Mi is volt Franciaország után? Két hete az alma , majdnem megakadt a torkunkon.

Sokan személyesen azt kérdezték tőlem, mikor hazajöttem Didiertöl Franciaországból, itthon nem történt semmi?Két -három hete nem volt semmi a piacon? De volt. Igaz a Portfolife kft összes ügyfele és a Biztoshozam ügyfelei ismerik,de engedd meg kedves olvasó hogy nektek is megosszam azt a heti gyorsjelentést és történetet amit nekik már elmeséltem. Ennek a történetnek is volt persze folytatása ,de az egy már másik történet.

Ezen a héten az alma , majdnem megakadt a torkunkon.

“Vasárnapi hűvös szélben utazunk vidékre, meglátogatni a rokonokat. Örülünk, hogy kicsit kikapcsolódhatunk. Monoron egy rég nem látott rokon vár bennünket az arab tevekaravánok kedvenc italával, a beduin kávéval. Ugyanis Kriszti és Róbert nemrég érkezett haza Egyiptomból. Róbert a szokásos családi eszmecsere közben rákérdez a heti tőzsdei adatokra, mivel érdekelt a befektetések terén. Ugyanis tavaly előtt több Apple és Fujitsu részvényt is vett 2 – 2 millió forintért.

Tisztában van vele, hogy az Iphone forgalmazója, az Apple siralmas negyedévi adatokat közölt és az utolsó héten is nagyot estek a részvényei. Tőlem tudja meg, hogy jelenleg a részvény 93,74 dolláron áll és csak az utolsó öt napban részvényenként több mint 10 dollárt esett az értéke. Mivel az Apple mostanában nem tudott megújulni, így az elemzők hosszútávon most nem várnak tőle nagy fellendülést sem. A Fujitsu pedig hasonló adatokkal rendelkezik, mint 2 éve, jelenleg részvényenként 3,135 eurónként áll.

Róbert és Krisztina egy 4 éves kisfiú szülei, jelenleg örököltek egy nagyobb összeget és szeretnék biztonságos módon befektetni megtakarításukat, a gyermek nagykorúságáig. Ez az összeg kb. 12.300 000 forint. Ők befektetési alapokban gondolkodnak, de érdeklődnek a vállalati kötvények iránt is. Tudják, hogy a héten Amerikában és Európában több vállalat negyedéves jelentést tett, de hogy mi lett az eredménye azt nem. A házaspár női tagja közalkalmazottként dolgozik, párja rendszergazdaként, így nem járatosak a gazdasági események területén, de a maguk módján érdeklődnek. Elmondták, hogy a megspórolt forintjukat anno euróra váltották át.

Tudomásuk volt arról, hogy a héten, április 27-töl a Magyar Nemzeti Bank a kamatdöntő ülésén a jegybanki várakozásnak megfelelően, 1,05 %-ra módosította az alapkamatot, de a közleményben már csak további, kismértékű kamatcsökkentés lehetőségére utalt. Kíváncsian várják, hogy mit mesélek a héten az európai és amerikai befektetésekről és a történésekről.

Azt is hallhatták ma tőlem, hogy Kazahsztán gazdasága zuhanórepülésben van és mindhárom hitelminősítő cég leminősítette az országot.

Krisztina kért egy újabb kávét és közben megbeszéltük az utazás élményeit.

Krisztina és Róbert Amerikára és az olajra is kíváncsi. Amerikában a WTI 45,38 dollárig emelkedett, ami most a legnagyobb havi emelkedést jelenti az elmúlt év során. Az olaj vásárlását továbbra is az USA termelésének csökkenése illetve a növekvő kereslet hajtja.Ugyan az Egyesült Államok nyersolaj termelése már 9 millió hordó alá süllyedt, de az elraktározott kőolaj mennyisége tovább nőtt 540,6 millió hordóra. A héten az arany ára 15 havi csúcsra emelkedett. A fém unciáját (31,104 gramm) pénteken tőzsdezáráskor 1291,03 dolláron jegyezték az azonnali piacon, az április 22 – ei 1231,70 dollárral szemben. A dollár erősen gyengült a héten.

Róbert egy új adag kávét töltött és elmesélte, hogy rendszeres megtakarításban is gondolkoznak, havi 40.000 forintot tennének félre, mert gondolnak a nyugdíjas éveikre is.

Róbert informálódik a Facebook részvény felől, mert tudomása szerint a részvény ára emelkedett.Tájékoztattam, hogy héten, egy nap alatt a Faceobook 9,84 %-ot hozott, majd másnap újra emelkedni tudott. Európában is zajlottak a vállalati gyorsjelentések, amelyek nem sikerültek fényesen. Európai vállalatok mellett a Japán autóiparnál is megtörtént az esés. A Toyota, a Nissan és a Honda is 3 – 4 százalék körüli esést produkált. Viszont Amerikában a UnitedHealth Group, a Nike, Coca-Cola, a Goldman Sach és a J. P. Morgan Cach, Wal – Mart emelkedést mutatott.

Az United Healt Group, több mint 1,01 % -t hozott egy nap alatt. A cég egészségüggyel foglalkozik és tevékenységi területén kiváló. A vállalati gyorsjelentések eléggé szerteágazóak voltak a világon.

Krisztinát inkább Európa sorsa érdekelte, mert ő az Allianz befektetési részvényalap vásárlásában gondolkozik, miután kielemeztük kockázatviselési hajlandóságukat és hozamelvárásukat.Megnéztük, hogy az Allianz Global Investor Fund diagramját, amely 2009 óta emelkedést mutat, ők egyik befektetésként ezt a lehetőséget ki is választották maguknak. Elmeséltem nekik, hogy Európában viszont csend volt, a Dax index a héten 10.043 eurón zárt, csak a pénteki napon több mint 2 % – ot esett.

Európában a Linde vállalati jelentése vegyesen hangzott. Mivel a német ipari – és egészségügyi gázgyártó azt jelezte, hogy árbevétele 3,1 százalékkal, 4,26 milliárd euróra, üzemi eredménye pedig 1,9 százalékkal 991 millió euróra csökkent a múlt év hasonló időszakához viszonyítva. Viszont Európa kötvényvásárlásra készül – szólt közbe Róbert. Azt halotta ugyanis, hogy Mario Draghi bejelentette a héten a kötvényvásárlási programját. Ez a kötvényvásárlási program érinteni fogja a 30 éves futamidejű vállalati kötvényeket is, és az egyes kibocsátások akár 70 százalékát is érintheti majd a program. Szeretné, hogy a nagyobb biztosítótársaságok is beleessenek a kötvényvásárlási programba.

Róbert és Krisztina érdeklődése kimeríthetetlen volt, hiszen a jövő heti eseményeket is elmondtam nekik. Jövő héten, vagyis május elején ad gyorsjelentést az AIG, a Richter és a BNP Paribas, ekkor adja le a negyedéves eredményeit majd a Lufthansa és a Fidelity is, illetve a Siemens az Air – France és a Shell is. Május 3-án a Commerzbankon kívül a BMW és a Western Union tart éves beszámolót. Szóval újra egy érdekes hétnek nézünk elébe.

Róbertet külön kérésre tájékoztattam, hogy Szaúd-Arábia hat napja bejelentette, hogy tőzsdére viszi az egyik legnagyobb olajtársaság részvényét, a Saudi Aramcot. Az olajtársaság 5 százalékát akarják egyelőre a piacra dobni, mivel tavaly a szaúdi költségvetés hiánya 367 milliárd riált, (97,9 milliárd dollár), a hazai össztermék (GDP) 15 százalékát tette ki.

Krisztina megnyugodott, hogy most már ismeri a negyedéves számokat és azt is látta, hogy Ausztriában a tőkéje biztonságban lehet és mivel csak olyan alapról kapnak tájékoztatást, amelynek minimum 10 éves múltja van. Megvásárolják az Allianz alapot és a Dell kötvényt. Illetve a Glencore vállalati kötvényt, amely 2010 óta stabil lett a kötvénypiacon, viszont a nyersanyag – kereskedő cégben néhány hónapja sokan az új Lehman Brotherst látták, de erre az rácáfolt. Róbert még megvásárolt saját részre 3 millióért az AMD és a Ford Motors kötvényeiből. A házaspár az örökölt pénz egy részét befektette, a fennmaradó befektetésén gondolkodnak, átbeszélik otthon lehetőségeiket. Szintén a következő találkozás során beszélünk a havi, rendszeres megtakarítási számla megnyitásáról.

Végül is a hétvégén a család és a rokonok jót beszélgettek, megnéztük együtt a kertjüket, majd egy közös sörözéssel és bográcsozással lett lezárva a napunk.”              Apple-cover

 

Szeretnéd az összes történetet ismerni,vagy netán részese lenni ennek? Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés