VakVarjúban voltunk együtt egy egész hadiflottával és repülőgép céggel…..

vakvarju-beach-fb-0426-vsz

A mai délelőttöm  mozgalmasan telt, hiszen az irodai elfoglaltságom előtt újra Zoltánnal és Zsófiával beszélgettem a VakVarjú étteremben. Nekik segítettem a döntés előkészítésben, hogy hova is tegyék a megtakarított pénzüket. Még a délelőtt is jó híreket közölhettem velük az amerikai és európai tőzsdéről, de most hogy olvasom az internetes tőzsdei portálokat most is jót tudnék. Hiszen a Dow Jones 18228 ponton áll és a DAX 10.796-on. A Philips befektetői miután a társaság közzétette a harmadik negyedéves eredményeit megugrott.Az Infineon további konszolidációra számít az iparágban, azonban maga a társaság nem tervez jelentősebb befektetéseket. Zoltán és Zsófia a mai találkozó után teljesen nyugodt, úgy gondolják  megtalálták a számításukat. Illetve másoknak, akik azon gondolkodnak miben is tartsák a pénzüket, ajánlják addig is a 0,5 % betétű lekötetlen számlát Ausztriában.bombardier

Osztrák számla magyaroknak

Szeretnéd tudni hogy, mit beszéltem Zoltánnal és Zsófiával?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei már e-hét  kedden teljes egészében megismerték ezt a történetet. De ha regisztrálok akkor ti is olvashatjátok majd a teljes történet minden részletét .

letoltes

“Zsófiával és Zoltánnal a találkozóra a budai VakVarjú étteremben került sor hétfőn. Az asztalnál helyet foglalva nekik egy-egy Wiener Melanget és magamnak egy VakVarjú kávét rendeltem. A találkozó elején egyeztettük, hogy az ifjú házaspár a megörökölt és összespórolt 3 millió forintot szeretné elhelyezni dolláralapú befektetésbe. Zoltán kérésére először csak beszélgettünk, majd elmeséltem, hogy olvastam egy külföldi újságban, hogy a kanadai Bombardier Inc. repülőgép-és vasúti járműgyártó cég szigorításba kezdett. Így a februárban már bejelentett 7 ezer mellett további 7500 dolgozójának az elküldését jelentette be. A cég ezzel a lépéssel évi 300 millió dollárt takarít meg, és így várhatóan 2020-ra ismét nyereségessé válik. Amerikai elemzők így azt vélik, hogy a névérték alatt most érdemes (6%-os éves kamatozással) a 2022-ben lejáró vállalati kötvénybe befektetni. Zoltánnak és Zsófiának, akik 5-7 évig nem nyúlnának a pénzhez, a biztonság mellett a rugalmasság és a pontos információ is fontos számukra. Ezért az e-heti gazdasági események felől és a tőzsdéről érdeklődnek.bombardier_old-svg

Európában hétfőn az olasz Banco Popolare és Banca Pop di Milano bejelentette az összeolvadást. Az így újonnan létrejött Bank mérleg főösszege 171 milliárd euró. A héten két országot is minősítettek a hitelminősítők. Pénteken Olaszországot a Fitch a…..”

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés

Vélemény, hozzászólás?