Portfolife keddi hírleveléből egy kis részlet – Amikor kiderül, hogy Magyarország már sikeres.

Múlt hét kedden szokásos módon , minden ügyfelünk megkapta a Biztoshozam és Portfolife Kft közös hírlevelét. A többszáz ügyfelünk már várta a híreket. Ezt onnan tudom, hogy van olyan akivel naponta tartom a kapcsolatot és mivel egy kis technikai gond miatt csúszott ugyan a hírlevél továbbítása felhívott,hogy nagyon várja már. Miért is? Mert, szeretné tudni mi is van a gazdaságban.  Múlt héten ugyanúgy, mint most is ezen a héten Klaudiával találkoztam akkor Győr mellet Péren.4976469 Most ezen a héten a VI.kerületi Ferdinánd Monarchia Sörház és étteremben. Akkor a frankfurti tőzsde a DAX indexe 10500 körül volt, jelenleg viszont 10614 ponton zárta a hetet. Mi viszont ugyanolyan fitten vártuk a tárgyalást mindkét alkalommal. Előtte bent a San Marco utcában Nagy Gábor kollégámmal  és mentorommal mindent átbeszéltünk. Tudtam akkor is és most is,hogy egy letétkezelő banknál hosszú és középtávra is vannak olyan alapok és kötvények amelyek mérsékelt típusúak. Tudtuk és én is tudom, hogy nincs két egyforma ember. Kornélia például kimondottan konzervatív. De szeretnéd inkább ismerni a beszélgetés teljes részletét?

Érdekelne a folytatás?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei már múlt hét  kedden teljes egészében megismerték ezt a történetet. De ha regisztrálok akkor ti is olvashatjátok majd a teljes történet minden részletét .

20160907_073556

 

“Vasárnap este egy előre megbeszélt találkozóm volt vidéken, Péren. A Fehér Akác nevű étteremben találkoztunk. Az étterem kedvenc helye a Győr környéken élő embereknek. Kornélia érkezéskor picit feldúlt volt, mert a parkolóban nem volt szabad hely. De feldúltsága hamar elszállt, mivel törzsvendég az étteremben, így egy házi, frissen facsart, fekete ribizlis limonádéval várták. Kornélia egy igazi, színpadra termett, fiatal nő volt, aki tánccal, koreográfiával foglalkozik egy táncstúdió keretében, de van egy működő műköröm stúdiója is. A beszélgetés elején rendeltem egy jeges kávét tejszínhabbal, Kornélia pedig egy rövid kávét. Kornélia rögtön a lényegre tért és elmondta, hogy nemrég olvasta, hogy pénteken a S&P az új “BBB mínusz” besorolás mellé stabil kilátást adott Magyarországnak, ez számára is egy jó hír volt,4726495621f49cf26f496f795478ef97_640 hiszen Magyarország már régóta BBB plusz, azaz bóvli kategóriába tartozott. Magyarországot 2005-ig fokozatosan egyre feljebb, utána viszont már csak lefelé minősítették a nemzetközi hitelminősítők. Majd a tényleges bemutatkozás után gyorsan a lényegre tért, elmesélte, hogy az ex-barátjától tudta a számomat, és segítséget kért a pénzügyeinek és az összes biztosításának az átnézésében. Jelenleg egy nagyobb összeget (kb. 22 millió forint) örökölt a nagynénijétől és a 2010 óta működő vállalkozásának a nettó nyeresége elérte a 8 millió forintot, és ezen összeget kívánja befektetni. Elmondta, hogy a beszélgetést követően szeretné megmutatni a táncstúdióját, ahol most különböző versenytáncokat oktatnak. Kornéliát tájékoztattam, hogy a Partner Bank egy specialista, mind kötvényekben………………………………………………………………………”pb

Érdekelnek hasonló történetek?

Ha szeretnél hírlevélre feliratkozni megteheted itt

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés