Warren Buffet befektetései 4.rész – Kraft Foods vagyis most már a Kraft Heinz

maxresdefault

“Akkor csinálj csak valamit, ha a lehetőség szembejön. Életem során gyakran volt olyan időszak, amikor nem csináltam semmit a lehetőség hiánya miatt. Szorgalom az, hogy meg tudsz ülni nyugton a fenekeden, amíg a lehetőség fel nem tűnik a láthatáron. (Az angolban szójáték: assiduity -szorgalom, ass -fenék) Azonban ha elkezd arany esni az égből, a dézsát tedd ki, ne a gyűszűt.”

Warren Buffett, méltán lett híres  2008-ban,  hiszen a pénzügyi válság legmélyebb évében úgy lett a  világ leggazdagabb embere, hogy felkerült a  Fortune 500-as listájára is, a Forbes magazin szerint a a mexikói Carlos Slim és a Microsoft alapítója, Bill Gates előtt vezette a világ legnagyobb és legtöbbet adakozó milliárdos listáját.bill-gates-2-raw

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Warren Buffet legnagyobb cége a Berkshire Hathaway (ejtsd: Berksör Hetövéj, jelentése fantázianév), ami pillanatnyilag a világ 8. legnagyobb cége.

Warren Buffet jelenleg több céget is birtokol, részvényese több cégnek és van ahol tulajdonos van ahol csak résztulajdonos. images

Ilyen cég a Kraft Foods amely a mostani néven már Kraft Heinz. Ugyanis még 2012 májusában döntött úgy a Kraft Foods, a világ legnagyobb, snacktermékeket gyártó vállalatának igazgatótanácsa, hogy cégüket két vállalatra bontják. Az egyik egy kizárólag Észak-Amerikában tevékenykedő márkákat tömörítő cég lett, a másik, nagyobb cég viszi tovább a Kraft Foods-hoz tartozó édesség márkákat, mint az Oreo, a Cadbury vagy Magyarországon a Sport szelet. Majd ez a vállalat felvásárolta és egyesült 2015 júliusában a Heinzel. 2012-ben marketinget is váltottak. Eldőlt , hogy a Kraft és a Grey/G2 ügynökség lett a zászlóshajó, a Milka mellett két másik branden, a TUC-on és a Sport szeleten is együttműködik a jövőben.

dbpi-company-kraft-tmagArticle

A Kraft Foods több, mint 170 ország piacán megtalálható fogyasztói élelmiszerek gyártásával és csomagolásával foglalkozó amerikai cég. 12 márkáját  évente több mint 1 milliárd dollárért forgalmazzák. A Kraft Heinz Co. élelmiszeripari óriás 2015 júliusában jött létre a Kraft Foods és a Heinz egyesülésével. Buffet szeret egyébként egy ideje nagy élelmiszeripari cégekbe fektetni, 9 százalékos részesedést tart a Coca Colában, finanszírozóként beszállt a Kraft Food és a Heinz egyesülésének finanszírozásába, ahogy a Burger King és a Tim Horton egyesülésében is részt vett. A 3G Capital és a Berkshire Hathaway 10 milliárd dollárt fektetett bele az új Kraft Heinz vállalatba. A Kraft Foods, vagyis most már a Kraft Heinz jelenleg a tőzsdén elég magas hozamokat hoz, mégis csak idén márciusban volt csúcson, amikor részvényei 91,16 eurót értek. A Kraft egyik kihívója az Unilever. Már júliusban megjelent a hír a CNBC-n, hogy 75% újra az esély arra, hogy az Unilevert a Kraft Heinz felvásárolná. A vételi ár körülbelül 200 milliárd dollár, ami több az eddig ajánlott 143 milliárd dollárnál.

Forrás: www.cnbc.hu

http://www.warrenbuffett.hu/

Érdekelnek a gazdasági történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Jelentkezz most regisztrációra!

Vélemény, hozzászólás?