Gondolataim a biztonságos befektetésekről, illetve az úgynevezett sokatmondó, 10 – 20 % – os hozamokról.

Már 42 éves elmúltam. Az ember azt gondolhatja csodát, újat nem láthat ebben a korban. 6 – 7 éve dolgozom a biztosítás, befektetés területén. Ezen időszak alatt egy célom volt: az ügyfelek megtartása.

Anno teljesen véletlenül kerültem a piacra, valami plusz mellékállás kellett. Elkezdtem én is érdeklődni a biztosítások és befektetések iránt, kezdetben egy függő biztosításközvetítő cégnél dolgoztam.

Mint minden kezdő üzletkötő megdöbbenten a tapasztaltakon. Az ügyfeleknek mindig volt / van igényük a jóra, a beszélgetésre, az igényfelmérés után a teljes kiszolgálásra és a kártalanításra, kártérítés megfizetésére, amikor „bajba jutottak”. Azt is láttam és látom ez nehéz szakma. Majd a biztosításon kívül, a vagyonkezelt számlák bűvkörébe kerültem. Megfogott, újat tanulhattam. Rájöttem az eddigi tudásom nem elegendő. Tanulni kezdtem. Újra. Végzettségeket szereztem értékpapíri, független biztosításközvetítői vonalon. Mára elértem, hogy minden területen független szakemberré válhattam. Ezen időszak érdekes ügyfelekkel találkozhattam, előfordult, hogy meg kellett tagadnom a vagyonbiztosítást, mert a feltételek nem voltak adottak és az ügyfélnek nem akartam kárt, veszteséget okozni. Legtöbbször az ügyfelek készségesen fogadtak, és ha minden biztosítási vagy banki tevékenységben kielégítő választ kaptak és a Mifid 2 betartásával (Unió egész területén minimális alaki követelmények, teljes költség prezentációja, személyre szabás és erősítés az ügyfél védelmében.) egy személyre szabott jó terméket ajánlottam, amivel a hónapok, évek folyamán elégedettek voltak, akkor utána az ügyfél engem keresett. Soha nem volt tervem a több ezer fős ügyfélállomány. Csak egy tiszta ügylet mozgott a szemem előtt: a szakmai becsület. De most, hogy ezeket a sorokat írom, látom, minden megtörténhet az országban, hogy

  1. Nagynevű cégek olyan kötvényeket forgalmazhattak, amik nem kerültek nyilvántartásba.
  2. Van olyan üzletkötő, aki MNB felügyelettel nem rendelkezik, de vagyonkezeléseket köt, dolgozik a szakmában. Kontár módon, a saját egyéni hasznát figyelembe véve kolbászt ígért új szerződések megkötéséért az ügyfeleknek. Kárt okozva ezáltal az ügyfélnek, a szakmának.
  3. Jelenleg is működhet olyan német társaság az országban, amely a befektetőknek részvényopcióra, több mint 10 % – os hozamot ajánl. (de valójában mi is a nyereségrészesedési részvényopció arról az ügyfélnek fogalma sincs)
  4. Előfordul, hogy közbeiktattak egy 3. céget az ügyfél és a bank közzé.
  5. Láttam olyan magas Unit Linked befektetési költségeket, ami éves szinten kezdeti költségként az első 3 év befizetési után a 10. év végéig 12,5 % költséget tartalmaz.

 

Örülök annak, hogy kötelező az igényfelmérés az új törvény bevezetésével a biztosítási szakmában. Tudják Önök, hogy Ausztriában ez már több éve így van? Tudják Önök, hogy a kockázatfelmérésnek az ügyfélnél meg kell lennie?

 

Bárkinek odaadnák a pénzüket? Mit tartanak legbiztonságosabbnak? Én az államkötvényt! Hogy miért?

Ön az államkötvény megvásárlásával egy előre meghatározott időre kölcsönt ad a kötvényt kibocsátó államnak. Az állam kötelezettséget vállal arra, hogy a kötvény lejáratakor a teljes összeget visszafizeti, ráadásul a bankbetétnél egy érezhetően magasabb éves kamatot ad. A magyarországi értékpapírpiacon az egyik legmeghatározóbb szerepe az Államkötvényeknek van.

Tudta, hogy vannak a piacon olyan államkötvények, amik 6 – 7 % – ot is hozhatnak Önnek éves szinten? Ha ezt nem tudta, akkor érdemes hívnia egy időpont egyeztetésre.

 

De azzal azért legyen tisztában a kedves olvasó, hogy 15 – 20 % – os hozamok csak spekulánsok és becsapó üzletkötők, ígérnek előre. Mert a mai jegybanki környezet 1,35 % ezt nem is tenné lehetővé.

Ha valaki hozamról beszél, ott mindig a múltbeli teljesítményt tudja hasonlítani valamihez. Ne higgyen a szélhámosoknak, ne vegyen egy –két kiló kolbászért befektetést. Nézze meg hova teszi a pénzét. Ahol egy körös tárgyalás során, a táskában az Önnek szóló megoldás pont ott, az legyen gyanús.

De azért takarékoskodjon, mert mai világban kell.