• Tőzsde
  • Varázsgömb a Magyarországi piac felett a felminősítés után, Európában és Amerikában is jókedv uralkodik

    Szeptember 19-i nap  emelkedéssel indult a kereskedés Nyugat-Európában, úgyis zárult. Hétfőn a jó hangulat a nap végéig kitartott. Magyarországon is az államkötvények értéke nagyon magas árfolyamra felkúszott, főleg a dolláralapúé. Tehette is ezt, hiszen Magyarországot az S&P500  péntek este felminősítette.  Van most olyan államkötvény amely árfolyama már meghaladja a 117,86 %-on áll. Kedden néhány perccel nyitás után […]

  • Befektetés
  • A Ben Hur a La Gunában is pénzt mozgatott meg, avagy a Biztoshozam is felveszi a római tunicát

    Mozgalmas hét után jólesik a pihenés, ezen a hétvégén Kornéliával tárgyaltam. Míg három hete Klaudiával és Józseffel. Akkor a Jackson Hole- i beszéd volt a téma. Ma már a jövő héten zajló FED kamatdöntő ülése. Három hete hétfőn a La Guna étteremben ültünk le. Jó időben , jókor. Akkor még Deutsche Börze mínuszt hozott, ma […]

  • Pénzügy
  • Hosszú évek után Magyarország átkerült Stabil kilátásba

    Szeptember 16-án Az S&P az új “BBB mínusz” besorolás mellé stabil kilátást adott Magyarországnak,ez egy jó hír hiszen Magyarország már régóta BBB azaz Bóvli kategóriába tartozott. Magyarországot 2005-ig fokozatosan egyre feljebb, utána viszont már csak lefelé minősítették a nemzetközi hitelminősítők. A felminősítések sorát a Bokros-csomag indította el, majd a Gyurcsány-kormány fordította meg. Az S&P péntek este […]

  • Befektetés
  • Tüzes bika vadul spanyolban, miközben az Európa étteremben ……

    Személy szerint egy örök emlék maradt az  amikor beültem a Selmeci utcában lévő Európa étterembe. Felejthetetlen emlék, hisz Ádám egy csoda fickó. Ráadásul az Európa étterem mindig megmozgatja a fantáziám, aznap vagyis hétfőn mozgalmas délelőttöm  volt. Amíg Spanyolországban a a szocialisták ismét is visszautasították a miniszterelnök, Mariano Rajoy támogatását. (Hat hónapon belül ez volt a második […]

  • Befektetés
  • Nepáli utazásuk előtt a Tölgyes csárda vendégeként egy titkos megbeszélésen voltam.

    Három hete hétfőn igyekeztem le az autómmal a szentmártonkátai Tölgyesbe. Ez a csárda anno a 70-es 80-as évektől 2002-ig Nagykáta környéke és bátran mondhatjuk, hogy Pest megye legkedveltebb Csárdájaként volt számon tartva,de szerintem az újranyitás után is lassan megkapja ugyanezt a minősítést. Érdemes csak megtekinteni itt a honlapjukat egy pillanatra http://tolgyescsarda.hu/ . Szóval csináltam egy “titkos akciót” , […]

  • Tőzsde
  • Mit is mondanak az elemzők? Csökkent a recesszió kockázata.

    London, 2016. szeptember 9., péntek (MTI) – Londoni pénzügyi elemzők szerint a legutóbbi üzleti felmérések és reálgazdasági aktivitási adatok arra vallanak, hogy a brit gazdaság meglehetősen ellenállónak bizonyult a Brexit-sokkal szemben, és így a korábban gondoltnál kisebb a recesszió kockázata. London, 2016. szeptember 9., péntek (MTI) – Londoni pénzügyi elemzők szerint a legutóbbi üzleti felmérések […]

  • Tőzsde
  • Döntött az Ausztrál Jegybank

    Változatlanul 1,5%-os szinten hagyta irányadó kamatát az Ausztrál Jegybank a Szeptember 06-i hajnali döntése értelmében.  A jegybank folyamatosan csökkentette a kamatát 2012 óta , legutóbb  augusztusi hónapban csökkentette a kamatot a központi bank. A múlt héten azt tapasztaltuk ,hogy gyengült az ausztrál dollár az amerikai dollárral szemben, rövid időre a 0,7500 dolláros szint alá is visszaesett az AUD/USD jegyzése. De […]

  • Befektetés
  • Full gázzal érkeztünk a Váci utcába.

    Vasárnap délelőttöm a váci utcai Frei kávézóban, nemcsak kávézással telt. Szinte full gázzal érkeztem a megbeszélésre, a közeli parkolóházban parkoltam le az autómmal. Majd rég nem látott ismerősömmel beszélgettem. A Biztoshozam és a Portfolife Kft. nevében új gazdasági híreket tudtam mutatni az ügyfelemnek. Megbeszéltük az elvárásokat is és beszéltünk a pénteken megjelent amerikai munkaerő piaci adatokról. […]

  • Befektetés
  • Halászlegenda folytatása Kopernikus köntösében.

    Tegnapi nap is vidéken voltam Szolnokon,de ez egy külön történet. Igaz nem olyan szórakoztató, mint három hete amikor a Régi Sipos Halászkertbe ültem be a Óbudán a Portfolife Kft és a Biztoshozam irodájához közel. Tegnap már azt a jó hírt közölhettem mindenkivel, hogy Japán másfél hónapja nem látott emelkedést produkált ezen  a héten a gyengébb […]