Egy éve a legbizakodóbb fogyasztói hangulat alakult ki márciusban az Egyesült Államokban

Fogyasztási ndex

A vártnál nagyobb mértékű emelkedéssel, egy éve a legbizakodóbb beállítottságot tükröző szintet ért el márciusban a fogyasztói hangulatindex az Egyesült Államokban a Michigan egyetem havi rendszeres felmérésének pénteken publikált eredménye alapján.

 

Márciusra vonatkozóan 83,0 pontra emelkedett a februári 76,8 pontról a várt 78,5 pont helyett. Ez az érték a legmagasabb 2020 márciusa óta, amikor 89,1 ponton állt az index.
A fogyasztói hangulat várakozáson felüli márciusi javulását az oltások növekvő terítésétől várt gazdasági nyitással, valamint az 1,9 ezer milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagtól remélt fellendüléssel magyarázták a felmérés készítői.

Komorabb a hangulat a tengerentúlon - Hírnavigátor

A hangulatindex mindkét összetevője, az aktuális helyzet megítélését, és az elkövetkező hónapokra vonatkozó várakozásokat számszerűsítő mutató javult.
Az aktuális helyzet megítélésének a mutatója 91,5 pontra emelkedett 86,2 pontról, a várakozások mutatója pedig 77,5 pontra 70,7 pontról. Egy évvel korábban, tavaly márciusban a helyzetmegítélés mutatószáma 103,7 ponton, a várakozásoké 79,7 ponton állt.
A felmérés alapján a fogyasztók a legnagyobb mértékben a szolgáltatásokra fordított kiadásaikat tervezik növelni az előttük álló évben, beleértve az utazásra és éttermi költségekre szánt összegeket, a legkevésbé viszont a lakásvásárlásra és autóvásárlásra tervezett összegekben következett be növekedés.

Forrás: MTI 2021. március 12., péntek 16:59

Ha kérdése van, vagy befektetne, keressen bátran:
• Telefonon:06706051490
• másodlagos email: koncz.peter@biztoshozam.hu

Ha tetszett akár egy kis részlet is, bátran vegye fel vagy a Biztoshozam.hu csapatával a kapcsolatot és igényfelmérés , befektetési politika, nyugdíjtervezés elkészítése után egy személyre szabott döntés előkészítést kap és tud majd a saját befektetéseiben, megtakarításaiban diverzifikáltan dönteni.

Nyugdíjbiztosítás jellemzői szakértő segít

Szeretne egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretne átnézetni meglévő biztosítását, értékpapírját?

Nincs más dolga csak regisztráljon ide kattintva!

Mi válaszolunk a kérdéseire és tájékoztatjuk a piaci lehetőségekről.