Folytatódik a gyorsjelentési szezon. Növekvő nyereség, emelkedő árak várhatóak

img_8013

A mai nap délután kaptam egy telefon hívást, egy új ügyféltől, Gézától. Géza megköszönte a szombat délutáni beszélgetést. Elmondta, hogy ilyen részletes tájékoztatást még sose kapott semmilyen pénzügyi tanácsadó cégtől. Érdeklődött, hogy a mai nap milyen események voltak a tengerentúlon és mit változott a tőzsde a mai, azaz a július 31.-ei nap. Tájékoztattam, hogy Amerikában a vártnak megfelelően gyorsult az amerikai gazdaság a második negyedévben, de az infláció továbbra is kellemetlenül alacsony, ez pedig kérdésessé teszi az idei Fed-kamatemelést. Emiatt a dollár újból esni kezdett délután, így a dollár/forint jegyzések új 2,5 éves mélypontra, 259 közelébe süllyedtek. Közép-európai idő szerint délután négy órakor órakor az észak-tengeri Brent októberi szállításra hordónként (159 liter) 51,92 dollárba került, 22 centes, 0,42 százalékos pluszban jegyezték az ázsiai kereskedésben.  Ma délutánra Dow Jones újra emelkedett, elérte a 21900 pontos álomhatárt. Meglepő eredményeket is közöltem Gézával, aki ugyan nem szereti az alkoholt, de mint aki hisz a fogyasztói szektorban , velem együtt örült a jó híreknek.letöltés Elmondtam neki, hogy a Heineken – a világ második legnagyobb sörvállalata – közzétette az első félévre vonatkozó jelentését. Az első hat hónap profitja felülmúlta a várakozásokat, az amerikai és az európai italok is segítették a Heineken márkát a mennyiségi növekedés után. Ez azt jelentette, hogy a csoport által értékesített sör mennyisége 2,6 százalékkal 101,3 millió hektoliterre nőtt. A Heineken részvénye a mai nap 0,55%-ot erősödött.  Gézával és kolléganőjével illetve  párjával Franciskával szombaton találkoztunk Monoron a Kult Pincében.

Franciskával és Gézával létrejött  szombati beszélgetésembe most bele is tekinthetsz, csak olvass tovább.

ausztria-zaszlo

Osztrák számla magyaroknak

Szeretnéd tudni hogy, mit beszéltem a párral ?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei már kedden ovashatják és teljes egészében megismerhették ezt a történetet. De ha regisztráltok, akkor ti is olvashatjátok majd a teljes történet minden részletét

“A szabadságom amúgy kellemes pihenéssel és feltöltődéssel járt a Balaton parton és a Velencei tónál. A nyaralásom ellenére mindennap olvastam a tőzsdei híreket, így láthattam, hogy a hétvégére az amerikai tőzsde indexek magasan zártak. Pénteken este kissé meglepődve fogadtam azt a tényt, hogy a Dow Jones 21830 ponton zárt. A Dow Jones 30 vezető részvénye kezdetben pénteken esett, de egy kis támogatásra talált a 21.750-es szinten. Összességében egy bull trendben vagyunk. Így persze én is azt tapasztalhattam péntek estére, amit a befektetők nagy része, hogy az amerikai részvénypiacok továbbra is hasznot húznak a héten zajlott Federal Reserve (FED) kamatdöntő ülésén elhangzott mondatokból: ahol kijelentették, hogy „viszonylag hamar” elkezdődik majd a 4500 milliárd dollárosra duzzasztott eszközállomány leépítése. A közleményből az is kiderült, hogy a Fed az 1-1,25%-os sávban hagyta az alapkamatot. A vártnak megfelelő döntés ellenére a 2 és az 5 éves amerikai állampapírok is hozamemelkedéssel reagáltak. Ennek oka, hogy a 2 éves amerikai állampapírokra 10 éve nem látott short pozíció épült fel Az is jó hír volt, hogy a többi index is követte az irányt, hiszen a Nasdaq100 már csütörtökön 0,2%-ot emelkedett, míg pénteken 5908,02 ponton zárt. Pénteken a velencei tóról hazaérve olvastam a hírt a Businessinsrider üzleti oldalán, hogy a Tesla átadta az első 30 vásárlónak az új Tesla Model 3 elektromos autót, amely sokkal kényelmesebb lett belülről, mint tervezték. Az autóátadási ceremóniát Elon Musk a twitter oldalán ezzel a kijelentéssel zárta: „A Tesla Model 3 itt van megérkezett, és ez a század legfontosabb eszköze.” A hírre 335,07 dolláron zárt a Tesla árfolyama.

maxresdefault

 

A szabadságom végeztével vidékre utaztunk a lányommal, hogy a nagyszülőkkel is együtt töltsünk egy kis időt. A szomszéd városban Monoron a Kult Pince étteremben találkoztam egy rendezvényen a két régi ismerőssel, Franciskával és Gézával, akik Úriban a helyi művelődési központot vezetik. Franciskáék elmesélték, hogy összegyűjtöttek 10 év alatt egy nagyobb összeget (7 és fél millió forintot), amit közép vagy hosszabbtávra fektetnének be külföldön. Egy bécsi kapuciner mellett tájékoztattam őket, hogy ha egy megbízónként megosztva külön-külön helyezik el a pénzt, akkor már lehetőség van Ausztriában – szintén csak a Partner Banknál – Tartós Befektetési Számlát kötni három devizában (forint, euró és dollár), így a profitot öt év múlva akár kamatadó mentesen is élvezhetik. Géza elmesélte, hogy …..”

Érdekelnek a gazdasági történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Jelentkezés konzultációra most

Vélemény, hozzászólás?