Mi is történt 2 hete Franciaországban ? Maxime történetét folytatom…..

Azok akik folyamatosan végig kísérik a hírleveleim tudják, hogy már a 18.heti gyorsjelentésen vagyunk túl.

Már az Iphone esésén és a Facebook emelkedésén is túl vagyunk. 4 Hete érkeztünk Párizsba és két hetet maradtunk ott. Az aki csak a weblapon olvasta a történetet, mert még nem az ügyfelünk, az most legalább megismerheti az én történetem Maximmal, a Christian Dior képviselőjével. Az aki szeretné ismerni a múlt heti  és az e-heti történetet Róberttel és Krisztinával, annak meg más teendője nincs csak regisztrál a főoldalon.

Regisztráljon ide kattintva

Történetem

“A családdal még Franciaországban vagyunk, egy részben pihenés, más részben üzleti okok miatt. Bejártuk a híres helyeket, mint pl. az Elysée palotát is és a Louvre Museumot is.

Maxime – al és Sándorral betértünk a Cafee Procopeé – ba, aminek a kékre festett ajtaját el sem lehet téveszteni. Ebben a kávézóban volt találkahelye Voltairenek, Benjamin Franklinnak és Thomas Jeffersonnak is. Maxime – al és Sándorral egy La’Croisette hosszú kávét fogyasztottunk vanília fagylalttal, le öntve makadámdiós sziruppal, ízesítve a nélkülözhetetlen tejszínhabbal.

Maxime Didier említést tett arról, hogy a Christian Dior április 3. hetében részvényenként 2 eurót esett és a cég továbbra is a hosszú távú befektetésben gondolkodik, egyelőre 200.000 euró értékben.

Maxime, már múlt hét vasárnap érdeklődött egy – két gazdasági esemény iránt. Ilyen volt a dohai találkozó és az utána történő reakciók, a csütörtöki EKB kamatdöntés, illetve az amerikai vállalatok gyorsjelentései.

Maxime – t tájékoztattam, hogy nagy döntés a dohai tanácskozáson nem történt meg. Már eleve rosszul indult a tanácskozás, mivel a miniszterek többórás késéssel ültek össze, miután Szaúd – Arábia az utolsó pillanatban azt kérte, hogy egy esetleges megegyezés, ne csak arra a 18 országra vonatkozzon, akik ott vannak az ülésen, hanem az összes OPEC – tagállamra, így Iránra is. Végül is az orosz olajminiszter azt nyilatkozta, hogy a kitermelés egyelőre nem változik. Viszont a spekulációra ez elég volt, az olaj ára megindult. Így már április 18 – án a Brent olaj hordója 42,9 dollárról emelkedett 45,5 dollárra és az elmúlt pénteken kisebb lefele mozdulás után 45,186 dolláron megállt.

Sándort inkább az Európai Központi Bank döntése érdekelte. Jelenleg nem módosította az EKB a monetáris politikáját: így azok változatlanok maradtak, a kamatok és a kötvényvásárlási program is.

Maxime és Sándor valahogy most többet vártak a gazdaságtól, pedig a DAX index a héten péntekre már 10. 405, 3 eurón állt, csak a pénteki napon +0,08 % – ot erősödött, egy hét alatt viszont 3,5 % – ot haladt előre. Sándor viszont picit örült a jó vállalati híreknek, mint pl. annak, hogy az American Express hitelkártya – társaság 1,2 százalékkal drágult. Viszont a The Travelers biztosító társaság árfolyama 4,9 százalékkal esett, mert a negyedéves gyorsjelentése szerint 17 százalékkal csökkent a profitja. A Coca – Colánál a várthoz képest kismértékben meghaladóan volt értékesítés, az április 20 – ai negyedéves gyorsjelentés alapján, a bevételek 10,3 milliárd dollárt értek el. De sajnos ez 4 – 6 % – os éves visszaesést jelent. Jelenleg viszont két napos esés után a Coca Cola részvények már 44,54 dolláron zárták eladást a hétvégi tőzsdezáráskor.

A Daimler számaiban az látható hogy az első negyedévben 2,68 milliárd euróra esett vissza az eredmény az előző évi 2,93 milliárd euróról.

Maxime és Sándor érdeklődött, hogy hosszútávon milyen befektetést érdemes, a piaci viszonyokhoz képest vásárolni, fektetni. Tudtam a múltkori beszélgetésből, hogy Cristian Dior képviselője kevésbé kockázatos termékeket részesíti előnyben és azt is, hogy 10 éven túli amerikai és európai befektetési alapokat szeretnének vásárolni. Vegyes alapokban és részvényekben gondolkodnak. Jelenleg a 200.000 eurót, a tájékoztatásomra legalább 10 alapba és 10 – 15 részvénybe fektetnék be. Ezenkívül a Glencore vállalati kötvényében is gondolkodnak, amely 4,95 % – os kamatfizetést ígér és fizet is évente 2021 – ig. A Glencore cég a világ egyik legnagyobb ipari alapanyag – és nyersanyag beszállítója. Több mint 50 országban van jelen és a pénzügyi mutatói és a cash flow – ja kimagaslóak.

Maxime, a Le Figarora hivatkozva, elmesélte, hogy az ismerősének cége is érintett abban a hírben, amit Le Figaró jelentetett meg a Fiattal kapcsolatban. Ugyanis a Fiat pénteken bejelentette, hogy több mint 1.000.000 autóját visszahívja beállítás miatt, a 2012 – 2014 Dodge Charger modelleket, a Chrysler 300 Sedant és a 2014 – 2015 Jeep Grand Cherokee modelleket érinti a visszahívás.Maxime – ot megnyugtatom, mivel picikét idegesebb a hosszú távú befektetések miatt. Ázsiai eredetű befektetéseket nem szeretne, attól függetlenül, hogy most az ázsiai piac nyugvó ponton tartózkodik. Az ázsiai részvényindexek a héten, éves csúcson is jártak. De Soros György szerint a kínai hitelalapú növekedés egyre jobban hasonlít a 2007 – 2008. évi világpiaci helyzethez, amiből még gazdasági válság is lehetséges.

Viszont Amerikában jobban bízik az üzletember, hiszen a legnagyobb amerikai részvénytársaságok indexe a Standard & Poor’s 500 – as mutatója 5 ponttal, 0,03 százalékkal erősödött és 2093,04 ponton fejezte be a hetet. Illetve a dollár és japán jen ereje megnőtt. Maxime egy friss adatot hallhatott Kanadáról, a kanadai kiskereskedelmi forgalom februárban várt 0,8% – os csökkenés helyett 0,2% – kal bővült. Viszont a venezuelai csőd már teljes káoszt okoz és Brazília is beteheti a kaput a gazdaságnak. Maxime reggel a New York Times – ban olvasta, hogy a kávénak, mint árutőzsdei terméknek hatalmas áremelése várható.

Sándorékat tájékoztattam, hogy a jövő héten gazdasági adatból kevesebb, nemzetközi vállalati gyorsjelentésből annál több lesz. Pl.: Whirpool, Xerox, Procter & Gamble, Apple, Twitter, Lexmark és Ebay, illetve a jövő héten lesz újra az MNB kamatdöntő ülése kedden, vagyis április 26 – án.

Időközben már a beszélgetésben délutánra járt az idő, rendeltem nekik egy – Créme de Cassis de Dijon koktélt, magamnak meg egy friss narancslét.

Maxime és Sándor a beszélgetés alkalmával megnyugodtak, hogy az európai tőzsdék ebben a hónapban inkább pozitívan erősödnek és az osztrák letétkezelésről is csak pozitív visszajelzést láttak eddig. Megbízták a Partner Bankot, hogy 200.000 eurót 10 db mérsékelt, illetve növelt kockázatú vegyes alapban, 5 vállalati kötvényben, illetve 5 részvényben helyezze el. Olyan vegyes alapok vásárlását kezdeményezték, mint, Fidelity Fund Euro Balanced és egy növelt kockázatú részvényalap, az Allianz Global Agricult Trendst.

A beszélgetést mindhárman boldogan fejeztük be. Részletes megbeszélésünknek egy magyarországi viszont meghívás lett a vége. Vasárnap érkeztünk meg Budapestre, hazafelé menet a hipermarket előtt álló autókat nézve láthatóvá vált, hogy az üzletek vasárnap újra nyitva lehetnek.”

 Érdekelnek hasonló történetek, érdekel a gazdaság?

Regisztráljon ide kattintva

    red-arrow-curved-down

Ügyfelünk lenne ???

Konzultációra való jelentkezés