Kávéházi beszélgetéstől a beruházásokon át vezet az út Kecskemétre. Avagy a Fed döntésre várunk.

Tegnap az Üllői úton töltöttem a délelőttöt. Gergővel beszélgettünk az elképzeléseiről, illetve az aktuális gazdasági politikáról.

január

Kedden már a Biztoshozam és a Portfolife kft ügyfelei ismerni fogják a teljes történetet.Ha te is szeretnéd ismerni csak regisztrálnod kell itt.

Addig egy kis részletet mutatnék abból az izgalmas történetből ami velem és Gergővel történt tegnap kávézás közben.

“A hét nagy részét fogászaton töltöttem. Ennek köszönhetően több időm jutott a gazdasági eseményekre. Így olvastam, hogy csütörtökön elég borúlátó beszédet mondott Mario Draghi Brüsszelben. Kifakadt némely politikusra, akik az adóemelést választották a kiadáscsökkentések helyett.A fiskális politikának és a monetáris politikának közösen, egymást támogatva, nem pedig egymás ellen kellene működnie, ahogy azt már többször leszögeztük” közölte az EKB elnöke.

56537_europai_kozponti_bank

Szeretem, ha naprakész vagyok. Így még a fogászati rendelés előtt és után is olvasgattam a cikkeket, néztem és tanulmányoztam az indexeket és grafikonokat, elterelve a figyelmemet a csúnya benti eszközökről, kezelésekről. Gergő, a kecskeméti pincér, pont a várakozás ideje alatt hívott, így megbeszéltünk egy szombati konzultációt a Zila Kávéház Krisztina Cukrászdában az Üllői úton

.zila-kavehaz_13

Gergő 35 éves, 4 éve dolgozik Kecskeméten a Frei kávézóban, beszélgetés közben ő a csokoládés menta ízesítésű Latte Macchiato-t fogyasztotta, én pedig Krisztina cappuccinot tejhabbal. Gergő elmondta, hogy régóta szeretne nagyobb összeget befektetni. Ugyanis pár éve eladta a családi házukat, amely Lajosmizsén 19 millióért és abból az összegből…………………….”

Ha te is szeretnéd ismerni a folytatást csak regisztrálnod kell itt.

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés