Jean-Claude Trichet: Az euró rally a probléma az USA-ban

 Jean-Claude Trichet:  Azt nyilatkozta , hogy az EKB a nehéz helyzetben van, mert szerinte a a probléma lényege  az USA-ból jön. Az euró  növekvő ereje – az , hogy a közelmúltban az euró már majdnem 1,20 euró/dollár keresztárfolyamot áttörte – kérdéseket vet fel Európában a jövőbeli monetáris politikában.
jean-claude-trichet-1-foto-remy-steinegger-copy-world-economic-f
Jean-Claude Trichet (A Francia Köztársaság Becsületrendjét kapta meg és 2003 novembertől négy évig az EKB elnöke) – azt nyilatkozta  a múlt pénteken egy  CNBC interjúban, hogy az Európai Központi Banknak  nagy probléma az erős euró, amely szerinte az Egyesült Államokból származik. Így  kérdéses, hogy a következő pénzügyi lépéseket az EKB megteszi-e és az is kérdés, hogy mikor. Az EKB-nál eddig  maginfláció növekedése volt  a cél, de most úgy néz ki, hogy az erős valuta akadályozza ezt a célt. Ezen túlmenően, a reálgazdaság vonzó erejét az euró teszi – nyilatkozta Trichet. Trichet a következő megjegyzést tette hozzá: „Tekintettel a jelenlegi problémára amit az amerikai kormány és azok  nehézségei okoznak, például az új beruházások, adók, stb. Ráadásul -ezen a területen, ami nem lebecsülendő tényező-  a jelenlegi pénzügyi helyzetben általában az figyelhető meg, hogy jelenleg a dollár nagyon gyenge, míg az euró túlzottan  nagyon erős minden más valutával szemben.”

a2000

A Fed  idén annak érdekében, hogy növelje az irányadó kamatot  bejelentette, hogy normalizálják a monetáris politikát , ezt még szinte az első kamatdöntő ülésen megtette. Jelenleg azonban a bizalom és a befektetői bizalom fogy a meghirdetett adókedvezmények és a nagy infrastrukturális beruházásokat belengető  Trump-kormányban- mondja ezt Trichet. Ezen túlmenően,  az USA és Észak-Korea közti a növekvő feszültség miatt is aggódnak a piacokon. Emiatt keresik a biztonságos lehetőségek – beleértve az eurót és az aranyat is.  Az EKB most csütörtökön, azaz 07-én  is összeül és tanácskozik az úgynevezett Tanáccsal. A befektetők elvárják azt, hogy Mario Draghi fog mondani valamit euró erejéről és ad némi jelzést a  jövőbeni monetáris politika tervekről.apple_dollar_sign

A  Barclays Bank már írt egy értesítést pénteken a céges és magán ügyfeleinek: „Az EKB várhatóan a piacoknak a lazító bejelentést és a “kötvényprogram meghosszabbítását “a QE 3 negyedévére halassza , amire valószínűleg így 2017 októberében kerül sor.” Majd  korlátozást vezet be a havi jelenlegi 60 milliárd euró kötvényvásárlások csökkentése miatt – nyilatkozta  azt Michael Schubert, a Commerzbank közgazdásza. „Az EKB azonban ebben az esetben, nagyon óvatos kell, hogy legyen. Illetve fontos egyfajta rugalmassági képesség minden lépésnél”, mondta Schubert. Mivel a központi bank szeretné  megakadályozni az euró további felértékelődését is. Trichet figyelmeztet arra, hogy Európának még mindig szüksége van egy  szigorú monetáris politikára, amely alapján a gazdasági növekedésben  csökkentheti a kamatlábakat, és a maginflációban továbbra is 2 százalék feletti a cél. Szerinte a politikai döntéshozóknak nehéz a feladat, hogy működjenek az EKB-ben a fékek és ellensúlyok és működjön  a monetáris ösztönzés. Trichet azt mondta: „Ez az alkalmazkodó monetáris politika nem tart örökké. Minden partnernek, legyen  az állami szektor vagy akár magánbefektető fel készülni a QE 3 negyedévre”

Forrás: https://www.wallstreet-online.de/

European-Central-Bank-HQ-Frankfurt_bitport

Érdekelnek a gazdasági történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

Jelentkezz most regisztrációra!