Emelkedő bevételek mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben

Stuttgart, 2017. október 20., péntek (MTI) – Emelkedő árbevétel mellett csökkent a Daimler nyeresége a harmadik negyedévben, miután a károsanyag-kibocsátási botrányban érintett járművei javítási költségei és más egyéb egyszeri tételek több száz millió euróval rontották eredményét.

    A német autóipari konszern pénteken közölte, hogy bevételei éves összevetésben 6,1 százalékkal 40 milliárd 807 millió euróra emelkedtek. A negyedéves profit 17 százalékkal 2 milliárd 268 millió euróra csökkent, míg a szakértők által inkább figyelemmel követett, kamat és adófizetés előtt eredmény (EBIT) 14 százalékkal, 3 milliárd 458 millió euróra süllyedt.

ir-allgemein-04-w1120xh448-cutout

Elemzők 3,43 milliárd eurós EBIT-re számítottak.

A Daimler 223 millió eurót költött arra a harmadik negyedévben, hogy javítsa az európai utakon futó hárommillió Mercedes károsanyag-kibocsátási mutatóit. A Takata által gyártott, potenciálisan hibás légzsákok miatti visszahívások további 230 millió euróba kerültek.
A Daimler 9 százalékkal több járművet, szám szerint 824 130-at értékesített július-szeptemberben. Ezen belül a Mercedes-Benz személyautóiból 6 százalékkal, furgonjaiból pedig 9 százalékkal több kelt el, de a tehergépkocsikból 30 százalékkal, a buszokból pedig 17 százalékkal fogyott több.

daimler_3033762k

A legtöbb bevételt, 23,4 milliárd eurót (+1 százalék) a Mercedes-Benz személyautóinak értékesítése hozta, a furgonoké viszont 1, százalékkal 3,07 milliárd euróra csökkent. A Daimler teherautó ágazata 17 százalékkal 9,19 milliárd euróra, a buszoké pedig 8 százalékkal 1,01 milliárd euróra nőtt. A konszern pénzügyi szolgáltatási ágazata 14 százalékkal 5,83 milliárd euróra növelte bevételét.
Az év első kilenc hónapjában a Daimler bevétele 8 százalékkal, több mint 120,7 milliárd euróra, a nyeresége 15 százalékkal 7,57 milliárd euróra, a kamat és adófizetés előtt eredménye pedig 19 százalékkal 11,21 milliárd euróra nőtt.

Weltpremiere: Mercedes-Benz Future Bus mit CityPilot – Meilenstein auf dem Weg zum autonom fahrenden Stadtbus

Az egy részvényre jutó nyereség a harmadik negyedévben 16 százalékkal 2,03 euróra csökkent, de az év első kilenc hónapját tekintve emelkedett, 15 százalékkal 6,84 euróra.
A kedvező eredményeknek köszönhetően nőtt a Daimler árfolyama a frankfurti tőzsdén, délelőtt 0,57 százalékos pluszban, 69,33 eurós árfolyamon forgott.

Magyarországon 2012-ben kezdett termelni a Mercedes-Benz kecskeméti gyára.

Forrás:MTI 2017. október 20., péntek 12:19

mti_hirfelhasznalo

Érdekelnek a gazdasági történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

 dollar

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

vagy akár

 Itt is megteheted!