Emelkedő negyedéves adatok az amerikai cégeknél ! Miért maradsz ki ebből?

indexkép_fluimucil-copy

Sorra jelennek a meg a jobbnál jobb számok az amerikai vállalatoknál. Ugyanis második negyedév van.  Ilyenkor adnak a vállalatok jelentést arról, hogy milyen  volt a forgalmuk és a bevételük nőtt vagy csökkent. Milyen profitot vagy veszteséget értek el. Ezt kötelesek közzétenni. A cash flowCash-flow eredményekről és ilyenkor olvashatunk. Ez nagyban befolyásolja a tőzsdét , akár az amerikait, de akár az összes nemzetközit. Jelenleg a Nasdaq100 (50 pont emelkedés hétfő óta) és a Dow Jones -21711 ponton áll – (egy hét alatt majdnem 100 pont emelkedés)- is ezért tud emelkedni.

chart_year_Nasdaq100

A héten jelentett az AMD, a Google és a Wizz-Air, a McDonalds, a Catterpillar és a Biogen illetve a Du Pont, a Boeing is.

Az első fél évben 37 százalékkal növelte utasainak számát a Wizz Air magyar érdekeltségű diszkont légi társaság a romániai járatain a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte kedden a Ziarul Financiar című román gazdasági-pénzügyi napilap. A légi társaság Romániát érintő járatait 3,3 millió utas vette igénybe.

FA_20151124_0393-X3

Szárnyalt az AMD árfolyama az eredmény publikálását követően. A reguláris kereskedés után csaknem 11%-os emelkedést produkált a részvény. Főként amiatt, hogy a következő negyedévre 20-26%-os bővülésre számít a cég a chipek iránt mutatkozó erős kereslet miatt.
A McDonald’s 6,05 milliárd dolláros árbevételen 1,7 dolláros részvényenkénti eredményt ért el. Mindkettő felülmúlta a piaci konszenzust. Árbevétel tekintetében a várakozás 5,96 milliárd dollár, EPS tekintetében 1,62 dollár volt a konszenzus. Az elmúlt időszak csökkenését sikerült megállítani. Ennek oka a kedvezőbb italajánlatok, az egész napos reggeli lehetőségének kiterjesztése. A jelentést jól fogadta a piac, csaknem 3%-os emelkedéssel nyithatott 26-án a részvény.20150305tulsuly-hamburger-mcdonalds-eves-eszik
A tegnapi nap a Boeing vezetésével erősödtek az amerikai részvénypiacok, miután a repülőgépgyártó a vártnál erősebb második negyedéves számokat tett közzé. 9,8%-os szárnyalást mutatott a repülőgépgyártó.

A Caterpillar kiugróan jó számokat közölt , így a részvényesek örülhetnek, hiszen a Caterpillar bevétele meghaladta az elemzői várakozásokat  5% -al a második negyedévben.

images

A Google anyavállalata, az Alphabet a vártnál jobb eredményről számolt be. Az árbevétel megegyezett a várakozásokkal, de az egy részvényre jutó eredmény 5,01 dollár lett, szemben a 4,54 dolláros várakozással. A költségek emelkedése ugyanakkor aggasztja a befektetőket, így a gyorsjelentést követően 3%-os eséssel reagált a részvény a piac utáni határidős kereskedésben. A pénzügyi igazgató szerint a honlapoknak és mobil partnereknek kifizetett akvizíciós költségek (TAC) tovább emelkedhetnek, amivel azt sugallta, hogy a marzsok csökkenhetnek a jövőben.

share-spaces

A Biogen Inc  cég. BIIB, + 4,47% -os részesedése az értékesítés előtti kereskedelemben már 2% -kal emelkedett szerdán, miután a céget Goldman Sachs-nak felvásárolták, és árszínvonalát közel 20% -kal  megemelték 338 dollárra. A Biogen cég kitűnő gyógyszereket fejlesztett ki a szklerózis multiplex betegségre, ezért rekordmagasságú bevételre tett szert.

Dow Chemicalkel egyesülő DuPont vegyi és magvakkal foglalkozó vállalat kedden mérsékelni kezdte a profitot és a bevételi becslését, amelyet a mezőgazdasággal kapcsolatos magasabb értékesítés is segíti. A mérséklést azzal indokolta, hogy több beruházást szeretne a vegyi anyagok fejlesztésére. Az üzletág, amely a DuPont teljes bevételének csaknem felét teszi ki, 7 százalékkal emelkedett, mivel a vállalat több rovarölő és gombaölő terméket értékesített a második negyedévben.

hqdefault

Érdekelnek a gazdasági történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Jelentkezz most regisztrációra!

Vélemény, hozzászólás?