A nagynéni 22 milliós öröksége és a Péri tánc stúdió esete.

1426752599-4657

Akkor amikor a hét elején azt olvastam, hogy  összeolvad az olasz Banco Popolare és Banca Pop di Milano, akkor én az egy hónapja  Kornéliával lezajlott tárgyalásomra gondoltam. Hiszen ezen a héten hétfőn   bejelentették a két olasz Bank  összeolvadását, ezzel elkezdődött az olasz és vele egyidejűleg  a nyugat-európai bankrendszer konszolidációja. banca-popolare-di-milanoEgy hónapja Kornéliával még az Ukrán Bank jegybanki alapkamat csökkentéséről beszélgettünk, ma már azt látjuk a piacon, hogy a Morgan Stanley Bank  miután közzétette a 3.negyedéves jelentését, kiderült hogy a Bank adózott eredménye   éves összevetésben 61,7 százalékkal, 1,52 milliárd dollárra ugrott a tavalyi harmadik negyedévi 939 millió dollárról.  Anno egy hónapja Péren voltunk, azóta Kornéliával is sokat beszélgetünk telefonon is és volt már személyes találkozó is. Most pénteken is érdeklődött a heti adatokról, így elmondhattam neki, hogy az American Express  csütörtökön 10,4%-os ralit produkált, vártnál kedvezőbb eredmény-beszámolójának köszönhetően. Kornéliának akkor szükség volt a tanácsadásra. Meglepő, de Kornélia azóta is figyelemmel kíséri az amerikai részvényindexet, amely most 18145 ponton zárt.

De miről is beszélgettünk akkor vasárnap Kornéliával?

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei ismerik ezt a történetet már, és szeretném ha ti is olvasnátok a teljes történet minden részletét . Ezért megosztom veletek ezt az szeptember harmadik heti hétfői történetet.

20160907_073530

De hogy mi is történt akkor, vagyis egy hónapja érdekel?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

20160918_154232

“Vasárnap este egy előre megbeszélt találkozóm volt vidéken, Péren. A Fehér Akác nevű étteremben találkoztunk. Az étterem a Győr környékén élő emberek kedvenc helye. Kornélia érkezéskor picit feldúlt volt, mert a parkolóban nem volt szabad hely. De feldúltsága hamar elszállt, mivel törzsvendég az étteremben, így egy házi, frissen facsart, fekete ribizlis limonádéval várták. Kornélia egy igazi, színpadra termett, fiatal nő volt, aki tánccal, koreográfiával foglalkozik egy táncstúdió keretében, de van egy működő műköröm stúdiója is. A beszélgetés elején rendeltem egy jeges kávét tejszínhabbal, Kornélia pedig egy rövid kávét. Kornélia rögtön a lényegre tért és elmondta, hogy nemrég olvasta, hogy pénteken a S&P az új “BBB mínusz” besorolás mellé stabil kilátást adott Magyarországnak, ez számára is egy jó hír volt, hiszen Magyarország már régóta BBB plusz, azaz bóvli kategóriába tartozott. Magyarországot 2005-ig fokozatosan egyre feljebb, utána viszont már csak lefelé minősítették a nemzetközi hitelminősítők. Majd a tényleges bemutatkozás után gyorsan a lényegre tért, elmesélte, hogy az ex-barátjától tudta a számomat, és segítséget kért a pénzügyeinek és az összes biztosításának az átnézésében. Jelenleg egy nagyobb összeget (kb. 22 millió forint) örökölt a nagynénjétől és a 2010 óta működő vállalkozásának a nettó nyeresége elérte a 8 millió forintot, és ezen összeget kívánja befektetni. Elmondta, hogy a beszélgetést követően szeretné megmutatni a táncstúdióját, ahol most különböző versenytáncokat oktatnak. Kornéliát tájékoztattam, hogy a Partner Bank egy specialista, mind kötvényekben, részvényekben és pénzalapokban, befektetési alapokban, Exchange Traded Fund-ben (ETF) valamint fizikai aranyban. Az ügyfeleknek hozzáférést biztosít az értékpapír minden területéhez. Kornélia elmondta, hogy 2008-ban diplomázott és azóta itt él Péren, és szeretne rövidtávú, középtávú és hosszabb-távú befektetést eszközölni. Igényfelmérés előtt érdeklődik a világ gazdasági eseményei iránt.

Kornéliát tájékoztattam, hogy Nagy-Britannia is letette a voksát a polimer bankjegyek mellett. Ezen a hétfőn forgalomba került ötfontos már műanyagból készült. De azért történtek a héten Európában fontosabb események is. A brit jegybank is a kivárást választotta, jelenleg a BOE egyértelműen utalt arra, hogy pár hónapon belül a 0,25%-os irányadó kamatot tovább csökkenti.75023203_4gso41om

A hét elején, a nyitást követően a DAX határidős index a 10.500 pontos szint magasságába menetelt vissza, viszont pénteki zárásra elérte újra a kritikus 10294 pontot. Péntekre kiderült, hogy ugyan továbbra is alacsony az euró övezet inflációja, viszont a kivárás jellemzi a piacot. Péntek délutánra az európai tőzsdéken is pozitív fordulatot hozott az amerikai piac növekedése. De így is pár európai nagy cég kivételével szinte mindenki mínuszban zárt. Szeptemberben a közös európai jegybank nem jelentett be újabb intézkedéseket. Nagy sikert ugyan nem, de egy 1,5%-os emelkedést elért a német börze, a Deutsche Börze értékpapírja. Az amerikai igazságügyi minisztérium csak 14 milliárd dolláros bírságért hajlandó lezárni a vizsgálatot a Deutsche Bank ellen. Amit a Bank képviselői nem hajlandók kifizetni. Erre a hírre héten 8,94%-ot esett a bank értékpapírja. A héten a Deutche Telekom is pluszban zárt, míg az E-ON 3,94%-ot esett. A héten kiderült, hogy megkapta első hivatalos engedélyeit a Gazprom a török hatóságoktól, a Török Áramlat gázvezeték tengeri szakaszának megépítésére. Vlagyimir Putyin két évvel ezelőtt jelentette be, hogy Oroszország a korábbi tervekkel ellentétben Törökország felé viszi az orosz gázt. De az engedély beharangozására sem emelkedett a Gazprom részvényének az ára. A héten napvilágot látott, hogy a Siemens az Osram-ban meglévő 17%-os részesedésének értékesítését tervezi, melynek piaci értéke közel 900 millió euró.

Kornélia elmesélte, hogy egy pár éve még nem érdekelte a pénzügy és most is kicsit konzervatív ezen a területen, mert csak a kézzelfogható kamatokban és a fix „lekötött” vagy megvásárolt nagy vállalatok kötvényeiben és államkötvényben bízik. Anno pár éve még falta ugyan a pasikat, akkor a legnagyobb befektetése a két stúdió mellett a sportkocsija és a pasik miatt vásárolt extravagáns ruhái voltak. De a kor előrehaladtával érdeklődni kezdett a pénzügyek iránt.letoltes

Tájékoztatására elmondtam, hogy a héten a német ZEW index alacsony szinten maradt. Gyenge lett az ipari és a megrendelés adat. A gazdasági hangulat index Németországban 0,5-05%-os előrelépést mutat a várt 2,6%-hoz képest. A nem hivatalos adatok szerint Londonban a FTSE-100 mutató 20 ponttal, 0,30 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 bő 40 pontot, 0,93 százalékot veszített.

Kornélia időközben rendelt egy-egy hosszú kávét és egy-egy ízletes, friss narancslét. Majd annak kortyolgatása közben kielemeztük Kornélia személyiségét. A 8-as karaktert nehezen tudta elfogadni. Viszont a személyiségéhez tartozó néhány mondatban egyetértett: Automatikusan a vezető szerepet tölti be. Figyelmét lekötik azok, akik irányítják vagy irányítani szeretnék a projektet vagy céget, és a többiek lojalitásának fenntartása. Illetve a kapcsolatban pedig először meghozzák a szabályokat, a Nyolcas irányítani akar mind a munkában, mind a kapcsolatban, így megpróbálja kitalálni a szándékaidat.” Kornélia mivel irányító típus volt, erősen orosz beállítottsággal, nemcsak Európa, hanem a keleti gazdaság és Ázsia gazdaságára is kíváncsi volt.

Ázsiában a héten az amerikai piacra figyeltek. A dollárhoz képest az elmúlt héthez hasonlóan a jen erősödött, az ausztrál és az új-zélandi dollár viszont esett. Pénteken az orosz jegybank 50 bázisponttal 10 százalékra csökkentette az alapkamatot. Idén ez már a második kamatcsökkentés volt Moszkvában. Meglepetésre az Ukrán Központi Bank 15,5 százalékról 15 százalékra csökkentette az alapkamatot csütörtökön. Hatástalannak tűnik az újabb mennyiségi lazítás Japánban. A Nikkei225 index 16384 ponton zárt. A tavaly decemberi 20.000 pontos indexhez képest ez hosszú távú veszteség az ázsiai piacnak. Amerikának sem volt jó hete. Mindenki a FED kamatdöntésére vár, amire szeptember 21.-én kerül sor. Szeptember 15-én volt pont 8 éve, hogy a gazdasági válságot elindító Lehmann Brothers csődöt jelentett.A banknak anno 639 milliárd dollárja volt eszközökben, az adóssága viszont elérte a 619 milliárd dollárt.

A S&P 500-as +1%-kal feljebb zárta a hetet, a Dow Jones 18124 pontot ért el. A hét nyertese az Intel volt 3,04% plusszal. Az amerikai indexeket Trump esetleges megválasztása is húzta lefelé, hiszen egyes elemzők szerint ez negatív hatást váltana ki. A héten az United Technologies 2,54 százalékos esése volt a legnagyobb. Azt lehetett látni, hogy a hetek óta emelkedő amerikai piac megállt és múlt hét pénteken esett, majd a héten kicsit araszolt. Az olajár esése a héten tovább folytatódott, mára elérte a 43,61 dollárt a WTI típusú olaj hordónkénti ára. De az utolsó 5 nap esett az arany ára is, jelenleg 1308 eurón áll.

Kornélia, miután az igényfelméréssel végeztünk, valóban megmutatta a közelben található táncstúdióját és egy fantasztikus próbát is végig nézhettem. A latin-amerikai táncot nézve rájöttem, hogy én is keveset mozgok, így hétfőtől naponta pár 100 métert én is le fogok futni. Kornéliával megbeszéltük, hogy a jövő hét végén, Budapesten találkozunk.”maxresdefault

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés

Vélemény, hozzászólás?