Több mint két hónapja történt -Forint kontra török líra, avagy hogyan ne tartsunk sajtótájékoztatót

Pénteken Leventével  ismét  találkoztunk. Nagyon jó volt látni. Hiszen  Levente eléggé fiatalos és sportos, és átsugárzik az erő és kitartása is rám. Január közepén én voltam Döbröntén, azóta csak telefonon beszéltünk, akkor több részvényt és kötvényt vásárolt meg. Most viszont vidáman szinte fütyörészve érkezett a 3.kerületi irodámba be. Átnéztük a jelenlegi megtakarításait és örömmel tapasztaltuk, hogy egy-két részvényen pl 10-16 % hozamot  is tudna realizálni . Ilyen részvény pl a Tesla, de a Bombardier kötvényen is magasabb árfolyamnyeresége van. Leventével beszélgettünk az azóta folyó gazdasági eseményekről, és tájékoztattam arról, hogy valószínűsíthető a dollár újbóli erősödése. Elmondtam neki, hogy a hétvégén Kína kivételével csökkenéssel zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdéi pénteken, az idei első negyedév utolsó napján. defaultPár nyereséges nap után profitot realizáltak a befektetők, miközben az európai és amerikai inflációs adatokat várják. A honkongi Hang-Seng indexe 24176 ponton 0,73% mínusszal , míg a Nikkei 225 indexe már 1,125% mínusszal , 18949,65 ponton zárt. 

De ha érdekel, hogy  miről beszélgettünk akkor Leventével csak olvasd tovább…..bisnode_aa_suriel

AA (dupla A) tanúsítványra a magyarországi vállalatok 1,75 %-a jogosult. Velük az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata nagyon alacsony.

De miről is beszélgettünk a január közepén bő két hónapja Leventével, a profi vadásszal?

“Döbrönte egy bájos bakonyi falvacska, itt találkoztam újra Leventével. Egy már megkezdett tárgyalás lezárása miatt került sor a találkozóra a döbröntei Hasik hotelben. Leventével mielőtt a tárgyalást megkezdtük, pár percet sétáltunk a Himpfy Benedek, -a bakonyi királyi vadászok ispánja- által épített Döbröntei Szarvaskő várban. Majd a dermesztő hideg után elfogyasztottunk egy – egy forró bécsi kapucínert. Levente kérése még mindig az volt, hogy a magánszámláján és a széfjében őrzött 85 millió forintját, illetve a 80%-os tulajdoni hányaddal rendelkező vadásztársaság 150 millió forintját szeretné biztonságos helyre befektetni, közép és hosszú távra. A beszélgetés elején átbeszéltük a két hete elvégzett konstruktív konzultáció eredményét, amiből kivehető, hogy Leventének diverzifikálva, vagyis szétporlasztva kell majd tőkéjét elhelyeznie a vásárlás alkalmával. Így az ideális megoldás, hogy a pénzét vegyes alapokban, amerikai, ázsiai részvényekben, illetve európai és amerikai vállalati kötvényekben helyezi el. A döntés meghozatala előtt együtt átbeszéltük a múlt heti gazdasági eseményeket. Leventét így tájékoztattam arról, hogy a 10152-hasik-hotel-1420987460héten nem meglepő, hogy a nagy kérdőjel továbbra is Donald Trump és az ő politikája volt. Már a hét elején politikai támadásnak volt kitéve az amerikai elnökjelölt, miszerint előkerült egy 35 oldalas jelentés, -amelyre később nagy médiaoldalak, többek között a CNN is hivatkozott-, amiben az állt, hogy orosz hackerek segítették Donald Trumpot a választási győzelemben. Majd ez az állítás többször cáfolva lett. A másik nagy mozgatója a piacnak, Trump szerdai sajtótájékoztatója és az azt megelőző várakozások voltak. Szerdáig bizonytalanságok mozgatták a globális piacokat. A sajtótájékoztatón semmilyen konkrétum nem hangzott el. A nagyfokú bizonytalanság rövid időre törte meg a felfelé araszoló tengerentúli indexek lendületét. Különböző elhangzott szankciók miatt a mexikói pesó 0,6%-ot gyengült a dollárral szemben a sajtótájékoztató után. A tájékoztatót követően kiderült, hogy az amerikai kereskedelmi kapcsolatok tovább romlanak, vagy netalán összeomlanak Mexikóval és Kanadával, valamint az eszkaláció viták alakulhatnak ki Kínával is. depositphotos_44493107-stock-photo-dollars-and-coinsPéntekre a „zöldhasú” tovább gyengült, így a dollár index az év eleji 14 éves csúcsról péntek reggelre 5 hetes mélypontra került. Párhuzamosan ezzel szemben (elemzők szerint vélhetően rövid időre) az EUR/USD kurzus újra 1,06 fölé pattant. Amerikában a héten a kockázatkerülő hozzáállás végig fennmarad. Csütörtökön a Nasdaq Composite öt egymást követő rekord után az idén első alkalommal zárt mínuszban, majd péntekre a hetet 5574,12 ponton plusz 0,48%-on zárta. Január 20-i beiktatás után várhatóan stabilizálódhat a piac és egyes elemzők szerint a régen várt 20.000 pont feletti Dow Jones index is lehetséges. Trump beiktatása után várható az infrastruktúra-program bevezetése és átalakítása, a dereguláció és az adóreform is. A Dow Jones index pénteken 19886 ponton, míg az S&P500 részvényindex 2275,14 ponton zárt. Várhatóan a jövőben is folytatódik a korrekció. Argentína, mint az egyik „nagy vesztes”, jövő héten több mint 5 milliárd dollár értékű adósságot ad el több külföldi banknak, hogy enyhítse a nagyon magas inflációját és 1-2 milliárd kötvényt bocsát ki hazai piacon is a veszteségek fedezésére. A hét nyertesének a Nike–t kiáltották ki 0,99% plusszal,tesla de mégis a Tesla Motors vehette át a trófeát 3,55%-os árfolyam növekedésével és 237,5 dolláros részvény árával. Az elektromos autózásban olyan árverseny alakult ki, hogy sokan most éreznek rá erre a lehetőségre. Így a nagy amerikai elemzőházak szerint is közép-és hosszútávon ezek a részvények kiugró emelkedést is hozhatnak. A héten kiderült, hogy a Liberty Média, amerikai médiahatalom bezsebelné a T-Mobile amerikai ágát, a T-Mobile US-t. A T-Mobile US cég részvényének árfolyama 1 év alatt 46%-ot erősödött.

Olajjal kapcsolatban nagy meglepetés volt a piacon, hogy Szaúd-Arábia bejelentette, akár nagyobb mértékben is visszavághatja a termelését. A Brent nyersolaj ára még a hét elején emelkedett, majd péntekre 55,49 dolláron zárt. Péntekre a másik meghatározó olaj ára is csökkent, a WTI 1,33 százalékkal hordónként 53,25 dollárba került záráskor.

Leventénél a beszélgetés közben vettem észre, hogy a gazdasági információk mellett érdeklődött a pincérnő iránt, akivel szemezett. Majd egy telefonra való hivatkozásra pár percre oda is ment a pulthoz. Kis idő múlva két pohár friss mentás citromlével tért vissza, hogy folytassuk a tárgyalásunkat.

letöltés

Leventét kérésére Európáról tájékoztattam. Két valutára figyelhettünk fel. Az egyik a török líra, hiszen annak mélyrepülése nyomasztotta a hazai devizapiacot is. Kedden láthattuk azt, hogy közel 2%-ot gyengült az euró és a dollár ellenében egyaránt. A másik valuta pedig a forint, mivel a magyar valuta a héten is folytatta idei legerősebb szintjei közelében való mozgását, és a hét végére 307,09 Ft-on zárt az euróval szemben. Európának és Olaszországnak, illetve a befektetőknek jó hír volt az, hogy az UniCredit egy rendkívüli részvényesi közgyűlésen megszavaztatta a 13 milliárd eurós tőkeemelést és egyúttal jóváhagyta a részvények 10:1 arányú összevonását is. A hírre 3,42%-ot meneteltek a cég részvényei. Szárnyalt a Volkswagen is, mert december óta közel 30 százalékot ugrott az árfolyam. Péntekre a DAX részvényindex 11616 ponton zárt.images

Végezetül átbeszéltük azokat a papírokat, amiket Levente vásárolni szeretne. A cég részére három kötvény (a Bombardier 6,125%, Dell 4,625% és a Vodafone 2,95%), illetve négy darab részvény (a Tesla Motors, Colgate-Palmolive, PayPal és a Wall-mart) megvásárlása mellett döntött. Míg a magánszámlájából Bombardier 6,125% és Vale 4,325 %-os kötvényt és Kopernikusz részvénykosarat, illetve Lion Emobilty részvényt és egy KBC EQUITY Fund részvényalapot vásárolt.

A tárgyalást követően Levente a pincérnőt meghívta egy finom kávéra.”

Érdekelnek hasonló történetek?

focusbook_hu

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés