Még a holdon is a magyar kötvényeket akarják venni.

Egy fantasztikus hírrel hívott fel a kanadai barátom, Joe. Festésből, szobafestésből él Ontarióban, kb. 7 évvel ezelőtt gyermeke született. Örömmel közölte, hogy tudom – e hogy idén a magyar tőzsde jobban teljesít.

Jeleztem is a haveromnak, hogy őt ez korábban sohasem érdekelte. Ritkán volt pénze, de azt a kicsit is csak nőkre költötte.

Zsolt jelezte is irányomba, hogy hülye vagyok, mindenki most ad el és most vásárol. Most is kapott egy kis pénzecskét és mivel ő úgy tudja nálunk jól megy a Tőzsde, úgy gondolta vásárol valamit

Beszélgettünk a céljairól, elgondolásairól.

Joe – nak egy célja van. Kő gazdag szeretne lenni. Persze viccesen hangzott, amit és ahogy mondta. Mire felolvasta a mai médiában megjelenteket.

 

„Látványosan felülteljesít idén a magyar tőzsde, míg a fontosabb részvényindexek jellemzően 10 százalék feletti esést szenvedtek el, addig a magyar piac kevesebb, mint 5 százalékot esett 2016 – ban. Jellemző, hogy míg azokon a napokon, amikor a kínai tőzsde több mint 5, a nyugat – európai és észak – amerikai részvényindexek 3 – 4 százalékot esnek, addig a BUX 1,5 – 2 százalékos mínusszal megússza.

Joe úgy vélte stabil a makrogazdasági helyzet nálunk.

Ezért ő állampapírt, magyar államkötvényt szeretne venni, dollárban. 30.000 dollár összegben.

Átbeszéljük a lehetséges kockázatokat, kamatokat, a befektetési politikát és találok számára egy jó lehetőséget USD – ben. Prémium Magyar Államkötvény. Méghozzá több mint 6% évi kamattal.

Haza akar repülni. Jelzem neki, hogy a mai technikai fejlődés mellett nincs szükség arra, hogy hazajöjjön. Budapesten a III. kerületben működő Biztoshozam csapata mindenben segít neki. Kihasználjuk a piac sajátosságait, figyelemmel vagyunk az ügyfél elképzeléseire, a piacon egyedülálló módon konstruktív konzultáción keresztül dolgozunk.

Mi ebből a tanulság?

Csak annyi, hogy Magyarország kockázatai csökkennek, mivel már nem csak a “flow” mutatók (fizetési mérleg, költségvetési egyenleg), hanem a kritikusabbnak tartott “stock” is javult. Elsősorban az ország külső adóssága, illetve devizakitettsége mérséklődik jelentősen. Másrészt a 2 – 4 százalék között stabilizálódó gazdasági növekedés egyre erőteljesebb motorja a belső fogyasztás, ami a hazai piacon működő vállalkozások kilátásait javítja. Az EU-források kifutásával és az emiatt 2019 – 2020 – ra várható gazdasági lassulással egyelőre nem foglalkoznak a befektetők. Tehát ránk figyel a világ.