Egy prágai történet amely tele knédlivel és meglepetésekkel. Avagy, miért is jó a Tesla vagy a Sony részvény

A karácsony után is érdemes kikapcsolódni. Néha érdemes eközben is a számlánk alakulására is odafigyelni. A héten én is folyamatosan figyeltem a számláimat,még külföldön is. A véletlen hozta a külföldi utat és azt,hogy ott Csabába fussak de szerencsés véletlenné alakult. Csabával azóta is nézzük a piacok alakulását. Azóta például tudom, hogy elveszítette vezető szerepét a BMW, ugyanis a 2016-os értékesítési adatok alapján a Daimler csoporthoz tartozó Mercedes volt a legnagyobb luxusautó gyártó. Azt is látjuk ,hogy a magyar tőzsde is jól teljesít és a forint egészen 308,43-ige visszaerősödött az euróval szemben,míg a dollárnál 291,74-nél tart.praga A japán Nikkei 225 index közel 1 százalékkal került lejjebb (majd korrigált), részben a jen erősödésének köszönhetően. Kiderült,hogy Szaúd-Arábia ugyanakkor a legfrissebb hírek szerint már most maradéktalanul megvalósította napi 486 ezer hordós termeléscsökkentési célját. Azóta Csabával azt is tudjuk, hogy zuhan a török líra árfolyama, újabb és újabb mélypontokra esik a deviza.  Tudtad,hogy a  Nike részvényárfolyama például 43,6 euróról 50,678 euróra emelkedett november 03-óta. Ez két hónap alatt durván 16 % profitot jelenthet. Csabát azóta is érdeklik a részvények.

Csabával  azóta újra találkoztunk , de hogy hol? Egy hosszú kávéval és egy finom sörrel nyitottuk majd zártuk a beszélgetést.

Érdekel miről is beszéltünk? Ha igen olvasd tovább a cikkemet!!!

ausztria-zaszlo

Osztrák számla magyaroknak

Szeretnéd tudni hogy, mit beszéltem Gézával?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei már a kedden teljes egészében megismerték ezt a történetet. De ha regisztrálok akkor ti is olvashatjátok majd a teljes történet minden részleté20170106_200250

Leventével Döbröntén volt találkozó megbeszélve, de a találkozót váratlanul betegség miatt lemondta, így a hétvégére három napra Prágába utazhattunk. A karácsonyi menüt végre egy kis a knédlivel fejeltem meg, leöblítve finom cseh sörökkel. A vonaton is olvastam a magyar gazdasági híreket, amiben szinte tényszerűen közölték, hogy a forint erősödéssel kezdte a 2017-es évet. Az EUR/HUF árfolyam az első hétvégén a 307 forintos szintet is megközelítette. A forintot elsősorban a kedvező külső környezet, a Fed gazdaságpolitikájával kapcsolatos információkra való globális piaci reagálás, illetve a kedvező európai részvénypiaci hangulat által is jelzett befektetői kedv támogatta.

A cseh fővárosban a rendkívüli hideg időjárás ellenére sokat sétáltunk és a főbb látnivalókat megnéztük, többek között a Várat, a Károly hidat, a Rudolfiniumot, illetve az Orlojt, azaz a prágai óvárosban található óratornyot is. Majd szombaton betértünk az Óvárosban található, Krčma U Pavouka–ba, ahol egy régi ügyfelemmel, gyerekkori barátommal, Csabával futottunk össze. Egy barna Kozel Cerný sör mellett beszéltük meg a vasárnapi találkozót. Vasárnap a Naměsti Republiky–on még közösen egy-egy nimburkit elfogyasztottunk, hiszen Bohumil Hrabal kedvenc söre is ez volt.

Hétfőn délelőtt találkoztunk újra a Budavári Mátyás étteremben. Csaba hamar a tárgyra tért, szeretne újabb részvény és befektetési alap vásárlásokat kezdeményezni a meglévők mellé. Tavaly március óta az irodában több alkalommal találkoztunk, de mivel most év végén látta, hogy az építőipari cége nyereséges és sikeres, így újra szeretne befektetni. A tavaly márciusban megvásárolt Johnson&Johnson, a Catterpillar, Microsoft és a McDonalds, illetve az IBM és Nestlé részvényei mind nyereséget hoztak eddig. Ezért…………”johnsonjohnson-1920x1095

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés