Figyelő – Csányi: új országba is beléphet az OTP 2017-ben

c6d73d9b62c3d2c3a0f96872434bbc27

Budapest, 2016. december 22., csütörtök (MTI) – Az OTP-csoport hamarosan több akvizíciót is bejelenthet, elképzelhető, hogy a bank jövőre egy új országba is belép – mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban

csanyi-sandor-az-elso-magyar-dollarmilliardos_image_10326893_16-9

Konkrét országot nem jelölt meg, de azt jelezte, hogy a bank akvizíciós stratégiája alapján új országban legfeljebb akkor jelennek meg, ha olyan pénzintézetet tudnak venni, amelynek jelentős részesedése van. Jelezte: bízik abban, hogy “hamarosan bejelenthetünk egy komoly külföldi akvizíciót, és januárban akár egy másikra is sor kerülhet”. (Az OTP a Figyelő lapzártája után, szerdán tudatta, hogy az OTP banka Hrvatska adásvételi megállapodást írt alá a Société Générale csoporttal horvátországi leánybankjának, a Splitska Banka-nak a megvásárlásáról.)

figyelo uzl-logo-csiknelk
Arra kérdésre, hogy a magyar piacon lehet-e még tere újabb bankvásárlásnak, Csányi Sándor azt válaszolta: most eladó portfóliót és bankot sem lát, amit meglepőnek tart, ugyanis 15-20 éve azon a véleményen van, hogy konszolidációra van szükség a hazai piacon, mert egy kis ország nem bír el ennyi bankot.
A bankvezető szerint 2016 jó éve volt az OTP-nek. Elmondta, hogy a bank béremelésre készül, elsősorban az alacsonyabb jövedelmű dolgozóinál.
Arra kérdésre, hogy gesztuspolitikának nevezhető-e, hogy az OTP Mészáros Lőrinc érdekeltségei közül sokat finanszíroz, a bankvezér azt mondta: senkit nem hiteleznek, ha az nem üzletszerű. Hozzátette, hogy Mészáros Lőrincet személyesen ismeri, de egyszer sem kellett beavatkoznia az érdekében.
Csányi Sándor szólt arról is, hogy az OT Industriesban pénzügyi befektetőtársa lesz a Molnak, és a lap kérdésére közölte: a MET energiakereskedő cégbe nem kíván beszállni.ot_industries_referenciak_1520x650_20150807_5_1520x650 Személyes befektetései fókusza döntően az agrár- és élelmiszeripar, és új iparágakba nem nagyon szeretne belépni – jelezte.
A személyes vagyonát érintő kérdésre az OTP elnök-vezérigazgatója azt felelte: “hogy pontosan mennyi a vagyonom, azt nem tudom, legyen az öt gyerekem gondja, én már biztosan megélek belőle”.

Forrás:MTI 2016. december 22.,

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok, banki terméketek ?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

Érdekelnek a gazdasági folyamatok vagy a gazdasági hírek akkor csak regisztrálj itt !

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés

Vélemény, hozzászólás?