Az OPEC megállapodott az olajtermelés csökkentésének meghosszabbításáról

Egy százalék körüli pluszba került a kőolaj ára arra a bejelentésre, hogy az OPEC tagjai megállapodtak önként vállalt termeléscsökkentésük jövő év végéig történő kiterjesztéséről

Röviddel 14.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 75 cent (1,20 dollár) emelkedéssel 63,25 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára 53 centtel (0,92 százalékkal) 57,83 pontra emelkedett.
Az OPEC bécsi ülése ezzel még nem fejeződött be. A résztvevők miután általánosságban jóváhagyták a termeléscsökkentés idejének a meghosszabbítását a jövő év márciusról jövő év végéig, most azon tanakodnak, hogy kijelöljenek-e egy köztes időpontot, amikor ismét összeülnek és felülvizsgálhatják ezt a megállapodást.

images (16)

Amint erről is döntöttek, az OPEC minisztereihez csatlakoznak a szervezeten kívüli olajexportálók, hogy most már közösen határozzanak a termeléscsökkentés meghosszabbításáról.
Erre a tervek szerint valamikor 19 óra körül kerül sor.

koolaj

 Az idén januártól Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC 14 tagja, és az egyezményhez csatlakozott tíz kartellen kívüli olajtermelő ország kitermelésének napi 1,8 millió hordós csökkentésében állapodott meg azért, hogy az olaj ára emelkedjen. A termelést napi 32,5 millió hordóban korlátozó egyezmény hatálya jövő márciusig tart.

Az OPEC és a szervezeten kívüliek csütörtökön várhatóan ezt az időpontot fogják közös megállapodással a jövő év végéig kitolni.

Forrás: MTI 2017. november 30., csütörtök 14:00

mti_hirfelhasznalo

Tehát kedves olvasó van élet a kötvényen és a banki kamatokon is kívül, csak keresd meg pénzügyi tanácsadót és várj egy jó pár évet türelemmel és nem 0,1-03%-ot fogsz a pénzedért kapni.

Ha tetszett akár egy kis részlet is, bátran vedd fel vagy a PortfoLife céggel a kapcsolatot és igényfelmérés , befektetési politika elkészítése után egy személyre szabott döntés előkészítést kapsz és tudsz majd a saját befektetéseidben dönteni diverzifikáltan.

e-logo-portfolife_light

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

vagy akár

 Itt is megteheted!