Az EKB csütörtök délután ismét 25 bázisponttal emelte az euróövezeti irányadó kamatokat. A jegybank emellett csökkentette a növekedési előrejelzést és emelte az inflációs várakozásokat, így gyakorlatilag biztossá vált, hogy Európában elhúzódó stagflációs időszak következik be. Az arany ára ennek megfelelően pozitívan reagált. “Az euróövezetre vonatkozó szeptemberi makrogazdasági előrejelzés 2023-ban 5,6 százalékos, 2024-ben 3,2 százalékos, 2025-ben […]
Befektetés
4%-ot kereshetsz bruttó éves szinten euróban a Volkswagen kötvénnyel

Eurós megtakarítást és eurós befektetést szeretnénk, legalábbis a nagy többség. Sokan észrevették, hogy nem szabad forintos befektetésbe elhelyezni De nem szeretnénk kockázatot vállalni, akkor körülnézve két dolgot tehetünk, sőt hármat. A forintunkat folyamatosan euróra váltjuk akár pénzváltóban, akár valamelyik fintech cégnél (Revolut, Wise vagy Akcenta) és tartalékolunk. Vagy a Partner Banknál nyitunk egy díjmentes eurós […]
Münchener Rückversicherungs-Gesellschaft avagy a viszontmegmentő

A klímaválság egyik győztese az elmúlt időszakban a Munich Re. Group vállalata lett. A cégnek 52,51 millárd euró lett a kapitalizációs tőkéje. A természeti katasztrófák gyakoribbá vagy súlyosabbá válnak és válhatnak a jövőben is. Az éghajlatváltozás befolyásolja az időjárással összefüggő természeti katasztrófákat. Az időjárási kockázatok megváltoznak, például a trópusi ciklonok, viharok, árvizek vagy aszályok miatt. Az […]
Hershey Company csokija neked bőséges üzletet és pénzt hozhat

Ma egy különleges részvényről, egy küönleges válalatról szeretnék beszélni. Csak azért mert ez a cég részvénye az elkövetkező hónapokban, évben kiemelkedő poziciókat érhet el és igen el kell azon gondolkodnom, hogy nehogy véletlenül kihagyjam a vásárlásaimból. Szeptember 13-ai kutatási jegyzet 2023. szeptember 13-án a TD Cowen elemzői a HersheyCompany részvényeiről egy hosszú átfogó elemzést […]
Havi aranyiránytű: Szeptemberben fellendülhet az arany ára?

Az arany ára az év eddigi legmagasabb májusi árfolyamát követően kezdetben jelentősen visszaesett, de most a fellendülés küszöbön állhat. Legalábbis erre utalnak a Monthly Gold Compass szeptemberi számadatai: Ezek szerint 2023 augusztusában összesen 6,3 százalékos emelkedés volt az arany dollárban mért árfolyamában az előző évhez képest. Ismét 1900 dollár felett az arany unciája Míg júniusban […]
Lengyel Államkötvény magasabb eurós hozammal és kamattal a piacon

Befektetés első szempontja minden esetben az az ügyfeleknél, hogy hozam nyereség legyen. A második mindig az , hogy biztos legyen és garantált. A harmadik szempont, hogy rövidtávú befektetés legyen. Na ez nem mindig jön össze de azon vagyunk mi tanácsadók, hogy összejöjjön . Így a stabil kötvények, államkötvények kerülnek mindig elsőre kiajánlásra. Itt első körben […]
Total Energies vállalat több, mint 90 éve Afrikában is lábat vetett

TotalEnergies EP. részvényei szerdán csökkentek, miután katonai tisztek puccsot hirdettek a közép-afrikai Gabonban Ali Bongo elnök választási győzelmét követően. Az országban – amely a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagja – egy csoport tiszt azt mondta egy nemzeti televíziós csatornán, hogy átvette a kormány irányítását, nem sokkal azután, hogy Bongót, akinek családja 1967 óta kormányozza az országot, […]
Canadian National Railway vasúttársasága, mint egy bomba becsapódhat a tőzsdén

A Canadian National Railway, röviden CN, Kanada legnagyobb I. osztályú vasúttársasága, székhelye a québeci Montréalban található. Összesen 32 831 km-nyi hálózatot működtet Kanadában és az USA-ban. Osztaléknövelése: Az American Century Companies Inc. intézményi befektető arról számolt be, hogy az idei év első negyedévében növelte részesedését a Canadian National Railway részvényben. A vállalat SEC-hez benyújtott bejelentése […]
Marvell Technolgy: Előre vezet, anyagilag is

Elsőre ha az ember meghallja a Marvell szót, akkor mindenkinek Amerika kapitány, a Vasember és a többi szuperhős ugrik be. Viszont most nem ezekről a különleges képességű szereplőkről lesz szó, hanem egy különösen érdekes vállalatról, az amerikai Marvell Technology INC-ről, és a részvényéről. Tarts velünk és lehet megtalálod a következő kedvenc részvényedet! Marvell Technology: A […]
Baidu részvény: A kínai internet forradalom

A részvénypiac szinte kifogyhatatlan az érdekes, említésre méltó lehetőségekből. A mai választásunk a Baidu részvény. Akik aktívan követik a tőzsdét, azok tudják hogy az ázsiai- és távol-keleti részvényekre érdemes figyelni. Az internet és Kína kominációja pedig messze több, mint vonzó. Nézzük meg a részleteket, hogy ne a sötétben tapogatózzunk, hanem a konkrétumokra tudjuk fókuszálni. Baidu […]