4,39%-os hozam az OMV kötvényével -gondlkozzunk fix kamatban

OMV kötvény

A júliusi jó részvénypiacok után a augusztus, szeptember és talán az október is a bizonytalan volt. Így több ügyfelemnek az a kérdés fordult meg a fejében, hogy fix kamatozású kötvényeket vesz. Ilyenkor a fix kamatra gondova és a biztonságra is. Azt már mindenki átgondolta, hogy nem jó forintos megtakarításban gondolkodni, hiszen a forint gyengülő kamatpályán mozog. Szakértők szerint az euró-forint árfolyam a 390–405-ös szint környékére kerülhet az év végére. Ezen szakértők az MNB tanácsadói és a General Sociéte és az ING elemzők közül kerültek ki.

Gyengülő forintpálya

Jobbágy Sándor, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető makrogazdasági elemzője is a 390-es szint környékére várja a kurzust.

„Az EU-val folytatott tárgyalások kapcsán várhatóan 2023 utolsó negyedévében visszatérő, pesszimistább hírfolyam és a 2023–2024-es költségvetési kockázatok nyomást gyakorolhatnak a forintra. A már augusztusban bekövetkezett gyengülést megítélésünk szerint eddig nem befolyásolta érdemben a jegybanki kamatcsökkentés, mivel a kamatpiacokon teljesen be volt árazva.”  „Szeptembertől viszont az is kritikus tényező lesz a forint szempontjából, hogy az irányadó egynapos betéti kamat és az alapkamat »összeolvadása« után is követi-e a piaci kamatvárakozások változását jegybank. Előrejelzésünk szerint, ha a forintgyengülés (390 fölött) tartósnak bizonyulna, vagy megugrana a forint volatilitása, a jegybank lassíthatja a kamatcsökkentési ciklust” – tette hozzá Jobbágy Sándor.

EUR/HUF (Euro / Ungarische Forint) Chart

Biztonság!

Első dolog ha egy ügyfél elhelyezi a pénzét az a biztonság. Ez az  ami elösször eszébe jut sok embernek. Vajon jó helyre teszem-e a pénzem. Ugye kötvényről beszélünk, így az sem biztos hogy kinek adunk kölcsön tehát megnézzük. A mi bankunk a Partner Bank , mint letétkezelő bank  ezt magas prioritásra helyezi. Ezért a vállalat cash flow-ja és kapitalizációs tőkéje illetve ikviditása mindig is fontos volt. Olyan válalatok jöhettek szóba régen is, mint Colgate-Palmollive, Coty, Good Year, Nestlé, EON, Harley Davidson és a most cikkben szereplő OMV kötvénye.

OMV MaxxMotion Diesel | OMV.hu

Fix kamat melett jó hozam

Az OMV kötvénye egy stabil kötvény, amely 2030-ig fizet 0,75%-os éves kamatot. A kamat mellett ráadásként összesen 4,34%-os hozamot biztosít lejáratig. Lejárat 2030.06.16. A kötvényt 2020-ban bocsátották ki 1000 eurós cimletekben. A kibocsátás 750 ezer euró volt összeségében speciális visszahívási lehetőséggel. A kibocsátás első napja 2020.06.16. A kibocsátást a WALTER LUDWIG GMBH segítette eő. Az OMV kötvénye egy biztonságos jó lehetőség, hiszen a vállalat stabil ábakon áll. Az OMV vállalat kapitalizációs tőkéje 13,80 milliárd euró. Tehát bőven kibirja fizetni az esetleges hitelezőket bármi is történik.

OMV-ről

Az Österreichische Mineralölverwaltung Aktiengesellschaft (magyarul: Osztrák Ásványolajkezelő Részvénytársaság, röviden OMV AG  1995-ig ÖMV AG [ö-em-fau]) egy ausztriai központú olaj- és gázipari konszern, Ausztria és egyben Közép-Európa legnagyobb forgalmú olajipari társasága. Az OMV mintegy 20 700 munkavállalót foglalkoztat és több mint 2 000 töltőállomást üzemeltet 10 országban. A vállalat 1990-ben lépett a magyar piacra, ahol 197 töltőállomást üzemeltet, valamint 15 százalékos piaci részesedéssel bír. Magyarországi töltőállomás-hálózatában hozzávetőleg 1700-an dolgoznak. Alaptevékenysége mellett a hazai sport támogatója, így szponzoráltjai közé tartozik Michelisz Norbert autóversenyző, a Győri Audi ETO KC, a Telekom Veszprém, valamint a magyar vízilabda utánpótlás-válogatott.

OMV üzemanyag nagykereskedelem | OMV.hu

Javaslat

Vásároljon euró kötvényekből. Kiváló vásárlásnak tűnik a NIKE , a Microsoft, a Berkshire HathawayTesla részvénye és a Magyar Államkötvénye mellé a OMV 20/30 fix 0,75%-os kamatfizetésű, 4,34%-os hozamú  10 éves kamatfizetésű kötvénye is. Illetve ha minimum 5-10 millió forinttal rendelkezik és bízik az euróban és nem szeretné forintban tartani a pénzét javaslom vegyen fix kamatozású eurós államkötvényeket és vállalati kötvényeket.

Kenőanyagok és kiegészítő termékek | OMV.hu

Egy 10 milliós portfólióba ezek közül az eurós állami vagy vállalati kötvények közül érdemes válogatni és azt elhelyezni

  • 2025 januárjában lejáró Lengyel Államkötvény ISIN: XS0479333311  hozam: 3,35% euró
  • 2025-ben lejáró Volkswagen kötvény  ISIN kód:XS2152062209 3,36% eurós hozam
  • 2026-ban lejáró Magyar Zöld kötvény (Magyar Államkötvény) euróban ISIN:XS2161992198 4,099% hozam
  • 2027-ben lejáró Mercedes kötvény ISIN: DE000A2GSLY0 2,91% hozam euróban
  • 2027-ben lejáró Continental (gumigyár) kötvénye ISIN: XS2558972415  3,64% eurós hozam
  • 2027 -ben lejáró Schaeffler MTN (autóipari beszállító és forgalmazó)  ISIN kód: DE000A2YB7B5  3,95% eurós hozam
  • 2028 -ban lejáró E.ON  kötvény (földgáz- és a villamosenergia iparágak) ISIN kód: XS2574873266 3,24%-os eurós kötvény
  • 2030-ban lejáró Magyar Eurós Államkötvény(zöld kötvény) ISIN kód:XS2259191273  5,89% eurós hozam
  • 2032-ben lejáró Lengyel Államkötvény ISIN kód: XS2447602793 4,089% eurós hozam
  • 2033 OEBB Infrastruktura (Osztrák vasútvonal)ISIN kód:XS0984087204    2,88%  eurós hozam
  • 2034-ben lejáró Nestlé kötvény ISIN kód:XS2555198162  3,15% eurós hozam
  • 2035-ben lejáró Magyar Eurós Államkötvény(zöld kötvény) ISIN kód XS2181689659 évi 6,17% eurós hozam

Szigorít az OMV is, maximum 50 litert lehet tankolni hatósági áron

 

Jogi nyilatkozat:
Ezek az adatok kizárólag termékinformációként szolgálnak, és nem értelmezhetők sem ajánlatként, sem meghatározott pénzeszközök eladására, ill. vételére történő felhívásként vagy ajánlásként a nevezett pénzeszközök, eszközosztályok, országok, ágazatok, kibocsátók stb. javára. Nem vállalunk felelősséget a megadott adatok helyességéért és teljességéért.

 

Ha kérdése van, vagy befektetne, keressen bátran:

 Telefonon:0670-605-1490

• skype-on:koncz.peter@portfolife.hu 

emailben:koncz.peter@portfolife.hu

• másodlagos email: koncz.peter@biztoshozam.hu

Ha tetszett akár egy kis részlet is vagy a OMV 20/30 0,75%-os euró kötvénye, bátran vedd fel vagy a Biztoshozam.hu csapatával a kapcsolatot és igényfelmérés , befektetési politika, nyugdíjtervezés elkészítése után egy személyre szabott döntés előkészítést kapsz és tudsz majd a saját befektetéseiben, megtakarításaiban diverzifikáltan dönteni.

A szuperkötvénynél is több pénzt lehetett keresni ezekkel - Napi.hu

Szeretne egy kötetlen beszélgetést a pénzügy világáról? Szeretné átnézetni meglévő biztosítását, értékpapírját?

Nincs más dolga csak regisztrálj ide kattintva!