Warren Buffett is most fektet be – Meneteltek az indexek Európában és Amerikában is

Anikóékkal hétfőn reggel találkoztam a 3. kerületi irodámban. Azóta sokat beszélünk telefonon is , együtt néztük a különböző indexeket és gazdasági híreket. Láttuk azt, hogy a decemberi 16,6 ponttal szemben januárban 10,4 pontra esett a ZEW gazdasági hangulatindexe. A szakemberek előzetesen számítottak valamekkora csökkenésre, de a várakozásuk 15 pont volt, aminél lényegesen rosszabb lett az adat. Ma azaz február 14-én a Dow Jones vagyis az amerikai részvényindex 20406 ponton , míg a Dax 11 767 ponton áll. oil-barrels1Zeldák nyugodtak, hiszen olyan vállalati részvényeket vásároltak , ahol jó cash flow eredmények és jó árbevétel volt az elmúlt 10 évben is.A várt szerény emelkedés helyett csökkentek a keddi kereskedés kezdetén a főbb európai tőzsdeindexek. A Brent nyersolaj ára 1,53 százalékkal hordónként 56,37 dollárra emelkedett, a WTI nyersolaj ára 0,02 százalékkal 54,11 dollárra növekedett. Anikó és Zelda hétfőn délelőtt egy-egy finom tea mellett beszélte velem  át a gazdasági eseményeket, sok mindenről szó esett, ha tovább olvasod te is láthatod ezeket !

Érdekel miről is beszéltünk? Ha igen olvasd tovább a cikkemet!!!

ausztria-zaszlo

Osztrák számla magyaroknak

Szeretnéd tudni hogy, mit beszéltem Zeldával és Anikóval?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei már ma olvashatták  teljes egészében és megismerték ezt a történetet. De ha regisztrálok akkor ti is olvashatjátok majd a teljes történet minden részletét

“Hétfőn reggel kilenckor asszisztenssel voltam az irodában. Egy elemzést végeztem egy nagy német biztosító unit-linked költségeiről. Közben a szokásos, kihagyhatatlan reggeli kávémat ittam.

Az elemzői munkámat csak a New York Times olvasására hagytam abba, ott olvastam el először, hogy Donald Trump telefonon megerősítette a kínai elnököt abban, hogy támogatja az “Egy Kína” politikát, vagyis azt, hogy Tajvan Kína része. Az amerikaiakhoz hasonlóan és is meglepődve olvastam, hogy az amerikai elnök békülékenyebb hangnemet váltott a kínai elnökkel. Illetve hamarosan találkozik Shinzo Abe, japán miniszterelnökkel.

letöltés

11 órakor pedig megérkezett Zelda és Anikó. A tárgyalás elején közölték, hogy kevés idejük lesz a tárgyalásra, de kíváncsiak voltak az amerikai, ázsiai és európai gazdaságpolitikai fejleményekre. Anikóék még a tárgyalás elején a hideg miatt, ázsiai citromfű teát és egy csésze bécsi kapucinert kértek.

A beszélgetés elején tájékoztattam őket arról a kanadai vállalatról, aminek egy-két hónap alatt magas árfolyamnyeresége lett, mivel kevesebb kölcsönre volt szüksége a cégnek, illetve a vállalat történetében radikálisabb elmozdulás volt. Ez a cég a kanadai……”

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés