Egy amerikai bomba hozta meg kötvény formájában a sikert.

siker-1

A múlt héten elég sok eseményt hozott a piacon. Meglepődve tapasztaltam, hogy az Apple-nek nem hozott a harmadik negyedév sikert. Igaz csak szeptember elején, közepén került a boltokba az iPhone 7 és az iPhone 7 Plus. Így csak a negyedik negyedév végén fognak látszódni a számai. De az most elmondható,hogy az Amerikai nagy óriásnak a  harmadik negyedévben elképzelhetően csökkenhet az iPhone-eladás volumene az előző év azonos időszakához képest. Ezúttal 6 százalékkal eshettek az értékesítések. A hétvégére egyébként 12-16 tárgyaláson vagyok túl. Ezért  találkoztam ma kora reggel  Alexandrával és András bácsival. ujkep2-1000x400Mivel Egyiptomba utaznak , így kevés idővel rendelkeztek a tárgyalás miatt. Nekik is mint, minden Magyar állampolgárnak a biztonság számít.  András bácsi kicsit ismeri a magyar piacot, így az Osztrák betéti számla a 0,5 % lekötetlen lehetősséggel már felkeltette a figyelmét. András bácsi , elnézve a heti  illetve a már több mint fél-egy éve folytatódó gazdasági folyamatokat, vállalati kötvények vásárlásán és Indiai és Ázsiai befektetési alapok vételén gondolkodik. Látja azt a piacon, hogy az Egyesült Államok harmadik negyedéves GDP adatai, rámutattak arra, hogy az USA megerősödött. A közzétett adatok szerint  ugyanis 2,9%-ot növekedett az amerikai gazdaság. Látja némely amerikai nagyvállalat eredményét is. Ezért gondolkodik el pl egy 2022-ben lejáró Levi Strauss kötvény vásárlásán, amely éves szinten 6,875 % hozamot fizet. De nem árulom el a történet végét,inkább olvasd tovább….ausztria-zaszlo

Osztrák számla magyaroknak

Szeretnéd tudni hogy, mit beszéltem András bácsival és Alexandrával?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei már e-hét  szerdán teljes egészében megismerték ezt a történetet. De ha regisztrálok akkor ti is olvashatjátok majd a teljes történet minden részletét

letoltes

“A négynapos ünnep egy kicsit felkészülhettem a heti tárgyalásokra. Persze a megemlékezés, a pihenés és a felkészülés sem telt teljesen zökkenőmentesen. Végül is András bácsival és lányával, Alexandrával a négynapos ünnep alatt találkoztam, így András bácsiék el tudtak utazni szerdán a befizetett egyiptomi útra. A találkozóra a Pusztaszeri úti Rézkanál Bisztróban került sor. A találkozó előtt átfutottam a gazdasági híreket, arra lettem figyelmes, hogy a héten az amerikai makró gazdasági adatok és a Fed vezetők megszólalásai akár bebetonozhatták a decemberi kamatemelési várakozásokat. Jó számokat mutatott a feldolgozóipar Amerikában, a technikai szektor teljesítményét mérő BMI viszont megugrott októberben, az új munkanélküliek száma rendkívül alacsony szinten stabilizálódik az országban, az új építésű lakóingatlan eladások–a havi csökkenés ellenére-még mindig 9 éves csúcson állnak. Amerikában látszódik a fogyasztói bizalom visszatérése20141006190556_fed-gtv_642x369_cover

A találkozóra előkészítettem egy biztosító teljes kondíciós mutatóját, amire az ügyfél külön felkért. Helyfoglalás után mindenki egy-egy doppió kávét rendelt. Alexandráék több papír-írószer boltot üzemeltetnek vidéken, illetve egyet a fővárosban. Az eddig összegyűlt 10 millió forint céges vagyonukat, az összespórolt, illetve egy Washingtonban élő családtagtól örökölt 30.000 dollárt szeretnék elhelyezni Ausztriában vállalati kötvények vásárlásával. A beszélgetés elején átbeszéltük a heti gazdasági eseményeket. Tájékoztattam őket, hogy az ázsiai piac…….”

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés

Vélemény, hozzászólás?