Novemberben 2,6 százalékra csökkent az infláció Csehországban

depositphotos_64272471-stock-photo-dollar-currency-and-czech-crown

Prága, 2017. december 11., hétfő (MTI) – Novemberben 2,6 százalékra mérséklődött az infláció Csehországban az októberi 2,9 százalékról – közölte hétfőn Prágában a Cseh Statisztikai Hivatal. Pénzügyi szakértők véleménye szerint a csehországi infláció a következő hónapokban tovább csökken Az éves infláció mérséklődése mögött elsősorban az élelmiszerek és az üdítő italok áremelkedésének lelassulása áll.

Havi összehasonlításban a novemberi infláció 0,1 százalékos volt, elsősorban az üzemanyagárak emelkedésének  következtében.
Több elemző felhívta a figyelmet: a novemberi infláció alakulása befolyásolhatja a cseh jegybank év végi ülését, amelyen vita várható, hogy szükség van-e az alapkamat újabb emelésére. A CTK hírügynökség szerint a témában vita van a jegybanktanács tagjai között.
Novemberben az élelmiszerek közül, éves összevetésben, leginkább a vaj drágult meg, 33,3 százalékkal. Mérsékeltebb volt a tej, a sajtok, a gyümölcs és az üdítők novemberi áremelkedése, miközben a zöldségfélék ára novemberben 2,3 százalékkal csökkent, míg októberben 10,4 százalékkal nőtt.

20130724164509_cseh-korona_642x369_cover
Novemberben tovább csökkentek a telekommunikációs díjak, a meleg- és a hidegvíz szolgáltatás ára, és olcsóbb volt a ruházat és a lábbeli is.
Az előző hónaphoz mérve novemberben a tojás 37, 8 százalékkal volt drágább.


Forrás:MTI 2017. december 11., hétfő 11:23

Ha tetszett akár egy kis részlet is, bátran vedd fel vagy a PortfoLife céggel a kapcsolatot és igényfelmérés , befektetési politika elkészítése után egy személyre szabott döntés előkészítést kapsz és tudsz majd a saját befektetéseidben dönteni diverzifikáltan.

e-logo-portfolife_light

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

vagy akár

 Itt is megteheted!

Vélemény, hozzászólás?