Panzió megvásárlásától az államalapítási ünnepig

Ma amikor augusztus 20-án az államalapítási ünnep van, jó szívvel gondolok Szilviára és Bálintra. Velük három hete találkoztam Pakson. Akkor a kocsimba ülve hajtottam le az M6-on a tűző napon,hogy együtt fogyasszunk el egy kellemes kávét. Akkor még nem tudtam, hogy a  Basnyefty (Oroszország egyik legnagyobb olajcége) naponta mintegy 425 ezer hordó olajat termel, ami teljes orosz kitermelés 4 százaléka. Akkor , még minden kicsit más volt. Reggel indultam a 3.kerületi irodából, és már útközben hallgattam , hogy DAX indexe 10334 ponton zárt pénteken. Viszont,így három hét emelkedés és kis oldalazás után a DAX index 10570 ponton zárt. Ez durván 240 pont, ez hatalmas fejődés a piacon. Most a legfontosabb az államalapítás és Szent István ünnepe. Illetve a tűzijáték. Ezért kérlek titeket csendben és méltóságteljesen ti is ünnepeljétek ezt ma meg. Van aki a fővárosban teszi,van aki vidéken , van aki Debrecenben a virágkarneválon. Szerintem ilyenkor egy fontos van , hogy békében és csendesen ünnepeld a kenyérünnepét és kapcsolódj ki a hétköznapok terhétől.  Akkor a kókuszos kávét fogyasztottam , ma egy finom gesztenyés Frei kávéval tettem ugyanezt-megittam:)) Hogy mi is volt Pakson? szent istván

Érdekelne?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft.ügyfelei ismerik ezt a történetet már, és szeretném ha ti is olvasnátok a teljes történet minden részletét . Ezért megosztom veletek ezt a július 24-25-ei hétvégéjének a  történetét

“Szombaton a reggeli órákban szokásos tevékenységeim után beültem az autóba és elindultam vidéki tárgyalásra. Pakson várt Szilvia és Bálint. Vezetés közben gazdasági híreket hallgattam, ismertették, hogy Japán 3,3 billió jenről 6 billió jenre növelte ETF vásárlásait, illetve megvizsgálja annak hatását, hogy negatív kamatlábakat vezetne be és a masszív eszköz-vásárlási programba kezdene szeptemberben.Tárgyalásomat Paks központjában található Retro kávézó és étterembe szerveztem meg. A kávézó kedves, családias kis hely. Örültünk a klímás helységnek, mert már nehezen viseltük a meleget. Majd ez a meleg hiányozni fog a téli hidegben, de most nem bírtuk. Érkezésünket követően rendeltünk Café Créme kávét és hűtött eperlét. Bálint és Szilvia három éve házasok. Interneten keresztül kerestek meg, mert látták a korábban megjelent hírleveleket és blog bejegyzéseket, amelyekben rendszeresen témaként szerepelt az osztrák pénzügyi biztonság a letétkezelések és vagyonkezelések alkalmával. Családi vagyont örököltek, amit biztonságos keretek között szeretnének elhelyezni, egy szakértő letétkezelő segítségével. A vagyonuk része több hektár föld és három eladásra szánt ház, illetve 40 millió forintnyi befektetett, mostanában lejárt magyar államkötvény, vagyonuk összességében meghaladja a 110 millió forintot.Tájékoztattam őket a közvetítő feladatáról, miszerint „az ügyfél helyzetét fel kell mérni, az egyéni célokat, a kockázatvállalási hajlandóságot meg kell vizsgálni, hogy a megfelelő kockázati súlyozással lehessen az ügyfélnek kiválasztani, hogy ezáltal egyénre szabott portfolió kerülhessen kialakításra. Ezt a portfoliót lehet aztán az élethelyzet vagy a piaci feltételek megváltozása esetén igény szerint bármikor rugalmasan átalakítani”- tehát elsődleges a döntés előkészítése egy jó igényfelméréssel és kockázatfelméréssel.caffe-crema-coffee-tea

A házaspár egyébként egy panzió megvásárlásán is gondolkodik, hiszen mindketten a szálloda iparban dolgoznak. Szilvia felszolgálónő a közeli Szekszárdon, a Merops Hotelben dolgozik, ahol a párja recepciós. A Merops az egyetlen 4 csillagos hotel a szekszárdi szállások között. A házaspár rendelkezik olyan szakmai tapasztalattal, amellyel a későbbiekben működtetni tudnak egy kisebb panziót.

