Erősödő dollár, francia félelem.

A dollár ma reggel óta erősödni kezdett a befektetői félelem miatt. Ma kora délelöttre alsó szárát kezdte el tesztelni a kurzus 1,0680 körül állt az euróhoz képest. Jelenleg a dollár árfolyama a forinthoz képest 290,20 forint. A mai nap a dollár 2 %-t erősödött. Ezeknek az emelkedéseknek több politikai összetevőijei is vannak, egyrészt Donald Trump gazdaságpolitikája, másrészt a Dow Jones új szárnyalásai, hiszen az amerikai részvényindex 20110 ponton tartózkodik (+ 0,35%).  Másrészt a francia választások is közrejátszanak, hiszen a szélsőjobboldali francia Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen nem csinál belőle titkot, hogy erősen ellenzi az európai integrációs törekvéseket. Többször is hangoztatta, hogy a választások után nem tartaná meg az eurót. Illetve a francia szélsőjobboldali párt frissen nyomtatna bankókat, amelyből az államadósságot fizetné ki elsősorban.  Harmadjára Mario Draghi euró gyengítése, az eszközvásárlási programmal. Ugyanis az EKB decemberben hosszabbította meg futó programját 2017 decemberéig, igaz áprilistól havi 60 milliárdra csökkentik a mértékét a

jelenlegi 80 milliárd eurós szintről.valuta

 

 

Ezek a kijelentések, az euróra eléggé szkeptikusan hatnak, tehát a befektetési bizalmatlanság az euróval szemben ezért is alakulhatott ki.  A forint az euróval szemben ma reggelig, sőt délutánig  sem mozgott, továbbra is a 310-es szint közvetlen közelében álldogálnak a jegyzések.

Érdekelnek a gazdasági események?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés