A McDonald’s kupontól a Kínai sárkányig vezet az út Esztergomban

Eljött a hétvége, és egy ismerős hang Róberté. Aki még az olasz kávémat se hagyta meginni, úgy adta át a telefont Jakabnak. Ezen a héten történt gazdasági eseményekből, kaphatsz morzsákat, ha elolvasod rövid történetem.

Persze ha érdekel a folytatás, kérlek regisztrálj itt.

“Róbert ismerőse, Jakab péntek reggel 6 órakor ébresztett. Nem ismertem őt, illedelmesen bemutatkozott és elmondta, hogy elektronikai boltjai vannak szerte az országban, leginkább Esztergomban tartózkodik. Találkozót kért a mai napra az esztergomi El Greco Kávéházban. Autóba ültem és megindultam Esztergom felé. Jakab és párja, Csilla késve érkeztek céges megrendelések miatt. Sürgős volt számukra a találkozó, mert 10 millió forintot szeretnének befektetni Blue chipekbe illetve részvényekbe. Úgy hallották, hogy a jövő héten úgyis felminősítik Magyarországot, ezért érdemes akár rövidebb távra is magyar részvényt venni. Hiszen a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő ezen a hétfőn Londonban ismertette, hogy szerinte a cég számításai azt mutatják, hogy az euró bevezetése Horvátország és Bulgária számára lenne most a legkedvezőbb, a csatlakozásból Csehország és Lengyelország alig szerezne hasznot, Magyarország és Románia pedig amúgy is köztes eset. Magyarországi mutató a Fitch szerint az 1 és 6-os skála között a hármas. A Fitch május 20-ra tűzte ki a magyar adósosztályzat vizsgálatát.

Rövid beszélgetést követően rendeltünk magunknak egy – egy kávét, mert kávé nélkül………”

Érdekel a folytatás, kérlek regisztrálj itt.

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés