Úgy kell a Telekom részvény, mint a cukor

Vannak jó hírek Magyarországon is. A jó cégek egyetlen bejelentéssel elstartolnak.Ilyen volt ma a Telekom. 38-410-ről 417 Forintos árfolyamra tört föl.

Pedig Ázsiában borús hangulat volt megint Az IMF figyelmeztet.  Az Európai Központi Bank Az kormányzótanácsa a múlt héten egyetértett abban, hogy a növekedési kilátásokat és az infláció várható alakulását övező lefelé mutató kockázatok továbbra is igen jelentősek, utóbbiak ráadásul könnyen fokozódhatnak is a vártnál intenzívebben jelentkező másodkörös hatásokból fakadóan. Illetve megfigyelésekre van szükség a lehetséges beavatkozások miatt.A kínai piac pedig tovább lassul. Ezért a Kínai  Shanghai Composite értéke több mint 6 százalékot zuhant.

A nyugat-európai részvényindexek viszont erősödnek .  A Microsoft 0,34 % erősödéssel nyitott, míg a Hewlett Packard 1,20 %-al. Jelenleg 12,137 eurón áll ez a részvény. Az olajpiacon újra felfelé ívelő pozíciók vannak . A Brent világpiaci ára most 34,69 dollár /hordó.