A múlt héten Donald Trump is kijelentette, hogy már átléptük a bűvös 22.000 pontos Dow Jones álomhatárt. Tette mindezt a Twitter oldalán,itt ugyanakkor elmondta azt is , hogy az elnöksége alatt kiugró számadatok voltak a munkanélküliség visszaszorításbán és fogyasztási és szolgáltatószektorban. Ugyanis a múlt héten a DOW JONES INDUSTRIAL 30 kiemelt amerikai részvényt tartalmazó indexe […]
Tőzsde
Ötéves mélyponton az oroszországi infláció

Moszkva, 2017. augusztus 4., péntek (MTI) – A várakozásoknál nagyobb mértékben lassult az oroszországi infláció júliusban, így ötéves mélypontot ért el – derül ki az orosz statisztikai hivatal által pénteken közölt adatokból. Az oroszországi éves szintű infláció az elemzői várakozásokban szereplő 4,3 százaléknál alacsonyabb, 3,9 százalék volt az év hetedik hónapjában az előző havi 4,4 […]
Emelkedő negyedéves adatok az amerikai cégeknél ! Miért maradsz ki ebből?

Sorra jelennek a meg a jobbnál jobb számok az amerikai vállalatoknál. Ugyanis második negyedév van. Ilyenkor adnak a vállalatok jelentést arról, hogy milyen volt a forgalmuk és a bevételük nőtt vagy csökkent. Milyen profitot vagy veszteséget értek el. Ezt kötelesek közzétenni. A cash flowCash-flow eredményekről és ilyenkor olvashatunk. Ez nagyban befolyásolja a tőzsdét , akár az amerikait, de […]
Erősödő forint, gyengülő dollár, de mégis emelkedő dolláralapú részvények

Régóta közlöm itt a híreket, de most érkezett el az a hír, hogy a forintról csupa jó hírt közölhetek, mégpedig azt, hogy pénteken 18.30 órakor a dollár 261,72 forinton, 2014 december 30-ika óta legmagasabb szinten állt a kora reggeli 262,25 forint után. Az euró jegyzése 305,26 forintra erősödött a reggeli 305,36 forintról. Az euró napközben 304,68 […]
Warren Buffet befektetései 4.rész – Kraft Foods vagyis most már a Kraft Heinz

“Akkor csinálj csak valamit, ha a lehetőség szembejön. Életem során gyakran volt olyan időszak, amikor nem csináltam semmit a lehetőség hiánya miatt. Szorgalom az, hogy meg tudsz ülni nyugton a fenekeden, amíg a lehetőség fel nem tűnik a láthatáron. (Az angolban szójáték: assiduity -szorgalom, ass -fenék) Azonban ha elkezd arany esni az égből, a dézsát tedd […]
Moody’s: csökkentek az alacsony besorolású európai vállalatok refinanszírozási kockázatai

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2017. július 5., szerda (MTI) – A magas hozamú adósságpapírok erőteljes befektetői kereslete és a lejárati szerkezetek ezzel járó javulása miatt érzékelhetően csökkentek a nem befektetési besorolású európai vállalatok csaknem ezermilliárd dolláros adósságállományának refinanszírozási kockázatai – áll a Moody’s Investors Service szerdán Londonban ismertetett éves összegzésében. A nemzetközi […]
A vártnál nagyobb mértékben csökkent májusban a tartós fogyasztási javak megrendelése az Egyesült Államokban

Washington, 2017. június 26., hétfő (MTI) – Májusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a tartós használati cikkek megrendelése az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, az U.S. Census Bureau hétfőn közzétett kimutatása alapján. Májusban az előzetes adatok szerint 1,1 százalékkal csökkent a tartós fogyasztási cikkek megrendelése az előző havihoz képest, a 0,9 százalékra […]
Amerikában a befektetők és az amerikai bankok örülnek a kamatemelésnek

Este 21:25 -kor több portál már közölte, hogy az Egyesült Amerikai Államokban a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal az 1-1,25 százalékos sávba emelte az alapkamatot a Fed Nyíltpiaci Bizottsága. Federal Reserve tisztviselői bejelentettek egy kamatláb-emelkedést , viszont az eddig végrehajtott monetáris politika szigorítása miatt is növekvő aggodalmakat látnak a gazdaságban, így a lazítási ciklust folytatják. Elemezték a gyenge inflációt és annak […]
A Befektetők a kamatemelésre várnak

Kedves olvasó bizonyára nem tudtad, hogy ma ünnepli születésnapját Donald John Trump. Az elnök ugyanis ma 71 éves , 1946.június 14-én született New Yorkban. De ez a nap nemcsak erről híres, hanem arról is, hogy ma Az este magyar idő szerint este 8 órakor publikálja az amerikai jegybank a kamatdöntő ülésének eredményét. Az amerikai jegybank […]
Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken

A londoni FTSE100 index 1,06 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,80 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,68 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 45 cent emelkedéssel, 48,31 dolláron állt. Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,52 százalék, a részvények szélesebb körét […]