2018. Q4 Makrogazdasági kitekintő – 2.rész avagy hogyan alakult az orosz és az európai gazdaság

2018 Q4 Makrogazdasági kitekintő

Képtalálat a következőre: „2018 q4”

Engedjétek vagy engedjék meg, hogy folytassam azt a kis makrogazdasági kitekintőt , amit a múlt héten elkezdtem. Tehát lásuk a makrogazdasági összefoglalót a tavalyi év utolsó gazdasági negyedévéről.

Oroszország

grizzly-e1462721164150-1024x574

 

Oroszország célja a negyedik negyedévben az lett, hogy 2024-re elérje azt, hogy 6,6%-ra csökkenjen a szegénység, még a szerény növekedési forgatókönyv esetén is. Ehhez a folyamathoz sok mindennek kell együttállnia, éppen ezért az Orosz Jegybank 7,25%-ról 7,5%-ra emelte az alapkamatot. A kamatemelés hatására rövid időre érezhetően erősödött a rubel a dollárral szemben is. Oroszországban 2018 őszén elfogadták a nyugdíjkorhatár megemelését, nőknél 55-ről 60 évre, férfiaknál 60-ról 65 évre, miközben az átlagos orosz munkavállaló a nyugdíj mellett amúgy is dolgozik, az csak plusz bevételi forrás a többség számára. A negyedik negyedében már több számból megállapítható, hogy Oroszország növekedési lendülete 2018 első felében nőtt, amit a globális növekedés, az emelkedő olajárak és a stabilitást elősegítő makropolitikai és makrogazdasági mutatók támogattak. Viszont a negyedik negyedévben lassuló pályára ált be az orosz gazdaság. Oroszországban az infláció októberben 3,5 % volt, de 2019 elejére 5% felé várja az orosz kormány azt. Összességében egy stabil makrogazdasági keretet láthatunk és tapasztalunk ma az orosz gazdaságban, de megjelent a viszonylag magas nemzetközi tartalékok felhalmozása is (kb. 461 milliárd dollár). Meglepő módon 2018 év végén alacsony külső adósságszint áll fenn Európa és Amerika irányába (körülbelül az orosz teljes GDP 29 %-a). Oroszország 2018-2020 közötti növekedési kilátása továbbra is szerények maradtak, a szakemberek úgy vélik, hogy 1,5%-ról 1,8%-ra fog nőni a GDP növekedés az elkövetkezendő években. Oroszország döntött a magas behozatali fedezet mellett és növelte kitermeléseit a nyersanyagszektorban, főleg az olaj területén. Oroszország termelése új rekordszintre, 11,4 millió hordóra nőtt, miközben az olajnagyhatalmak (OPEC) a kitermelés csökkentéséről állapodtak meg. Október végén a német OMV átadta egy nagyobb cégének 38,5%-át a Gazpromnak, cserébe nyugat-szibériai részesedést kért. Ezáltal ismét a gázkitermelésről híres orosz gazdaság egyre nagyobb befolyást szerzett az európai vállatokban. Az is kiderült ebben a negyedévben, hogy december 6-án nem sikerült Szaúd-Arábiának a nyersolaj kapcsán rávennie Oroszországot a szükséges termeléscsökkentésre.

Képtalálat a következőre: „oroszország rubel 2018”

oroszországi kamatlábak alakulása

Európa

Képtalálat a következőre: „európai imf”

 

A negyedik negyedévet nemcsak a török líra mozgása borzolta fel, hanem az újra napirendre került Brexit-i kilépés menete, aminek tervezetét ugyan az Európai Unión sikerült átverekednie Theresa Maynek, de már a Brit Alsóház nem fogadta el. Aminek súlyos kimenetele a Hard Brexit lehet, vagyis a megegyezés nélküli kilépés. Franciaországban az üzemanyagadó és más területek adója miatt az év végén tömeges sztrájkok alakultak ki, amire Macron kormánya többször sikertelenül tudott reagálni. Sikeresen lezárult az eszközvásárlási programja az EKB-nak. Viszont az európai államkötvények hozamai az év utolsó részében erősödni tudtak, a gyenge részvénypiaci környezet miatt. Angela Merkel bejelentette novemberben, hogy 2021-et követően nyugdíjazza magát, nem kíván több politikai tisztséget vállalni sem Németországban, sem az EU-ban. Az európai gazdaság a 2018-as év utolsó negyedévben átfordult csökkenésbe. Európa inflációja októberig 2-2,2% között állt, míg decemberre az olajárak csökkenése előidézte, hogy az infláció nyolc havi mélypontjára, azaz 1,6%-ra tudott süllyedni. Több európai nagyvállalat már költségcsökkentési intézkedést vezetett be és elkezdődött banki és pénzügyi piacon is a létszámleépítés. A begyűrűződő amerikai-kínai kereskedelmi háború miatt az európai befektetők óvatos kockázatot vállaltak. Ráadásul a félelemindex pár hónapos csúcsra emelkedett, így a kiskereskedelmi szektor több, mint 6%-ot esett ez idő alatt. Európában ugyanaz történt csak nagyobb mélységben, mint a tengerentúlon, a technológiai szektor eladási hangulata elég magas arányban lehúzta a részvénypiacokat. Nyugat-Európában az ingatlanszektor gyenge adatait jelentek meg novemberben, amely még decemberben sem tudott előre törni. Európában a beszerzési menedzser indexek alacsonyabbak voltak a piaci konszenzusnál, ez nem várt további csökkenést eredményezet azoknál az alapkezelőknél is, akik dinamikus alapkezelést vállaltak. A feldolgozóipar teljesítménye 2016 februárja, a szolgáltató szektoré pedig 2014 novembere óta nem látott mélypontra esett 2018 decemberében. Az átalakulásoknak köszönhetően sem tudott az EUR/USD árfolyama továbbra jelentős áttörést hozni, az európai piacok az év eleji lendületet teljesen elveszítették. A német ipar gyengült és teljesen áttolódott az ipari termelések bevételi nyeresége Kelet-Európa irányába. A gyengülő török líra árfolyama és a brit font gyengülése ráadásként nemcsak a kiskereskedelmi szektort sújtották, hanem hatalmas visszaesés mutatkozott a szolgáltató szektorban és az autóiparban is, illetve az eddig nyereséges banki és pénzügyi szektorokban is. Olaszországban hosszú tárgyalási sorozatok után a kormány hajlandó csökkenteni a hiánycélt a korábbi 2,4%-ról 2%-ra, így elfogadásra került az olasz költségvetés. A piaci árazások ebben a negyedévben megváltoztak, így az EKB első szigorító intézkedéseit a befektetők már nem a 2019 Q3-ra, hanem inkább a 2019.Q4 negyedévére, illetve a 2020 Q1-re várják. Viszont a munkanélküliségi ráta várakozásait a 2018-as, 2019-es és 2020-as évenkénti 0,1 százalékponttal kevesebbre 8,2%-ra, 7,8%-ra és 7,5%-ra csökkentették az EKB szakemberei.

 

Egyesült

Egyesült Királyság lakásárcsökkenése

Ha tetszett akár egy kis részlet is, bátran vedd fel vagy a PortfoLife céggel a kapcsolatot és igényfelmérés , befektetési politika elkészítése után egy személyre szabott döntés előkészítést kapsz és tudsz majd a saját befektetéseidben dönteni diverzifikáltan.

e-logo-portfolife_light

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

vagy akár

 Itt is megteheted!