Már egy hete 22 000 pont felett a Dow Jones, de nem fenékig tejfel mindenhol a gazdasági mutató

 

A múlt héten Donald Trump is kijelentette, hogy már átléptük a bűvös 22.000 pontos Dow Jones  álomhatárt. Tette mindezt a Twitter oldalán,itt ugyanakkor elmondta azt is , hogy az elnöksége alatt kiugró számadatok voltak a munkanélküliség visszaszorításbán és fogyasztási és szolgáltatószektorban. Ugyanis a múlt héten a  DOW JONES INDUSTRIAL 30 kiemelt amerikai részvényt tartalmazó indexe augusztus 2-án történelmi kiugró magasságban 22000 pont felett zárt, első alkalommal a világ történelemben. Tegnapi nap folyamán a hosszútávú dollár csökkenés megállt és az 1,18-as euró /dollár kurzus megfordult. 

Euro-USD_1

Tegnap az 1,17-es szint alá is benézett az EUR/USD kurzus, azonban a 20 napos mozgóátlagról rövid idő alatt visszahúzták az árfolyamot. Innen 1,177-ig tartott az euró erősödése, majd a hajnali óráktól kezdődően ezt ismét dollárerősödés váltotta fel. Tegnap  nap az 1,17-es szint alá is benézett az EUR/USD kurzus, 20 napos mozgás után rövid idő alatt visszaerősödött az árfolyam .  Az egy heti Dow Jones emelkedés óta sok víz lefolyt a Dunán.

Megjelentek a Q2-es második negyedéves adatok több vállalatnál is. Kiderült, hogy 2019-től megszűnik a Disney és a Netflix közti megállapodás, amely alapján a vállalat új filmjeit a Netflixen keresztül tette elérhetővé az online közönség számára. Ehelyett maga a Disney indít egy új online videó szolgáltatást, ezzel kizárván a Netflixet mint közvetítőt. A hírekre a Netflix árfolyama 3%-os, a Disney-é 4%-os esést mutatott piaczárást követően. Megjelentette a 3.negyedéves jelentését a Disney amelyből kiderült, hogy a A vállalat a várthoz közeli, 14,24 milliárd dolláros árbevételt ért el, míg az egy részvényre jutó tisztított profit szintén a várthoz közeli 1,58 dollár lett.

vQ8SsgkCARXfw6seiCGo43

Nemrég jelentett a Novo-Nordisk egészségügyi cég. Kiváló eredményeket közölt és a Novo-Nordisk ezért  szerdán több mint öt százalékkal erősödött így  jelenleg 38,11 euró részvényenként. A cég eredményiböl kiderült , hogy a bevételei kismértékben növekedtek így meghaladták a  27.500.000.000-28.600.000.000 koronát. A nettó nyereség 99,7 milliárd  korona volt, de jóval meghaladja az elemzői várakozásokat  akik várhatóan 96, 5 milliárd  korona bevételt vártak.

Jó eredményt közölt a  KBC Group a K&H anyabankja, a vártnál jobb második negyedéves nyereséget ért el így 855 millió eurós profitot sikerült elkönyvelniük.

Viszont derűre ború. Árnyalják a számokat a most kipattanó éles viták a háborúról Phenjan és az USA között. A befektetők nem mernek ugyanis most a nagy számokban hinni rövid ideig.

koreanwar

Ugyanis éles szópárbajt folytatott a két elnök. Phenjan szerdán közölte: “komolyan mérlegeli”, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mérjen az Egyesült Államok csendes-óceáni kül- birtokára, Guam szigetére. Erre Donald Trump a golfklubjából azt üzente, hogy Észak-Koreának megsemmisítő válaszra kell számítani, ha nem hagy fel az Egyesült Államok fenyegetésével. Hétvégén az ENSZ Biztonsági Tanácsa új szankciókat fogadott el Észak-Korea ellen, ezúttal sem Kína, sem Oroszország nem vétózta meg a büntetőintézkedéseket.trump-voters-dont-believe-he-has-played-more-golf-than-obama-in-first-3-months

forrás: www.erste.hu, www.privatbankar.hu

fotó:blikk

 

Érdekelnek a gazdasági történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

 Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

Jelentkezz most regisztrációra!