Itt is Szilvia viselte a nadrágot a kommunikáció területén, kérdezett, érdeklődött a heti európai, amerikai gazdasági eseményekről.Miután végeztünk a konstruktív konzultációval, tájékoztattam a feltett kérdésekről. Az európai bankok stressz teszt kihirdetése előtt előtt állnak az olasz bankválság miatt. Február eleje óta tartott a stressz elvégzése. Olaszország államadóssága eléri a GDP 135%-át. Az olasz bankszektor a piaci kapitalizációjának közel harmadát elvesztette az elmúlt hetekben, köszönhetően a Brexit miatti bizonytalanságnak. Gyengén teljesítő szektorok között voltak a héten Európában a pénzügyi vállalatok. A Credit Suisse a váratlanul magas második negyedéves nyereség ellenére 5%-ot esett. A héten újra a jelentési adatok, jelentési szezon volt a tőzsde egyik meghatározó eseménye. Mint oly sokszor az életben, voltak győztesek és vesztesek.Pénteki zárásra a DAX indexe 10334 ponton zárt. Nagyot menetelt az Adidas és a Vonovia is. Az Adidas 2016. januártól 8-tól fogva erősen emelkedik, 83,5 euróhoz képest jelenleg 146,75 eurón áll. A héten az ipari szektorban voltak alulteljesítők is. Szerdán tette közzé jelentését a Boeing, amely negatív 2,2 %-ot hozott, és a Caterpillar, amely negatív 1,4%-kal alulteljesített. Az euró kismértékben erősödött a dollárral szemben. A héten az egyik legnagyobb veszteséget az UniCredit hozta 4,1%-t esett azt követően, hogy felmerült az a hír, hogy eladja a Bank a lengyel részesedését és kivonul a lengyel piacról. Viszont a MasterCard a vártnál jobb eredményt közölt, így 2,2%-ot emelkedhettek is a részvényei a piacon. A Fiat Chrysler autógyártó a második negyedévben 27,9 milliárd eurós bevételt ért el, szemben a várt 29,2 milliárd euróval.Bálint érdeklődött az EKB-ről, így jeleztem irányukba, hogy „Az Európai Központi Bank még hosszú ideig tartani fogja magát az expanzív pénzügyi politikájához.”adidas

Negyedéves jelentésben szerepelt még, hogy a Peugeot részvényárfolyama, már 6,69%-os pluszban van. Részvényenként 13,54 eurót kér a francia autóipari nagyvállalat, anno 2013-ban 4 euró alatt volt a részvények ára.

A BASF második negyedévében sem zárt jól, az árbevétele 14,5 milliárd euró volt, ami elmaradt a 15,2 milliárd eurós konszenzustól. A BASF árbevételét meghatározza az olajkitermelés, alacsony olajárak és a növényvédelmi szerek piacán tapasztalt gyenge kereslet.

