Azok akik folyamatosan végig kísérik a hírleveleim tudják, hogy már a 18.heti gyorsjelentésen vagyunk túl. Már az Iphone esésén és a Facebook emelkedésén is túl vagyunk. 4 Hete érkeztünk Párizsba és két hetet maradtunk ott. Az aki csak a weblapon olvasta a történetet, mert még nem az ügyfelünk, az most legalább megismerheti az én történetem Maximmal, […]
Tőzsde
Padlóról is fel lehet állni, csak kiütést nem kérünk.

A mai napon is azt lehetett látni, hogy a forint az euróhoz képest eléggé erőtlen állapotban volt. Ma reggel 315,84-nél járt a forint az euróval szemben, ami minimális gyengülést jelentett a magyar deviza számára a tegnapi záráshoz képest. Majd délutánra picit erősödött, aztán újra 315,5 -re esett a fizetőeszközünk. Végül nagy Márton szavaira ,aki az MNB […]
Meglepetések délutánja zajlik ma, Amerikában is.

Az Apple által kiadott gyorsjelentése eléggé visszafogta a nagyvállalatot, ennek következtében ma kétéves mélyponton van az Apple árfolyama. A részvények 81,65 Eurón állnak, igaz a technikai kép és a chart további csökkenést jelez előre. Az Apple első negyedéves bevétele most 50,6 milliárd dollár volt, ami nagyjából 12 százalékkal kevesebb mint, egy évvel ezelőtt. Az Apple okos telefonok […]
Negyedéves gyorsjelentés gyenge mutatókkal. Csökkenő bevétel miatt , elcsúszott a Biztosítótársaság.

Az Allianz ma sajnos nagyon gyengén muzsikált a német tőzsdén, a biztosítótársaság részvényei 6,54 százalékot vesztett az értekéből. Újra 140 eurón áll a részvény értéke. Sajnos a társaság első negyedéves gyorsjelentése rossz volt . A társaság a bevételek csökkenéséről számolt be. Viszont az Allianz a stabilitás és a megbízhatóság jelképe. Az Allianz már a 1990. -es évtől a német […]
A nagy alapkezelő mit gondol? Van-e kiút ma,hosszútávon ?

Mit gondolnak ma a vagyonkezelők erről a gazdasági helyzetről? Te kedves olvasó,vajon tudod -e ,hogy a befektetések értéke mehet fel és le? A gazdaság változik? Minden alapkezelő más stratégiában gondolkodik? A Templeton vagyonkezelő egy nagy internetes portálnak ma ezt le is nyilatkozta. Michael Hasenstab, a Franklin Templeton kötvénypiacokért felelős alelnöke,szerint a megváltozott piacok most teljesen […]
Róbert és Krisztina hosszú távú befektetése. A jövő hét kedden megtudod!

Szereted a hírleveleket? Érdekelnek a gazdasági események? Szeretnél még többet tudni a részvények, kötvények alakulásáról és hogy mi zajlik az aktuális gazdasági piacokon? Mire vársz? Csak egy jelentkezésedbe kerül ennek megvalósítása. Addig is a jövő heti hírlevélből egy kis részletet mutatok. A Biztoshozam csapata és a Portfolife Kft közös hírlevelei az ügyfeleik részére igen fontosak. […]
Kerestél már ebben az évben 10 millió dollárt?

Egy pénteki nap, amikor megfázva is a számokat bújod ! Április végén nem gondolod,hogy megfázhatsz. nekem sikerült! A Biztoshozam “főszerkesztője” beteg és náthás! De az ügyfelei akkor is az ügyfelei maradnak, ha ő haldoklik. Egy tőkepiaci szaktanácsadó,tovább megyek egy vállalkozó ma manapság nem engedheti meg ,hogy ne dolgozzon.Ne csinálja a munkáját. A vállalkozásának haladnia kell […]
Meg fogsz lepődni. Mi lett volna ha te is vásároltál volna Amerikai részvényt vagy befektetési alapot ?

Mi is van akkor ha az európai piac áll? A német DAX több mint 1 százalékot esett, áll az európai részvénypiac.. A magyar tőzsde ehhez képest jól tartja magát, a BUX stagnál. Sok minden közreható oka van annak,hogy a DAX esett. Mennek a vállalati gyorsjelentések. amik nem éppen fényesek. Európai vállalatok mellett a Japán autóiparnál is […]
Magyarország is óvatos duhaj lett ! 1,05 a jegybanki alapkamat

Európában szinte mindenhol alacsony az alapkamat. Magyarországon mától 1,05 % a jegybanki alapkamat. 2016. április 27. 1,05% A tegnapi kamatdöntő ülés a jegybanki várakozásnak megfelelően 1,05 %-ra módosította az alapkamatot,de a közleményben már csak további, kismértékű kamatcsökkentés lehetőségére utal. Európai Központ Bank alapkamat alakulásáról egy kis kép. Tudod mivel jár az alacsony alapkamat? Szerinted […]
Baj van a Fiatnál????? – A Le Figaro újság közleménye

Sziasztok! Újra eltelt egy hét. Maxime és én folytatjuk a tárgyalássorozatot. Ha te is tudni szeretnéd,hogy mi történt Párizsban. Szeretnél részese lenni a Portfolife Kft heti gyorsjelentéseinek? Tudni akarod ,hogy áll a blue chipp és a részvények világa? Mókásat olvasnál úgy,hogy közben a Tőzsde alapjait megtanulod? Akkor semmi más dolgod nincs csak regisztrálj. Keresd a Biztoshozam […]