Nepáli utazásuk előtt a Tölgyes csárda vendégeként egy titkos megbeszélésen voltam.

Három hete hétfőn igyekeztem le az autómmal a szentmártonkátai Tölgyesbe. Ez a csárda anno a 70-es 80-as évektől 2002-ig Nagykáta környéke és bátran mondhatjuk, hogy Pest megye legkedveltebb Csárdájaként volt számon tartva,de szerintem az újranyitás után is lassan megkapja ugyanezt a minősítést. Érdemes csak megtekinteni itt a honlapjukat egy pillanatra http://tolgyescsarda.hu/ . Szóval csináltam egy “titkos akciót” , leutaztam két új ügyfelemhez akik Nepálba készültek. Egy nagyon jó délelőttöt töltöttünk együtt akkor. Akkor a tőzsdéröl is beszélgettünk. Három hete a német tőzsdeindex a DAX 10570 ponton zárt. Most jelenleg pénteken kicsit alacsonyabban 10478 ponton. Akkor a legfontosabb események egyike a FEd elnöki beszéde volt. Most a figyelmeztetésről szól egy két gazdasági hírcsatorna köztük a CNBC -nek is nyilatkoztak. ubsPénteken megszólalt  Art Cashin, az UBS szakértője. Figyelmeztette a FED-et,hogy borzasztó súllyal lehetnek a kamatemelésnek,mert akár meg is tévesztheti a piacot.A UBS szakembere szerint ha a fenti figyelmeztetés ellenére szeptemberben mégis kamatemelés mellett döntenek, akkor az komoly piaci sokkot válthat ki. Három hete ügyfeleimmel a befektetésről és megtakarításról beszélgettünk és én most is azt mondom amit akkor csak józan ésszel és több átgondolással lehet ebben dönteni. Akkor ez egy jó beszélgetésnek indult, ma az egyik olyan ügyfeleim lettek akikkel szinte minden nap beszélgetünk a sportról a családról és akár bármilyen témáról. Azóta már kaptam tőlük Nepálból is képet és jól vannak, jól.érzik magukat ott.20160907_073556

De hogy mi is történt akkor, vagyis három hete érdekel?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei ismerik ezt a történetet már, és szeretném ha ti is olvasnátok a teljes történet minden részletét . Ezért megosztom veletek ezt az augusztus eleji hétfői történetet.

“Csütörtökön és a pénteken is otthon pihentem a családommal. Péntek reggel a nagy bevásárlás során kaptam egy emailt és egy regisztrációt a honlapomon. Később felhívtam a jelentkezőt és az ő kérésének megfelelően hétfő reggel találkoztunk a szentmártonkátai Tölgyes Csárdában. Még péntek este felkészültem egy hétfői céges előadásra illetve elolvastam két sajtóhírt, a Bloomberg és a CNBC oldaláról. Kiderült ugyanis, hogy a Fed elnöke Janet Yellen nem egyértelműen nyilatkozott az esetleges szeptemberi vagy decemberi kamatemelésről, ezért a piacon erőteljes lett a bizonytalanság a Fed kamatemelési terveit illetően. Illetve a másik cikkből kiderült, hogy Mark Zuckerberg jelentős Facebook részvényt kíván eladni, hogy abból a tőkéből jótékonyságot tudjon fedezni. Az eladás akár több mint 760.000 részvényt is érinthet. Ezt a bejelentést pénteken tette meg az óriásvállalat tulajdonosa. Jelenleg a Facebook részvények árfolyama a bejelentést követően 0,28%-ot estek, de így is részvényenként meghaladja a mindenkori legmagasabb pontot, így az 123,56 dollár árfolyamon áll.mark

A Tölgyes Csárda a 31-es út mellett található hangulatos kis étterem, Pest megye egyik legkedveltebb csárdájaként tartják számon, itt találkoztam az ügyfeleimmel, Józseffel és Klaudiával. A házaspár idegenforgalommal és vendéglátással foglalkozik, több mint 12 éve. Több panziójuk van az ország frekventált pontján, illetve beszálltak az idegenvezetésbe a horvát tengerparton. Érkezésünkkor mindhárman kávét rendeltünk, Klaudia egy Bailey’s Cappuccinot kért, József egy ír kávét, én pedig egy jeges kávét.

József és Klaudia az évek alatt összegyűjtött 17 millió Ft-ot, illetve az adriai bevételből, 11.000 eurót kívánt befektetni. Rendszeres olvasói a honlapomnak és felkeltette érdeklődésüket az osztrák pénzügyi területen lévő befektetési lehetőség. Tájékoztattam őket, hogy első körben egy személyes konzultációt készítünk csak el, ahol fény derül az ő kockázattűrő képességükre, a hozamelvárásukra. Jeleztem, hogy csak a következő alkalommal beszélhetünk a konkrét javaslatról és csak a döntéselőkésztésben nyújthatok segítséget.dsc_0052_14

Klaudiának és Józsefnek kérdésükre válaszolva elmondtam, hogy sorozatban nyolcadjára zárt pluszban pénteken a Nasdaq és ezzel történelmet is írt. Tájékoztattam őket arról is, hogy a héten az Opel drasztikus lépést tett, a rüsselheimi és az eisenachi üzemében alkalmanként lerövidített munkaidőt vezetett be, mindezt tette két modell miatt, amely a BREXIT hatása miatt alig fogyott, ezek a típusok a Corsa és az Insigna. Klaudiának megeredt a nyelve, mivel sokat tartózkodnak külföldön, főleg a horvát tengerparton és Olaszországban, így kíváncsi volt mi történt a héten Európában.

Elmondtam neki, hogy érződött az európai tőzsdén a nyári szünet, alig mozgott Európában a tőzsde. Tájékoztattam, hogy péntekre a DAX 10570 ponton zárt, a hét legnagyobb nyertese az Infineon 1,56% plusszal és a Henkel víz 1,11% nyereséggel zárt. Viszont a hét végére nagyot esett a Deutsche Bank 2,76% mínuszával, illetve az RWE St. 3,13% mínusszal és nem utolsósorban a Fresenius Medical Care 3,50% veszteséggel zárt. Magyarországon kijött a második negyedéves jelentés az FHB-nál. Így a második negyedéves jelentésben kiderült, hogy 3 milliárd forintos adózás előtti veszteséggel zárt az FHB. Az FHB csoport tagjai által kezelt összes (nem konszolidált) megtakarítás állomány 2016. június 30-án 818 milliárd forint volt. A várakozásokat alulmúló második negyedéves eredményt publikált a Raiffeisen. Az adózott eredmény 96 millió euró lett, szemben a várt 134 millió euróval.

Péntek este a Fitch Rating leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Törökországot, így az még épphogy befektetési ajánlású, “BBB mínusz” szintű hosszú futamú államadós-besorolásba került. Elemzésében kitért arra, hogy már a puccskísérlet előtt is romlottak a biztonsági körülmények Törökországban, de az is befolyásolja a történetet, hogy a török kormány igen sok magas rangú katonatisztet eltávolított a hadseregből a puccskísérlet óta.a_068_aa_10052016_265892_europress_eza-e1462963356310

A héten a Bank of England 1, 2 milliárd font értékében vásárolt 15 éven túli lejárati állampapírt, amely egy sikeres mennyiségi lazító programnak felel meg. A két gázipari nagyvállalat, a Linde és a Praxiar összeolvadásra készül, ez a bejelentés meg is emelte mindkettő árfolyamát. Ha az összeolvadás sikerül, akkor a 30 milliárd dolláros tranzakcióval a világ legerősebb ipari gázokat gyártó nagyvállalata jöhet létre. Az orosz jegybank pénteken ismertette, hogy az aranytartaléka 48,4 millió unciára növekedett.