Az amerikai piacról elmondtam a házaspárnak, hogy mégsem változtatott a FED a héten a várva várt kamatdöntő ülésen a kamatokon. A kamatfolyosó felső határa továbbra is 0,5%-on maradt. Az Amerikai Egyesült Államokban a bruttó hazai terméknél 1,2 százalékkal nőtt az éves ráta, közölte a Kereskedelmi Minisztérium. A Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) tagjai szerint a júniusi munkaerő-piaci adat erős lett, így ezzel korrigálták a májusi adatokat – adta ki sajtóközleményében a FED a döntés után. A következő szeptemberi FED kamatdöntő ülés előtt, augusztus 26-án hallhatjuk majd élőben Janet Yellent, a Fed elnököt, ahol sajtóközleményt is kiad és sajtókonferenciát is tart. Pénteken a Dow 0,13%-kal lejjebb került, az S&P 500 viszont 0,16%-kal, a Nasdaq pedig 0,14%-kal emelkedett. A Dow Jones így is több hetes csúcson zárt. A 2009-es válság óta látható, hogy hosszútávon a részvényeknek van jövője. Az akkori Dow Jones 2009-es részvényindexek értéke 7 év alatt szinte megháromszorozódtak. Az akkor márciusi 6500 pont már a múlté, hiszen 18432 ponton zárt az index.Bálint érdeklődött, hogy van e lehetőség arra, hogy örökségük egy részét részvényekbe fektessék Ausztrián keresztül. Ezen kívül tájékoztatást várt arra vonatkozóan is, hogy a részvényindexek milyen hozamokat értek el az idén a Partner Banknál. A Brexit miatt sokan azt gondolják, hogy a biztonságos kötvényeket kell választani max. egy-két évre, de érdemes hosszútávon legalább 10-16 részvénybe, illetve részvénykosár indexbe fektetni a tőkét diverzifikálva. 2016–ban, a Brexit ellenére a Kopernikus részvénykosár index 7%-os hozamot ért el. Elmeséltem a házaspárnak, hogy a Google anyavállalata, az Alphabet 0,05%-os pluszban zárt, miután közölte a második negyedéves adatait. Tájékoztattam őket, hogy az Oracle megveszi a NetSuiteot 9,3 milliárd dollárért. Illetve hogy a héten a Facebook is jó eredményeket közölt, így 1,4% plusz eredménnyel zárt. A Coca-cola gyengült 3,3 %-ot, miután gyenge árbevételről számolt be. Kérdésre elmeséltem, hogy a japán nemzeti bank, a Bank Of Japan is csalódást okozott a befektetőknek. 0,1%-on hagyta az irányadó kamatot. Csak az ígéreteit erősítette meg, viszont Japán még mindig úgy tűnik, elég izgalmas tud lenni. Indiában pedig egy éves csúcsról korrigálta az index. Az olaj ára hatodik napja zár mélyponton.56d860a0bfb40-regi-zold-olajos-benzines-fem-lemez-kanna-2l A Brent hordónkénti ára 43,39 dollár lett, míg a WTI hordónkénti ára 41,45 dollár. Ugyanazon a véleményen vagyok, mint a Bank vezető közgazdásza, hogy az olaj ár állása a piactól függ. „Az olajár visszaesésének oka a globális olajkínálat megemelkedése volt. Ezáltal az USA a Fracking (olaj kitermelési technika) technikának köszönhetően 2015 nyaráig szinte ugyanannyi kőolajat termelt ki, mint a világ két legnagyobb olajtermelő országa, Oroszország és Szaúd-Arábia együttesen. Ahhoz, hogy tartani tudják a piaci pozíciójukat, ők is kibővítették az olajtermelő kapacitásaikat. Mindeközben azonban az USA visszavett az olajtermeléséből, mivel több Fracking-vállalat nem képes már a költségét fedezve termelni.”Szilvia és Bálint rendelt még hűsítőket, én egy jeges-kókuszos kávét rendeltem magamnak.Szilvia és Bálint kockázati besorolása szerintem a magas fele hajlik. Mindkettő személyisége a 7-es karakterű személyiség, azaz eléggé interaktívak, mindig pozitívan gondolkoznak, lelkesek és lendületesek, tettre készek. Azt vettem észre, hogy örök optimisták és tele vannak lelkesedéssel. Beszélgetésünk során kiderült, hogy nekik fontos a diverzifikáció, amely a legjobb védelem az értékek védelme érdekében Beszélgetésünket a jövő héten folytatjuk. Hisz a meglévő értékpapírokat és tőkéjüket és a kockázatvállalási hajlandóságukat még elemeznem kell. Már odakint álltam kocsimnál, amikor rádöbbentem, hogy óriási könnyelműséget követtem el. Bent hagytam a poharamban a kávém maradékát.”20150907_223452

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

      Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés