Szadai pisztrángok közt egypár millióval.

szadai

Ebben az esős nyálkás időben nem a legkellemesebb vezetni. Miközben a 3. kerületi irodába megyek a kocsimmal. Visszagondolok a tegnap esti vacsorámra és a jóízű beszélgetésre az ügyfeleimmel Zoltánnal és Zsófiával, eszembe jut hogy milyen jót beszélgettünk a tőzsdéről és a gazdaság mostani állapotáról. Ügyfeleim igaz kissé visszafogottak, de  mégis egyedi részvényekben és kötvényekben is gondolkodnak. Mára az a Dax index ami pénteken még 10588 ponton zárt, 10553 ponton áll. Reggel óta a Commerzbank és a Deutsche Bank is erősödött. Míg az előbbi 1,30 %-ot az utóbbi csak 1,10 %-t.  Zoltánt és Zsófiát érdekelték a múlt heti pénzügyi adatok.

Pénteken nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX-index 1,60 százalékkal, 10 580,38 pontra, a londoni FTSE-100 index 0,51 százalékkal, 7013,55 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,49 százalékkal, 4470,92 pontra emelkedett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,69 százalékkal, 3025,19 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 1,33 százalékkal, 1341,54 pontra nőtt. De tudni szeretnéd mit beszéltem a házaspárral? Tudod miért érdemes 0,5 % kamaton lekötetlenül kint Ausztriában tartani a számlád? Ráadásul költségmentesen? Akkor olvasd tovább……………17429472_303

Osztrák számla magyaroknak

Szeretnéd tudni hogy, mit beszéltem Zoltánnal és Zsófiával?

Illetve ha érdekelnek a hasonló történeteink akkor csak regisztrálj itt.

Biztoshozam és a Portfolife kft. ügyfelei már e-hét  kedden teljes egészében megismerték ezt a történetet. De ha regisztrálok akkor ti is olvashatjátok majd a teljes történet minden részletét .szada2

“Vasárnap 17:00-kor Kasza Tibire gondoltam, hisz az ő városában, Szadán „A Szűcs fogadója” étteremben foglaltam asztalt. Még a találkozó előtt halottam a hírt, hogy péntek éjjel Londonban a Fitch bejelentette, hogy Oroszország adóssági besorolását stabillá nyilvánítja. Indoklásában kiemelte a rugalmas árfolyamrendszert, az inflációt követő monetáris politikát, az államháztartási konszolidációt és a pénzügyi szektornak nyújtott segítséget. A besoroláshoz hozzájárult még, hogy Oroszország jó gazdaságpolitikával válaszolt az olaj ár esésére.

A megbeszélt találkozóra korábban érkeztem, így a vacsorámat (szilvásváradi pisztrángot) is volt időm a megbeszélés előtt elfogyasztani. Zsófia és Zoltán az asztalnál helyet foglalva egy kókuszos cappuccinot kértem Zoltánnak, mivel állítólag az a kedvence, magamnak és Zsófiának egy–egy hosszú kávét rendeltem.

Bemutatkozás után kiderült, hogy a házaspár a megörökölt és összespórolt 3 millió forintját szeretné elhelyezni dolláralapú befektetésbe………….”

20161016_143944

Érdekelnek hasonló történetek?

Szeretnétek egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretnétek átnézetni meglévő biztosításotok?

Nincs más dolgod csak regisztrálj itt!

 Itt megteheted!

red-arrow-curved-down

Konzultációra való jelentkezés

Vélemény, hozzászólás?