Klaudia és József elmesélte, hogy 3 hét múlva utaznak Tibetbe, mert érdeklődnek a kultúra iránt. Szeretnék megnézni a Baudhanáth sztúpa emlékhelyet és a Vörös domb tetején a 3.630 méteres magasságban található Lhásza palotát. Ezért kíváncsiak, hogy jelenleg mi a helyzet az ázsiai piaccal, és hogy most érdemes-e váltani a Nepálban is használatos fizetőeszközre, a Nepáli rúpiára. A nepáli rúpiának 1993 óta az indiai rúpiához van kötve az árfolyama. Jelenleg 10%-os infláció van az országban. Ha muszáj váltani, akkor most érdemes. De kétlem, hogy Európában lehetséges a váltás, maximum euróról tudnak váltani majd Ázsiában. Tájékoztattam viszont őket a heti ázsiai piacról. A hetet pici optimizmussal zárta az ázsiai piac. A kínai indexek változatlan áron zártak, viszont a Sands China index leminősítésre esett, méghozzá 4,3%-ot. Indiában viszont emelkedtek az indexek és a bankpapírok árfolyamai. Hiszen a külföldiek több mint 27 napja vásárolják ezeket a helyi részvényeket. Japánban a júliusi záráskor kiderült, hogy az export 14%-ot zuhant egy év alatt. Erre a 2009-es válság óta nem volt példa. Ennek a jen szárnyalása és a gyenge külpiaci kereslet volt az oka. Japánban újabb költségvetési lazítást jelentett be a japán kormány. Így a 10 éves állampapír hozama a korábbi közel 30 bázispontos szintről fokozatosan a 0-10 bázispontos sávba emelkedett. sand

Klaudia és József időközben megszomjaztak és rendeltek mindhármunknak egy eperlevet, majd kiderült, hogy ők hosszútávon inkább részvényeket helyezik előtérbe és ezenkívül nagyobb kockázatú amerikai vagy ázsiai befektetési alapokba fektetnének. Klaudia szereti azt a mondást (idézetet), amit a tárgyaláskor sűrűn hangoztatott, hogy „A befektetés világában csak az tud pénzt termelni, aki képes a többiektől eltérően gondolkodni”.

Mindketten szeretnének még az amerikai piacról is tájékozódni, ezért informáltam őket a csütörtöki William Dudley, a New York-i Fed elnökének a beszédéről. Amelyben Dudley kifejtette, hogy akár már szeptemberben emelkedhet az amerikai irányadó kamat. Ekkor ugyan megindult a dollár felfele, ugrott a dollár az euróval szemben is, de ellentételes dolgok is történtek, hiszen a Fed elnöke Janet Yallen ezt nem erősítette meg. Így péntekre megtorpant az emelkedés, elbizonytalanodtak a részvénypiacok. Pénteken a Dow Jones részvényindexe 18553 ponton zárt. A Nike a héten nagyon erős tudott lenni és 3,26% pluszt produkált az utolsó napon. Az Estée Lauder bevétele a negyedéves jelentések szerint 4,8%-ot emelkedett, így az utolsó három hónapban 2,65 milliárd dollárt ért el. Az Apple-nél kiderült, hogy egyelőre nem tudja függetleníteni a Watch termékét az iPhone-tól, így a héten többször is oldalazott a cég részvénye, de pénteken azért enyhe pluszban zárt. Viszont számomra és Klaudiáék számára is meglepő fordulat, hogy anyers kőolaj értéke immár két hete felfele mozdul el. A Brent hordónkénti ára meghaladja az 50 dollárt, vagyis 50,72 dollárral zárta a hetet, amíg a WTI kőolaj ára már 48,94 dollár. Az Amerikai Kőolajipari Intézet ezen a héten tette közzé, hogy az amerikai olajtartalékok 1,5 millió hordóval emelkedtek a múlt héten. 

Klaudiával és Józseffel ismertettem a linzi központú letétkezelő bank működését, elégedetten dőltek hátra, hogy a pénzüket biztonságban tudhatják. Mert persze a hozam után nekik a biztonság az első. Megnyugtatta őket, hogy a kockázatok Ázsiában és Észak-Amerikában is jelentősen lecsökkentek, illetve kiderült a héten, hogy a rossz hitelek Ukrajnában is korlátozva lettek.

 oil-620x350

József időközben több hívást kapott, mivel az egyik panziójukba nem vártan 2 turistacsoport is érkezett Lengyelországból, amit nehezen tudnak elhelyezni. Erre is volt Klaudiának egy idézete. „Ebben az életben folyton az történik, amire nem számít az ember.” Majd megköszönték a beszélgetést és alig várják a jövő heti találkozót, amikor a tárgyalást be tudjuk fejezni és addig is szeretnének folyamatosan kapcsolatban állni velem.”

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés