Újabb kamatemelés- Vajon ezt elbírja a piac?

A Federal Reserve monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 2,25-2,50 százalékra emelte az irányadó kamatsávot.

A testület a mostanit megelőzően szeptemberben emelte ugyancsak 25 bázisponttal a kamatsáv széleit, novemberi ülésén pedig változatlanul hagyta.

usa-fed_1

Továbbra is úgy tűnik, hogy a jegybankárok nem tartanak az amerikai gazdaság recesszióba süllyedésétől, sőt, drámai gazdasági lassulást sem várnak, ezért folytatni kívánják a monetáris politika szigorítását. Az új előrejelzés szerint ugyan a korábban vártnál valamivel gyengébben alakulhat a gazdasági növekedés, illetve az infláció is alacsonyabb lehet, emiatt pedig a szeptemberben vártnál kevesebb (egész pontosan kettő darab, szemben a szeptemberi hárommal) kamatemelés lehet jövőre, ez még mindig több annál, amit a piaci szereplők várnak. Mai cikkünkben írtunk arról, hogy a piaci árazások szerint nagyjából 65% az esélye annak, hogy egyáltalán nem lesz jövőre kamatemelés, miközben 2020-ban egyre többen várnak kamatvágást.

105637711-GettyImages-5410351163.600x337

Forrás MTI illetve Portfólio.hu

2018.12.20

Ha tetszett akár egy kis részlet is, bátran vedd fel vagy a PortfoLife céggel a kapcsolatot és igényfelmérés , befektetési politika elkészítése után egy személyre szabott döntés előkészítést kapsz és tudsz majd a saját befektetéseidben dönteni diverzifikáltan.

e-logo-portfolife_light

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

vagy akár

 Itt is megteheted!