Két hónapja közösen vártuk az amerikai döntést és dolláreső lett a vége.

Andrással már több, mint két hónapja beszélünk akár telefonon akár személyesen is. Anno ügyfelem a céges pénzét szerette volna elhelyezni Ausztriában. András jelenleg is figyeli a piaci eseményeket. Tőlem tudja azt, hogy a Tesla milyen nyereséget könyvelt el. Nemcsak az elektromos autózás fejlődött azalatt a két hónap alatt, hanem akár a távközlés és más szolgáltatók is. Sorra jöttek ki  az elmúlt hónapban a negyedéves jelentések amire a világ is felfigyelt . Az amerikai indexek folyamatos emelkedésének vagyunk tanúi. Tegnapi nap folyamán Andrással együtt figyeltük a Zilah kávézóban azt, hogy a szerdai kereskedésen az amerikai részvénypiacok szárnyaltak. Megint  újabb történelmi csúcsra repítette a három legfontosabb indexet. A Dow Jones és az S&P 500 0,5%-ot, a Nasdaq 0,6%-ot tudott javítani a tegnapi zárószinthez képest. A Dow Jones jelenleg már a 20620 pont felett is áll. spx-20170215_1

Két hónapja nem is gondolta volna András ,hogy ez megtörténhet. Akkor ő még kicsit elbizonytalanodva érkezett hozzám és tárgyalt velem a X. kerületi Toroczkói vendéglőben. Azóta persze azt is tudja,hogy az Amerikai Energetikai Ügynökség (EIA) ma közzétette, hogy  kőolajtartalék-adatai alapján február második hetében 9,5 millió hordóval nőttek a tartalékok, ami jócskán felülmúlta a 3,5 milliós várakozásokat. Ennek következtében az olaj árfolyama hirtelen visszaesett a napi nyitószint közelébe.  Andrással december közepén egy hasznos tárgyalást folytattunk le a gazdaságról. Azon a délután ő több millió forintot bízott az osztrák letétkezelő bankba, de nem bánta meg. Hiszen ráadásul a befektetési alapja amit vásárolt és kötvénye , jelenleg csak plusz kamatot termelt neki.  Andrástól azóta ráadásul ajánlást is kaptam és találkoztam is a azzal a szépségiparban dolgozó hölggyel aki pár milliós céges nyereségét szeretné 3 évre elhelyezni Linzben, de ez egy másik történet. Ha érdekel, hogy decemberben miről beszélgettünk Andrással csak olvasd tovább…..

bisnode_aa_suriel

AA (dupla A) tanúsítványra a magyarországi vállalatok 1,75 %-a jogosult. Velük az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata nagyon alacsony.

De miről is beszélgettünk a december 17-én  két hónapja Andrással a szerszámgyártóval?

 nagy_flash_2

“András kora délután, az 1906 óta működő X. kerületi Torockó Vendéglőben várt. Beszélgetéseink alatt szóba került, hogy a Torockó Vendéglő mind a kettőnk kedvence, így a soron következő tárgyalást is ide beszéltük meg. Illetve Andrásnak a közelben volt szerszámgyártó cége, és egy tárgyalás miatt nem tudott volna időben a III. kerületi irodába átérni. Mind a ketten rendeltünk egy-egy Gundel palacsintát és egy-egy cappuccinot. Ki voltam éhezve az édességre, mert az asszony semmilyen édességet nem adott útravalóul. Andrással mielőtt elfogyasztottuk volna a desszertet és a kávét, együtt örültünk annak, hogy szerdán az amerikai jegybank 25 bázisponttal emelte meg az irányadó rátát. A FED végre kamatot emelt. Tájékoztattam Andrást, hogy Janett Yellen betartotta az ígéretét, viszont a 2017-es évre mindenképp több szigorítást szeretne az Amerikai Jegybank és a piac is erre számít a jövőben. Andrással átbeszéltük a konstruktív konzultáció eredményeit, illetve újra megbeszéltük a befektetendő időszakokat és a tőkét is. András továbbra is fenntartja, hogy új, dollár vagy euró alapú értékpapír számlát kíván nyitni a Partner Banknál, mert a vállalkozásából származó 8 millió forintnyi éves nyereségét itt helyezné el. A konstruktív konzultáció szerint András szereti a nagyobb kihívásokat, szeret kockáztatni, de mégis 20% veszteségnél elbizonytalanodna. András kedveli, és előszeretettel vásárolja a telefonszolgáltatással egybefüggő befektetési alapokat, de növelt kockázatok mellett a fogyasztási és szolgáltatási szektort is eddig előnyben részesítette. András a vásárlási döntése előtt tájékozódott az amerikai és európai piacról is. Ezen a héten több minden mozgatta a piacot a Fed szerdai kamatdöntésén kívül, de az igazán sorsdöntő mégis az alapkamat növekedésének változtatása volt. Csütörtökön a dollár árfolyama, a kamat döntésre erősödéssel reagált, már elérte az euróval szemben az 1,0434 dollárkurzust. A dollár index 16 évi csúcson is járt. Pénteken nemcsak szárnyalt a dollár, de a magyar valutával szemben már átlépte a 300 forintos küszöböt is. Janett Yellen szerdán kijelentette, hogy az inflációs várakozások emelkedtek, míg a munkaerőpiac további pozitív jeleket mutat. Mi az érv a kamatemelés mellett? Nem lehetett tovább csökkenteni az alapkamatot. Hiszen a negatív alapkamat előbb-utóbb befektetési adóként üzemel, mivel kihatása van egyéb kamatszintekre (pl. a prime rate) és nagyon rontja a kereskedelmi bankok hitelezési kedvét. Negatív banki kamatlábakra már volt példa Japánban és éppen most Svájcban, de a tartósan negatív alapkamat gazdasági hatásai még nem teljesen ismertek, illetve az amerikai GDP és a munkanélküliségi adatok folyamatosan javultak, és készek a fejlődésre és a piac átalakításra.image A Fed közleményéből kiderült, hogy négy nagybanknak összesen 50 milliárd USD kötvényt kell majd kibocsátania. A Fed mérleg könyvében így is túl sok, hatalmas kötvényállomány van, amit az emelés után, a mennyiségi könnyítés után értékesíteni kell a kötvénypiacon. Ennek előszelét láthattuk ezen a héten. Viszont mindenkit meglepett, hogy 2017-re az eddigi kettő helyett már három 25 bázispontos emelést vetít előre a FED nyíltpiaci bizottsága. A Fed döntésének bejelentését követően lefelé vették az irányt az indexek, majd csütörtökre már látszódott az erősödés. Péntekre, a hét elejéhez képest minden részvényindex pozitívan zárt. A Dow Jones 19852 ponton, míg a S&P 500 indexe 2260 ponton, a Nasdaq100 pedig 4913,5 ponton zárt. A Dow Jones index részvényei közül a pénteki záráskor a Caterpillar 2,06% mínusszal és a Goldman Sachs papírjai 1,69%-os veszteséggel zártak. Érdekességképp kiemeltem Andrásnak, hogy a másodlagos szektorok (pl.: telekommunikációs szektorok (+0,7%), vagy közüzemi szektorok (+0,6%) felülteljesítők voltak. A hét végére meneteltek különösen nagyot a korábban kárhoztatott értékek. Ilyen az egészségügyi szektor, a gyógyszerek, a technológia és az élelmiszer.

Ennek megfelelően a Partner Bank által is javasolt Mc’Donalds részvénye az utolsó öt napban 1,52%-ot, míg a UnitedHealth (egészségügyi szektorral foglalkozó vállalat) pedig 4,5%-kal erősödött. Tovább emelkedtek a 10 éves USA állampapírok hozamai is. Amerikában a részvények és a befektetési alapok erősödéséhez hozzájárult a nemrég megjelent novemberi amerikai inflációs adat is.big-mac2

Európában emelkedéssel zártak a piacok, szinte lekövették az amerikai piacot. Tették mindezt úgy, hogy várt feletti BMI mutatók jelentek meg. Az euró övezet feldolgozóipari beszerzési menedzser-indexe (BMI) 68 havi csúcsra, 54,9 pontra növekedett. A DAX, a német részvényindex 11398 ponton, míg az európai top 50-et tartalmazó részvényindex az Euro Stoxx50 +0,17%-kal, 3253,31 ponton zárt. A Nokia hatalmas hozammal előzte meg a versenytársait, hiszen csütörtökről péntekre 4,74%-ot emelkedett az árfolyama. Ellenben a Commerzbank a december elejei emelkedéshez képest, 1,01% eséssel zárta az 50. hetet. Európában a szolgáltató szektor viszont nem teljesített jól, ennek a mutatói kissé lehúzták az indexeket. A szolgáltatások árai 0,3%-kal havi lebontásban emelkedtek és évi 3%-os szinten bővültek. A héten, szerdán felfüggesztették az UniCredit Bank részvényeinek kereskedését, miután 18%-os erősödés volt a részvénynél. Az is kiderült a Bankál, hogy 11%-os létszámcsökkentést terveznek.

A héten az olaj ára a Fed kamatdöntésre esett, majd visszakorrigált. Jelenleg a WTI hordónként 52,97 dollár, míg a Brent ára 55,23 dolláron zárt pénteken. Andrásnak tájékoztatásul még elmondtam, hogy az ázsiai piacon az alacsony forgalom mellett vegyesen teljesítettek a részvények. A Nikkei 225 viszont feltűnően magasan vezette a piacot, drágulása már kilencedik napja tart. Jelenleg 19348 ponton áll.

András miután még egy-egy hosszú kávét rendelt és kicsit beszélt a családjáról is, végül úgy döntött, hogy a céges pénzét euró alapú telekommunikációs részvényalapba, KBC Equity Fund Média alapba, illetve a Metro áruház kötvényébe és 2,95% fix kamatozású, 2023-ban lejáró Vodafone kötvénybe fekteti.

medium_211949_Metro_szeged_ipari_gyorskapu_1n

Andrással a nyomtatványok kitöltése után még sokáig beszélgettünk, előkerültek régi történetek és emlékek. Késő este jó hangulatban búcsúztunk el egymástól és Kőbánya egyik legrégebbi, a mai napig is üzemelő vendéglőjétől.”

Érdekelnek hasonló történetek?

focusbook_hu

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheti

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés