Menetelt a Nike és a Tesla igazgatója nagy bejelentést tett.

tesla-model-3-ultimate-gallery-5-e1486642299745

A most hétvégén egy nagyon jó  tárgyalásom  volt, biztosan meg fog maradni, jó pár évig az emlékezetemben. Ezen a héten többször tárgyaltam az irodában,  de hétvégén egy fantasztikus tárgyalásom volt Andrással és Dórival. Átbeszéltük az e-heti gazdasági folyamatokat és a politikai helyzetet. Illetve mai nap folyamán elmondtuk nekik, hogy vasárnap a Tesla vezetője Elon Musk végre elárulta a hivatalos “indulás” időpontját. Vagyis elmondta, mikor kezdődik a Modell 3 gyártása.  model-3-sightings-5Fortune beszámolója szerint ebben a hónapban, azaz júliusban elindul a termelés.

Az első 30 Model 3-at ünnepélyes keretek között július 28-án adják majd át a tulajdonosoknak. De arról is beszéltünk , hogy a hétfői napot emelkedéssel nyitotta az európai tőzsde. A londoni FTSE-100 index 0,44 százalékkal, a frankfurti DAX 0,65 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,80 százalékkal állt pénteki záróértéke fölött a nyitást követő percekben. Az euróövezeti EuroStoxx50 0,74 százalékkal ment föl.

Ha érdekel a történet, csak olvasd tovább.

ausztria-zaszlo

Osztrák számla magyaroknak

Szeretnéd tudni hogy, mit beszéltem Dórival és Andrással a Németországból hazaérkező párral?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei már kedden olvasni fogják és  teljes egészében megismerhetik ezt a történetet. De ha regisztráltok, akkor ti is olvashatjátok majd a teljes történet minden részletét.

“A hetemet nemcsak munkával és megbeszéléssel, hanem színházi előadás megtekintésével és a lányommal is töltöttem. Az egyik este a Dumaszínház előadására mentem a családdal, ami pont a névnapomra esett. A szomszéd asztalnál lévő párral elkezdtünk beszélgetni. A bemutatkozás után kiderült, hogy Dórival és Andrással van több közös ismerősünk is. Elmesélték, hogy nemrég érkeztek haza Németországból, ahol fodrászként és szakácsként dolgoztak. Szóba került az én foglalkozásom is, mivel értékpapírszámla nyitásán gondolkoztak, így megegyeztünk abban, hogy a beszélgetést szombaton a Kaltenberg étteremben folytatjuk.

23895_kaltenberg_restaurant

Szombaton a tárgyalás előtt ismét a hírekre figyeltem, ahol a CNBC hírcsatorna oldalán több cikk jelent meg, az egyik még 25-i cikk volt, ami arról szólt, hogy a Geely autóvállalat terjeszkedne a kelet –ázsiai régióban. Ugyanis a kínai Geely járműipari cég, amely nemrég megvásárolta a legnagyobb malajziai autógyártó, a Proton 49,9 százalékát most több mint 40 millió dollárt fektet ebbe a vállalatba. A másik hír pedig az volt a CNBC oldalán hogy India 70 éves reformot kezdeményezett, mind az adópolitikájában, mind a gazdasági növekedésében. A HSBC elemzői szerint India közel 40 bázispontos javulást is mutathat GDP-jében, ha ezt az adópolitikát folytatják. Az elemzők kifejtették, hogy India most a legambiciózusabb ország, ahol a változásokkal a növekedés fele orientálódhat az ország. A szigorodó gazdaságpolitika és a négy sávos bevezetésre váró adótervnek köszönhetően a fejlődő országok közül India gazdasága hosszútávon robbanásszerű változást hozhat az indiai lakosoknak.AR-310149966

Szombaton délután találkoztunk a hűvösnek és csendesnek mondott Kaltenberg étteremben, mindhárman egy-egy mézes latte kávét és egy alkoholmentes koktélt rendeltünk. Dóri és András elmondta, hogy három és fél millió forinttal rendelkeznek, és ezen összeget szeretnék biztonságos helyen elhelyezni, legalább 3%-os kamatozású befektetési alapba vagy kötvényekbe. Miután a személyes információkat megadták és átbeszéltük a konstruktív konzultáció összes részletét András elmondta, hogy több értékpapírszámlája van édesapjának az országban, de az apukája is szeretné már egy helyen tárolni ezen megtakarításokat a magasabb költségek miatt. Tájékoztattam Andrást, hogy a Partner Bankhoz, hogyan, milyen módon, illetve milyen költségekkel tudják majd transzferálni az édesapja számláját.

Majd röviden informáltam őket az amerikai gazdasági eseményekről………………..”

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

stefansdom2

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Jelentkezz most regisztrációra!

 

Vélemény, hozzászólás?