA-val a megállapodásuk szerinti mértékben.

A román jogszabályok szerint a felszámoló KPMG Restructuring SPRL-nek már korábban lezárult a lehetősége arra (ha még nem tette volna meg), hogy az esetleg még változatlanul élő magyarországi Astra biztosítási szerződéseket felmondja.

A még meglévő itthoni, határozott idejű szerződések így csak lejártukkor szűnnek meg, a határozatlan idejűek viszont érvényben maradnak. Ez utóbbiak közül a kgfb szerződéseknél esetlegesen felmerülő károkra a MABISZ-nál lehet csak fedezet, az egyéb biztosítások esetében pedig egyáltalán nincs olyan jogi személy, amely a biztosítási esemény bekövetkezése esetében teljesítene. Ennek fokozott kockázata miatt a még meglévő Astra-biztosítottaknak célszerű minél hamarabb egy másik hazai biztosítónál új biztosítást kötni.

Az MNB – amely nem felügyeli a román Astra Biztosítót – az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan – olvasható a jegybanki közleményben.

Formanyomtatványok itt találhatóak!

Forrás: MTI 

kep2noszfu278

Érdekelnek még a biztosítással,hitellel  vagy az értékpapírral kapcsolatos hírek?

Akkor kattints ide.

red-arrow-curved-down
Konzultációra való jelentkezés