Tegnap Ázsia vegyesen zárt, a kőolaj ára továbbra is kéthavi csúcs közelében.

Ma reggelre a piac gyengüléssel indult.  Ázsia vegyesen tegnap zárt , vegyesen is nyitott. Európa enyhe eséssel indította a napot. A DAX jelenleg 10536 ponton áll. Japán  Nikkei 225 index tegnap  közel 0,4 százalékos emelkedésével felülteljesítő volt. A kőolaj árának tartós emelkedése közrejátszik az ázsiai részvénypiacokra, méghozzá jó hatással van rá.  A WTI  kőolaj hordónkénti ára mára újra 48,852 dollár. Péntek reggel 10:00.kor az északi-tengeri Brent fajtából egy hordó (159 liter) 50,58 dolláron forgott. Japánban a Nikkei-225 indexet emellett segítette a gyengülő jen is.

 Raifeissen

Az arany árfolyama a héten először gyengült kissé, de így is nagyjából egy százalékot erősödött a hét eleje óta.

“Az általános érzület ma a piacon az, hogy idén már csak egy kamatemelés lesz, decemberben, de a világ jegybankjai folytatják a laza monetáris politikát, ami kedvező a részvénypiacoknak “- mondta Andrew Chow, a szingapúri UOB Kay Hian brókerház igazgatója.Andrew
Csütörtökön erősödtek az európai indexek. A FTSE 0,14 százalékot, a DAX 0,62 százalékot, a CAC-40 0,44 százalékot javult.Viszont tegnap a magyar valuta még nagyon gyengén teljesített ,de mára már egy picit erősödött az. Tegnap délben 311 felett is járt az euró-forint árfolyam,. Mára 310,74 Ft-nál tart magyar valuta. Magyarországon kijött a második negyedéves jelentés az FHB-nál. Így a második  negyedéves jelentésben kiderült,hogy  3 milliárd forintos adózás előtti veszteséggel zárta az FHB.
Az FHB csoport tagjai által kezelt összes – nem konszolidált – megtakarításállomány 2016. június 30-án 818 milliárd forint volt.
A várakozásokat alulmúló második negyedéves eredményt publikált a Raiffeisen. Az adózott eredmény 96 millió euró lett, szemben a várt 134 millió euróval.

Érdeklik hasonló rövid gazdasági hírek?

Gondolja át érdekli egy szakmai beszélgetés? Átnézetné az összes megtakarítási termékét?

Jelentkezzen még ma egy konzultációra itt !

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés