Beiktatták az új Amerikai elnököt. Az Amerikai Egyesült Államok 45.elnöke D.Trump.

Tegnap óta már az új amerikai elnök gyakorol hatalmat az amerikai egyesült államokban . 2017. január 20-án ugyanis beiktatták az Amerikai Egyesült Államok történetének 45. elnökét Donald John Trump-ot.

A beiktatás hagyományos menettel kezdődött. Ami azt jelenti, hogy az új amerikai elnök és alelnök családja elsétált a Capitoliumtól a Fehér Házig.057367384

A hagyomány 1961-ben kezdődött, John F. Kennedy, akkori elnök honosította meg. Ez volt az első alkalom, hogy a menet indulása előtt az új amerikai elnök, aki egyben a haderő főparancsnoka is, megtekintette a Capitolium előtt elvonuló haderőnemek képviselőit. Donald Trump elnök és Mike Pence alelnök katonai tisztelgéssel fogadta a haderőnemek képviselőinek elvonulását.

A beiktatási menet a Pennsylvania sugárút mintegy két és fél kilométeres szakaszán vonul végig, egészen a Fehér Házig.

A beiktatás után az új elnök és alelnöke a kongresszusban tartott díszebéden vett részt, amelyen a kongresszus republikánus és demokrata párti vezető politikusai vettek részt. A presbiteriánus Donald Trump két Bibliára tett esküt: a családira és Abraham Lincoln elnök 1861-es beiktatási példányára.

A ceremónián három volt elnök is ott volt: George W. Bush, Bill Clinton és Jimmy Carter. Mindhárman feleségükkel érkeztek, vagyis jelen volt Hillary Clinton is. Mintegy hetven demokrata párti kongresszusi képviselő viszont a távolmaradását jelezte, így otthonról követte az eseményeket. K__AP20170120196

Az amerikai szenátus fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottsága szerdán elsöprő többséggel jóváhagyta James Mattis kinevezését a Védelmi Minisztérium élére, így már biztos helye van Trump kormányában. Folytatódott a kongresszusban a többi jelölt meghallgatása is, Betsy DeVos oktatási miniszterjelölt megtartotta beszámolóját, válaszolt a kérdésekre Wilbur Ross, a kereskedelmi tárca várományosa, Tom Price, az egészségügyért és emberi erőforrásokért felelős miniszterjelölt, Ryan Zinke, az elsősorban a szövetségi tulajdonban lévő földek felügyeletéért felelős minisztérium várományosa és Scott Pruitt is, aki a környezetvédelmi hivatal (EPA) vezetője lehet. 

Forrás MTI és Magyar Hirlap

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok, banki terméketek ?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

Érdekelnek a gazdasági folyamatok akkor csak regisztrálj itt !

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés