A Ben Hur a La Gunában is pénzt mozgatott meg, avagy a Biztoshozam is felveszi a római tunicát

Mozgalmas hét után jólesik a pihenés, ezen a hétvégén Kornéliával tárgyaltam. Míg három hete Klaudiával és Józseffel. Akkor a Jackson Hole- i beszéd volt a téma. Ma már a jövő héten zajló FED kamatdöntő ülése. Három hete hétfőn a La Guna étteremben ültünk le. Jó időben , jókor. Akkor még Deutsche Börze mínuszt hozott, ma ugyanez a vállalat egy nap alatt 1,52% pluszt. Ebből látszik, hogy a Frankfurti tőzsde sem alszik. Ahogy anno se Klaudia se József nem aludt.Ma a DAX igaz alacsony árfolyamon áll, de látszódik már a kitörés jele. 10.294 pontjával a DAX a három hetes átlagtól majdnem 250  ponttal lejjebb van. Azon a hétfőn József és Klaudia hosszú távú befektetésüket részvényekbe is fektették. Viszont akivel ma találkoztam, az teljesen más elképzeléssékel rendelkezett és konzervatívabb volt. De ez egy másik történet. Az elmúlt pár hetes tárgyalásomat szeretnétek ismerni? lagu

De hogy mi is történt akkor, vagyis három hete érdekel?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei ismerik ezt a történetet már, és szeretném ha ti is olvasnátok a teljes történet minden részletét . Ezért megosztom veletek ezt az augusztus végi hétfői történetet.

20160907_073556

“Vasárnap délután otthon pihentünk és iszogattam egy finom spanyol vörösbort. Viszont a délután nemcsak a pihenéssel, hanem a felkészüléssel is telt. Előkészítettem a hétfő délelőtti tárgyalásra Klaudiának és Józsefnek a szükséges dokumentációt.

Hétfő délelőtt Budapesten, a La Guna étteremben találkoztunk. Józsefék azért választották ezt a helyszint, mert a tárgyalást követően a megújult csepeli moziban megnézik a Ben Hur filmet. Még a találkozás előtt többször átolvastam a Janett Jellen Jackson Hole-i pénteki beszédrészleteit, amelyben megemlítette, az elmúlt 9 év recesszió során a Fed átlagban 5,5 százalékponttal mérsékelte az alapkamatot, jelenleg azonban az alapkamat hosszabb távú egyensúlyi szintje 3% körül van, ez alapján tehát indokolt lehet az aggodalom, hogy a jegybanknak nem lesz elegendő tere a kamatcsökkentésre. Felvetette annak lehetőségét, hogy esetleg növeljék az inflációs célt és bővítsék azon eszközök vásárlását, amelyek ellensúlyozni tudnak egy súlyos recessziót. A legfontosabb tényező meglátása szerint, hogy szükség van egy lehetséges újragondolásra: az alacsony szintű, semleges kamatláb az egyik tényező, a másik, hogy ez rövidtávú kamatláb legyen, amely sem a részvénypiacot nem lassítja, sem pedig a gazdasági növekedést. Azt javasolta, hogy a jövőben át kellene gondolni, hogy a gazdasági politika nem korlátozódhat, csupán a FED-re. A fiskális politikai döntéshozóknak, például úgy lehetne javítani a helyzeteken, ha úgynevezett automatikus stabilizátorokat, építenének be a költségvetésbe, amely támogatja a gazdaságot, ha az gyengül.20160918_154232

Klaudiával és Józseffel egy belső asztalhoz ültünk le az étteremben, egy-egy mogyorós cappuccinot és egy-egy jéghideg citrusos limonádét rendeltünk. Elmesélték, hogy az elmúlt hetet is az idegenforgalommal töltötték és két rendezvényt is szerveztek a fővárosban. Mindketten kicsit kimerültek, alig várják a két hét múlva induló nepáli utat. Addig még igaz van egy fontos munkájuk, az adriai üdülőjüknek két új hostest és idegenvezetőt kell találniuk. Ugyanis a számok azt mutatják, hogy mi, magyarok egyre többször megyünk Horvátországba. Soha ennyi magyar nem kereste még fel az országot a horvátok 20 éves történelme során.

Klaudiával és Józseffel átbeszéltük az elkészített befektetési politikájukat és a lehetséges értékpapírokra is kitértünk. Mindketten kíváncsiak voltak, hogy ezen a héten, hogy alakult az európai és az amerikai gazdaság. Tájékoztattam őket, hogy a héten megtörni látszik az amerikai és európai kitörés. A héten az európai övezetben a beszerzési menedzserindexek számai voltak lényegesek. Ezen számok továbbra is stabil, rendkívül alacsony inflációt jeleznek előre, de látszódik a mérsékelt ütemű növekedés is. A DAX a hét végére 10523 ponton, míg a Dow Jones 18395 ponton zárt. A hét nyertese az a Volkswagen vállalat volt, aki nem elég, hogy 2,16%-os pont emelkedéssel zárta a hetet, hanem egyezségre is jutott beszállítóival. Az is a héten derült ki, hogy a Volkswagen 652 amerikai értékesítési partnerének összesen 1,2 milliárd dollár kompenzációt fog fizetni a dízelbotránnyal összefüggésben, ez részvényenként több mint 5 eurós költséget jelent a cég életében. A második negyedévi jelentését augusztus 23-án tette közzé a Masterplast, amelyben kiderült, hogy az árbevétele 2%-os visszaesést mutat. Európa végeredményben vegyesen zárta ezt a hetet, a hozamok érdemben nem sokat változtak, az euró kicsit erősödött, a piaci alapú inflációs várakozások stabilak maradtak. A hét vesztese a Vonovia (mínusz 2,27 százalékkal) és a Deutsche Börze (mínusz 1,47 százalékkal). A S&P 500–as mutatója 3,43 ponttal 0,16 százalékkal csökkent és 2169,04 ponton fejezte be a pénteki napot. Még mindig meghatározóak lehetnek a jövő héten megjelenő amerikai munkaerő-piaci adatok a szeptemberi Fed kamatdöntéssel kapcsolatosan.vonovia-dpa-768x505

Klaudia és József érdeklődve hallgatta a tájékoztatásomat, miközben az asztalra került egy kis rágcsálni való és még 3 csésze forró habos vaníliás melange kávé. Mindketten kíváncsian várták, hogy a saját döntésük meghozatala előtt milyen lehetőségeket kínálok fel nekik. Mivel mindketten magas kockázattűrő hajlandósággal rendelkező befektetők, de náluk a hozam után a biztonság a legfontosabb. Ezért számukra több nagyobb osztalékfizető részvény jöhetne szóba. A Partner Bank is kitért az egyik cikkében már rá, hogy mit is jelent a hosszú távú tartósság. „A tartósság: az osztalék-arisztokraták, olyan befektetők számára alkalmasak, akik a tartósságra és az állandósságra fektetik a hangsúlyt. A stabil és rendszeres hozamok az osztalékfizetések által kerülnek előtérbe és fontosabbak, mint a gyors és rövid időn belül megvalósuló hozamesélyek. Az olyan vállalatok, mint pl. a Coca Cola, az Exxon, a Fuchs Petrolub vagy a Colgate megbízható és állandó osztalékfizetők, akik a kifizetéseiket rendszeresen növelni tudják.”Ezért is került náluk is a 17 millió forintnyi összeg porlasztva több ilyen részvénybe és részvény túlsúlyos befektetési alapokba.

Klaudia és József így vásárolt az ING (NN) Energy részvényalapból, illetve a Blackrock Amerikai alapkezelő egyik legjobb részvényalapjából, a BGF Global Dynamic Equity alapból. Ezen kívül megbízást adtak részvényvásárlásra, és tulajdonosok lehetnek a Coca-Colának, a Colgate Palmolive-nak és a Pepsinek is. Ugyanakkor úgy gondolták a részvények mellet nem árt egy-két biztonságos amerikai vállalati kötvényt vásárolni, amely most névérték alatti. Így megbízást adtak az AMD kötvényre, amely most olcsón (93,01%-ért) megvásárolható és ezen kívül a Dell vállalati kötvényét is megvették, hiszen az 2021-ben jár le és évente 4,625%-os kamatot fizet.images

Klaudia és József a héten azt tapasztalta, hogy a forint erősödött. Péntekig szinte fillérről fillérre kapaszkodik a forintárfolyam az euróhoz képest. De péntekre elérte a 308,84 forintos középárfolyamot, az euróhoz képest a magyar valuta. Tájékoztattam őket, hogy előreláthatólag az MNB a következő 12 hónapban nem módosítja irányadó kamatát, inkább olyan eszközöket vezet be, amely a lazításokat teszi lehetővé.

Klaudia és József a beszélgetéssel elégedett, de kíváncsi az ázsiai piacra és az olaj illetve árupiac emelkedésére vagy gyengülésére is.

Ázsia a hetet ugyanúgy vegyesen zárta, mint az amerikai indexek. A Shanghai Composite index 3070,31 ponton zárt. Japán mínuszban zárt, míg Hong Kongi tőzsde és Kína kicsit oldalazott. A héten kiderült, hogy a japán Government Pension Investment Fund alap Ázsia egyik legnagyobb alapja és a teljes japán részvénypiac 5,8 százalékát birtokolja. Ázsiában a Samsung szépen emelkedett, a részvényei csak ezen a hétvégére 1,77%-ot emelkedtek, elérték az 534,00 eurót. Viszont, hogy az olaj kérdése se maradjon nyitott tájékoztattam ügyfeleimet a kávé kortyolgatása közben, hogy a héten az olaj erősödését az befolyásolta, hogy Irán hajlandó lenne együttműködni az OPEC többi tagjával a termelés visszafogásával. A hét végére viszont a WTI a keddi emelkedés után pici esésnek indult és hordónként 47,49 euróba került. Ha valaki viszont az árupiacban gondolkodik, akkor erre most legjobb lehetőség a cukor és a kakaó. Mert minden előjelzés arra mutat, hogy mindkét termék árutőzsdei értéke emelkedni fog. A kakaó 2750 és 3250 dollárban mozog ebben az évben, így várható a kimozdulása ebből a sávból.kakaobab01

Klaudia és József nagyon örült a most elkészült megbízásoknak, majd még egy pár személyes és családi eszmecserét ejtettünk az idegenforgalomról és egy-két panzió szépségéről, majd megittuk a maradék italunkat és mindhárman elindultunk a kocsinkhoz.

Este pedig én is elmegyek a párommal megnézni a filmet.”

coca

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

 

Konzultációra való jelentkezés